péntek, július 24, 2015

Az ember értéke

A fiú „egyke” volt. Szüleitől mindent megkapott, amire szüksége volt, sőt, még azt is, amire nem volt. Erejükön felül dolgoztak, hogy fiuknak mindene meglegyen. Segítenie semmiben nem kellett, mondván: „te csak tanulj fiam, mi majd elvégezzük a munkát!” A fiú felnőtt. Megtetszett neki egy lány, aki egy hatgyermekes család első gyermeke. Csinos, kedves, aranyos teremtés. Szorgalmas, beosztó, takarékos és mivel szabad idejében sokat olvasott, művelt. A fiú udvarolni kezdett neki, majd feleségül vette. Egy év múlva kisfiuk született. A fiatalasszony ellátta férjét, a háztartást, a kisbabát, közben jókedvűen énekelgetett a kicsinek. A férj, látva, hogy az első hónapokban a baba került a figyelem központjába, és nem ő, kezdett kimaradozni. Barátai előtt a feleségéről megalázó szavakat kezdett mondani. Legjobb szándékát, közeledését, figyelmességét kifigurázta, lenézte. Éreztette vele, hogy ő mennyivel gazdagabb, milyen iskolái vannak. Szép lassan elhitette feleségével, hogy ő egy értéktelen selejt, csak arra jó, hogy otthon mosson, főzzön, takarítson, és kiszolgálja férjét. A baj akkor kezdődött, amikor a fiatalasszony is elhitte mindezt, és saját magáról a legrosszabbat kezdte gondolni. S ha már ilyen gondolatoknak helyt adott, lassan elhanyagolta önmagát. Pontosabban nem adott magára. Nem törődött a lakással, a gyermekével, a férjével.  S minél jobban megbarátkozott a gondolattal, hogy ő milyen kis értéktelen, senki, annak arányában vált azzá.
Aztán egy napon fordulat történt. Kisfiával elment a templomba és leültek a hátsó sorban. A lelkész éppen az alapigét olvasta, ami így hangzott:
„Nemde két verebecskét meg lehet venni egy fillérért, de a ti Atyátok akarata nélkül egyik sem esik le azok közül a földre. Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát, ti sok verebecskénél drágábbak vagytok.” 
Máté 10:29-31.
Egy pillanat alatt lepergett előtte egész élete. Még hogy ő értéktelen lenne? Hisz mennyiszer megtapasztalta korábban Isten szeretetét! S lassan, ahogy figyelte a lelkész szavait, mintha pikkelyek estek volna le szeméről. Igen! Isten mindent tud és lát! Értékes vagyok számára.
A lelkész folytatta: „Ha csupán egyedül lettél volna ezen a földön, Jézus Krisztus akkor is meghalt volna érted, mert olyan értékes vagy!” Ez már sokkal több volt számára, mint amennyit elbírt viselni. Kimentek a templomból, és leültek egy közeli padra. Igen, kisfiam, Jézus szeret minket! Értékesek vagyunk számra! Nagyon, nagyon értékesek. S ahogy ezek a szavak elhagyták ajkát, egyre inkább megerősödött benne az a tudat, hogy neki olyan Istene van, aki még a hajszálai számát is tudja. És ha ő most úgy érzi is magát, mint egy ázott kis veréb, akkor is értékes Isten szemében.
Mint ahogy Te is az vagy. Lehet, hogy Sátán szeretné elhitetni veled ennek ellenkezőjét, de ne hallgass rá! Fogadd el a feléd kinyújtott kezet, kapaszkodj belé, és sose felejtsd el: SOKKAL, de sokkal értékesebb vagy, mint azt el tudnád képzelni!



csütörtök, július 23, 2015

Egymás terhét hordozva

„Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét. Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát.”
Pál levele a Galatákhoz 6:2-3

Tudjátok-e, hogy mi az azonos a menny és a pokol között?
Az, hogy minkét helyen egy hatalmas asztal van a középen, megrakva mindenféle finomsággal, ínycsiklandozó falatokkal, ami csak szem-szájnak ingere. Továbbá az is, hogy mindkét helyen az asztal körül állnak az emberek, kezükben egy 2 méteres villával, aminek csak a végét foghatják meg.

No és azt tudjátok-e, hogy mi a különbség a menny és a pokol között?
Az, hogy a pokolban éhen halnak az emberek, mivel a 2 méteres villára föl tudják ugyan szúrni a falatokat, de nem tudják a szájukba rakni, hiszen nem elég hosszú a kezük. A mennyben azonban mindenki jóllakott és elégedett, mert a 2 méteres villával mindenki a szembe levőnek adja a finomságokat.

