Mentek tovább ketten…

„De Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő pedig felelt: Itt vagyok, fiam. A fiú megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van az áldozatra való bárány? Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik az áldozatra való bárányról, fiam. Így mentek tovább ketten együtt.”

1Móz 22,7-8

Ábrahám és Izsák története talán az egyik legismertebb ószövetségi elbeszélés. Isten arra kérte a hívők atyját, hogy áldozza fel neki a legkedvesebbet, amije van, a gyermekét, az örökösét, Izsákot. Az idős apa útnak indult fiával a hegy felé, ahol el kellett készítenie az oltárt az Úr szava szerint. Napokon keresztül gyalogoltak, szolgák kísérték őket és egy szamár vitte a tűzhöz szükséges rőzsét. Három nap telt el lassan szótlanul úgy, hogy csak a legfontosabb dolgokat beszélték meg egymással. Míg végül, amikor ketten maradtak, az okos ifjú, aki nem először kísérte el apját hasonló zarándoklatra, feltette a kérdést, hogy hol van a megáldozandó bárány. A fenti sorokban az apa megnyugtató, hittel teli és nem hitegető válaszát olvashattuk: Isten majd gondoskodik róla. Ábrahám hitének legnagyobb próbája volt ez, és ez a mondat azóta is bizonyság minden nehéz helyzetben levőnek: Isten gondot visel. De nézzük csak pontosan miért olyan komoly ez a próba?

Először is Izsák Ábrahám fia. Csak maga a tény, hogy egy apa önszántából vessen véget fia életének, elborzaszt bennünket. A legtöbb apa vágya, hogy fia szülessen, aki tovább viszi a nevét. Benne, mint utódunkban látjuk a család jövőjét. Minden tudásunkat, hitünket, legértékesebb gondolatunkat szeretnénk tanácsként átadni neki, hogy segítse őt élete útján. A szülő elkötelezett, hogy gyermeke életét óvja, védje, őrizze, segítse. Mindennek az ellenkezője az őrülettel határos. Isten kérése rettenetes, nem csoda, hogy sokan azt gondolják: hol van a szeretet Istene? Bár tudjuk, hogy végül a történet a Mindenható akaratából jóra fordult, mégis, magát a kérést is, mi mai emberek, elutasítjuk.

Másodszor Izsák Isten ígéretének beteljesedése. Maga az Úr hívta el Ábrahámot arra, hogy családjából végül egy olyan nép szülessen, aki Őt képviseli az egész világ előtt. Isten célja ezzel a néppel, hogy általuk árassza ki áldását az egész földre. Bár Ábrahámnak már született egy másik fia Hágártól a szolgálótól, Isten világossá tette, hogy ígérete Sára fia, Izsák által válik valóra. Amikor Izsák megszületett, Isten ígérete beteljesedett. Ráadásul csoda történt, hisz szülei már igen idősek voltak, így rég meddők. Amikor Isten visszakérte Izsákot, úgy tűnt, hogy ezzel minden ígéretét, minden jó szándékát visszavonja Ábrahámtól és az egész világtól is. Így az idős pátriárka folyamatosan gondolkodott három napon át, mi késztetheti Urát erre. Megvizsgálta magát, régi, elkövetett bűneit, amiket megbánt, és amikért bocsánatot kért. Vajon maradt-e olyan, ami okot adhatott erre a próbára. Bár nem talált ilyet, végül arra az elhatározásra jutott, hogy Istennek van joga arra, hogy visszakérje azt, amit Ő adott. Hitte, hogy mindene, amije van, ajándék. Bár egész életében szolgált, tudta, hogy amit szerzett, azt mind csak egyedül Urának köszönheti. Így kételkedés nélkül elfogadta, hogy Ő visszavegye, ami az övé.

