Türelem és megbocsátás
"Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak,
ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképen a Krisztus is megbocsátott
néktek, akképen ti is."
Amikor a kapcsolatainkra gondolunk, nem feltétlen a szenvedés
jut az eszünkbe. Főleg azért, mert a legtöbben jó kapcsolatra törekszünk
másokkal, mivel tudjuk, ezek nagyon fontosak a boldogságunkhoz. De mihez
kezdjünk, ha a kapcsolatunk már nem a régi, ha gondjaink vannak egymással,
melyek sokszor túl komplikáltnak tűnnek, vagy akár megoldhatatlannak is. Pál
hasonlóról beszél, panaszos kapcsolatról, amikor van mit felróni a másiknak. A
tanácsai egyszerűek. Panasz helyett szenvedjük el egymást, bocsássunk meg
egymásnak, és mindehhez merítsünk erőt az Istentől kapott kegyelemből.
A terhelt kapcsolatot tehát türelmesen kell hordoznunk, ami
kerek perec szenvedéssel is járhat. De miért is? Nem másért, mint azért, mert
megéri. Megéri a belefektetett energia és idő miatt, mindazért, amit már addig
is kaptunk. Sokszor van, hogy mérlegelünk és úgy érezzük, eddig alig nyertünk valamit. Az embereket a
Biblia sokszor hasonlítja a fákhoz. Ahogyan a fák más-más időben kezdenek el
teremni, úgy a kapcsolatainknak is időre és szeretetteljes gondoskodásra van
szüksége, hogy termőre forduljon. Ekkor válik majd igazán értékessé. Mint
ahogyan a róka magyarázza a kis hercegnek a csodás könyvben: „az idő, amit a
rózsásra vesztegettél teszi igazán értékessé a rózsádat...”
A második fontos lépés a kölcsönös megbocsátás. Ugyanis
nincs ember a földön, aki ne hibázott volna még. Egyikünk sem tökéletes, mindannyian szúrtuk már el. Ezért hát ne tiltakozzunk, hanem
fogadjuk el ezt a tényt! Lehetséges az,
hogy hiba és hiba között van különbség, de abban nincs, hogy
mindannyiunknak szükségünk van kegyelemre. Mivel még egy házasságban sem
állíthatjuk, hogy tökéletesen megismertük egymást, el kell fogadnunk, hogy
okozhat a másik is kellemes meglepetést. Ha fontos nekünk a másik, ne mondjunk
le róla!
Mi adhat mindehhez erőt? Az, hogy az Úr Jézus sem mondott le
rólunk soha, hanem kitartott mellettünk a végsőkig és ezt mindmáig teszi is. Ráadásul
nem csak azok felé ilyen, akik viszonozzák szeretetét, hanem mindenki felé. A hálátlanok, az
elutasítók és még az ellenségesek felé is. Amit Ő tett, az nálam bevált. Az én
szívemet megnyerte. Hát a tiédet? Ha igen, akkor neked is nekem is csak egy
dolgunk maradt: szeressünk úgy másokat, mint ahogy Ő szeret minket!
(Restás László)