Bármennyire úgy hangzik ez a rövid példa, mint valami vicc, mégsem az, hanem nagyon is komoly. Az önző ember – aki azt gondolja magáról, hogy „ő valaki” — csak magának akar jót, de nem veszi észre, hogy evvel tulajdonképpen tönkreteszi saját magát. Pál azonban azt mondja, hogy egymás terhét hordozzuk. Így ugyanis nem csak a másikon segítünk, hanem saját magunkon is. Etessük hát hosszú villánkkal ma is a szemben lévőt, hogy betöltsük Krisztus törvényét!

szerda, július 22, 2015

Emlékszel?



 „Mert Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedjél meg és mosd le a te bűneidet, segítségül híván az Úrnak nevét.”

(Apostolok cselekedete 22. fejezet 16. vers)

Nem vallásos családban nőttem fel, de mindig is éreztem és hittem, hogy ’Valaki’ figyel és vigyáz rám. Majd egy szép napon egy régészeti-bibliai előadásra szóló meghívót találtam a postaládában.

Már az első előadásokon magával ragadott az előadó közvetlensége, tudása, no meg a türelme, hogy végighallgatta és megválaszolta bugyuta kérdéseimet.  

Aztán ott volt az a kedves könyvárus testvér, aki miután látta minden este vágyakozó tekintetemet a Könyvek Könyve iránt, megajándékozott egy fordítva bekötött példánnyal. Ez volt az első Bibliám.

Emlékszem, úgy faltam, mint éhező a falat kenyeret. Kezdtem az elején, az akkor még feleslegesnek tűnő részeket (nemzetségtáblázatok, Szentély felszerelésének leírása, stb.) csak átfutottam. Nagyon gyorsan haladtam.

Aztán miután éreztem, hogy szükség van egy közösségre, igyekeztem olyat találni, ahol az általam megértett bibliai elveket tanítják. Így kerestem fel több, különböző felekezethez tartozó papot, lelkészt, de mind csak kitérő választ adtak.

Arra jutottam, hogy Isten csodálatos módon egyenesen oda vezetett, ahol a Szentírást a maga tisztaságában tanítják. 15 éves voltam, mikor megkértem azt a bizonyos ’előadó’ lelkészt, hogy szeretnék alámerítkezni.

Elkezdtünk tanulni, majd 1994. augusztus 13-án megkeresztelkedtem. Az Íge, amit ott kaptam, azóta is meghatározza hitéletemet: "Senki a te ifjúságodat meg ne vesse, hanem légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban." (1Tim.4:12)

Kedves olvasó! Veled mi a helyzet? Emlékszel még hogyan szólított meg és hogyan szorított magához az Isten?

Határozd el, hogy a mai nap Pálhoz hasonlóan, legalább egy valakinek elmeséled, vagy leírod a te történeted!

Én már megtettem, most te jössz!

kedd, július 21, 2015

Ajánlás!



És most, atyámfiai, ajánlak titeket az Istennek és az ő kegyelmessége ígéjének, aki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt.
Apostolok cselekedeteinek könyve 20. fejezet 32. verse



Kit lehet ajánlani? Ki lenne az közülünk, aki először tenné fel a kezét, hogy itt vagyok, engem nyugodtan lehet ajánlani.
Vagyunk olyan keresztényeket, akiket nyugodtan bátor szívvel merünk ajánlani? De másokról beszélni mindig sokkal könnyebb. Szinte élen járunk ebben. Akárhol vagyok, egy buszon, vagy egy üzletben arról fecsegnek az emberek: „láttad a facebookon?” Ezek a mondatok csaknem beszűrődnek keresztény társalgásunkba is. Nem a nyitottságról van szó, hanem arról, hogy megítélünk másokat, hogy milyenek, és hozunk egy döntést. Igen őt lehet ajánlani, de azt a másikat nem, az nem elég jó!

Az Istennek ajánlanak téged és engem, magunkat vizsgálgassuk meg, hogy mi ajánlhatóak legyünk, de nem úgy, hogy ajánlom magam.

Hadd imádkozzam most érted kedves olvasó a következő mondatokban és ha egyet értettél azzal amit írok, kérlek mondj rá „ámen”-t.

Mennyei Urunk, a mi Megváltónk nevében szólítunk meg és szeretnénk hálát adni Neked! Ellátsz minden nap. Nap mint nap új dolgokat hozol elénk amiből megláthatjuk a Te kezed gyönyörű alkotásait, most szeretnénk kérni Téged arra, hogy vedd el tőlünk azokat a kísértéseket, amelyek távol tartanak, valamint adj erőt is, hogy tudjunk helyt állni, bármely próba ér is bennünket. Életünket szeretnénk Neked felajánlani, és azt szeretnénk kérni, hogy maradj mindig életünk Ura. Csak benned bízhatunk, csak benned van reményünk, és vágyunk arra, hogy megláthassunk téged hamar! Ámen

hétfő, július 20, 2015

Jézus Úr!

"Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére."

Pál levele a filippiekhez 2:9-11

A Fiú volt mindig a legnagyobb Hatalom a Világmindenségben - az Atya adományozta Neki. Öröktől fogva elidegeníthetetlenül birtokolta a mindenek felett való uralmat. Az örökkévalóság egy meghatározhatatlan pontján, de a teremtés előtt valaki elvitatta Jézustól a pozícióját, mert ő akart nagyobb lenni Nála. Ez a gondolat elindított egy hatezer éves hosszú folyamatot, aminek csúcspontjaként Jézus a kereszthalálával bizonyította, hogy Ő szolgálat útján is kész megvédeni jogos hatalmát. 

Minden az Övé volt, mégis mindent letett és a legegyszerűbb emberként élt a Földön, a legjelentéktelenebb helyen, hogy mindenki dönthessen: kinek az uralmát fogadja el. A legszörnyűbb és legmegalázóbb halállal letette életét az Atya kezébe a világ szeme láttára, hogy bizonyítást nyerjen: ki méltó az uralomra az örökkévalóságban.

Öröktől fogva az Övé volt. A teremtés és a kereszthalál megváltása révén megerősítette. Egyszer ismét  maradéktalanul és örökre elvitathatatlanul újra Jézusé lesz a hatalom - az Atya újra Neki adományozza.

vasárnap, július 19, 2015

Adni és/vagy kapni

„Mindezekben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni.”
Apostolok cselekedetei 20:35

Úgy néz azokkal a hatalmas kék szemeivel, ahogy senki más. Figyeli minden mozdulatodat, lesi arcod, tested rezdüléseit. Ha megpillant, már magától is rád mosolyog azzal az utánozhatatlan, ártatlan, tiszta mosolyával, ami a világ minden kincsénél drágább. És néha nevet, aztán te is nevetsz, aztán megint ő, és „hergelitek” egymást az újabb kacagások felé. 

A kezét már egész tudatosan használja. Fog, sokszor erősebben is, mint amit el tudsz képzelni, és amit végre megmarkol, azt nehezen ereszti akkor, amikor csak te szeretnéd kivenni a kezéből. 

És az édes hangja, amiből néhány foszlányt legszívesebben eltennél befőttes üvegbe emlékül az utókornak. Néha szinte félénken, alig hallhatóan, máskor az egész lakást betöltve mondja, amit tudtodra akar hozni. Kézzel-lábbal segíti beszédét, a szemei pedig még többet árulnak el. 

Egyszerűen tökéletes. Ahogy van, ahogy fejlődik, írjanak akármit a könyvek. Ő az, akire oly régóta vágytál, aki minden esendőségével tehetetlenségével bearanyozza napjaidat. Mert rád utalta a Mindenható, hogy adj. Adj mindent. Gondoskodj úgy, hogy nem vársz érte cserébe semmit, hiszen egyedül a nagyvilággal szemben ez a kis lény teljesen tehetetlen. Szüksége van rád, és ezt minden könnycseppel, mosollyal, hanggal és mozdulattal jelzi. 

És te adsz. Adsz reggel, adsz este. Adsz derűsen, és adsz könnyel között. Adsz lelkesen és kimerülten. Adsz. De mégsem tudod, ki kap többet. Ő vagy Te? 

Nagyon sok élethelyzetből lehetne hasonló tapasztalatot levonni. Isten ma pont ezen a paradoxonon keresztül akarja figyelmedet egy különleges boldogság felé terelni. Adj! Kövesd az Ő példáját, ahogy Ő kérés nélkül adta érted a Legdrágábbat! Tágítsd a látókörödet, és fedezd fel az önmagadon kívüli világot! Lásd meg az üres kezeket, melyeket megtölthetsz. És ne feledd, amivel megtöltöd, azt te is kaptad Valakitől. Ma reggel gondolkozz el ezen őszintén: ki kap többet: Ő vagy Te? És légy boldog ebben a kérdőjelben!