Harmadszor Izsák a megváltás záloga. Ádámtól és Évától kezdve a hívők vérvonalán minden személy hitte, hogy végül valamelyik fiuk lesz az, aki megtöri a bűn átkát, legyőzi a kígyót és eléri az ember megváltását. Ábrahám állt ennek a sornak a végén. Számára Izsák nem csupán a fia volt, nem csupán családjának jövője, Isten áldásainak megmaradó csatornája, hanem a Megváltó eljövetelének valósága is. Nem tudta elképzelni sem, hogy Isten ezt az ígéretet visszavonná. Bár nem értette hogyan, de tudta, hogy akár nélküle, akár Izsák nélkül, de végül Ura megoldást ad minden hívő ember számára. Bár halottak nem támadtak fel az ismerete szerint, de tudta, létezett olyan férfi a hívők között, Énók, aki nem látott halált. Ábrahám őszintén hitte, bármi történjen is, Ura végül gondoskodni fog mindannyiukról.

Gondolkozzunk el ma azon, mi történne velünk, ha Isten mindent visszakérne tőlünk, amit adott? Megmaradna-e a hitünk? Ismerjük-e Őt annyira, hogy ennek ellenére feltétel nélkül bízzunk benne? Tudnánk-e mindezek után tovább járni Istennel?

Hivatkozási alap

„Senki ne dicsekedjék őelőtte. Hisz általa ti a Krisztus Jézusban vagytok, aki Istentől bölcsességül, igazságul, szentségül, és váltságul lett nekünk. Hogy amint meg van írva: Aki dicsekszik, az az Úrban dicsekedjék.” 

1Korintusi levél 1. rész 29-31 versek

Egy alkalommal Nabukonodozor király a palota teraszán sétált. Szétnézett, majd így kiáltott: Ez az a nagy Babilon, amit én építettem királyi székhelyül, hatalmam ereje által, fenségem dicsőítésére! Hasonló mondatokat úton útfélen ma is hallhatunk:

-          Én építettem fel a házamat, a vállalatomat… ezzel a két kezemmel!

-          Én húztam ki a barátomat a csávából.

-          Én megmondtam neki az igazat!

-          Én aztán nem így tettem volna!

-          Kérdezzetek engem! Én tudom a megoldást.

Megfigyelted: Én! Én! Én!

A mai Ige meg arról szól, hogy ne dicsekedj! Különösen ne a magad erejével, bölcsességeddel, nagyságoddal! Ne saját magad légy a hivatkozási alap. Ha már dicsekedni szeretnél, akkor hivatkozz arra, akinek mindent köszönhetsz. Az erődet, az ötleteidet, a jó gondolataidat. Hivatkozz arra, aki az alap. Akitől mindent kaptál. Ne a büszkeséged, a hőzöngés vagy, hogy neked mid van – legyenek gondolataid, beszélgetésed központjában, hanem hivatkozz Jézusra, akinek mindent köszönhetsz.

Nem Neki van rá szüksége, hanem NEKED! S ha gyakorolod, meglásd, sokan szeretni fognak! Azt fogják majd mondani: De jó vele beszélgetni! Árad belőle a hála, a megelégedettség, a köszönet. Szeretnéd ezt? Rajtad áll! Kezdj el még ma minden jóért Őrá hivatkozni!

Isten a szeretet. Punktum!

„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”

Római levél 8:38-39

Már jó két éve történt, mikor kisfiam elmondta az első prédikációját. Vége volt már a délutáni istentiszteletnek, mindenki beszélgetett, így észrevétlenül előretotyoghatott, megállt a szószék mellett, majd nekikezdett:

– Isten a szeretet. Punktum! Isten a szeretet forrása. Punktum!

A rövid, de igen magvas igehirdetése után pedig – mint aki jól végezte dolgát – letotyogott a szószékről. Indíttatást éreztem, hogy ezután az ölembe vegyem. Megdicsértem a témaválasztását, a kifejtés világosságát és a tömörséget, és biztattam, hogy ha esetleg máskor is prédikálni szottyan kedve, akkor is mindig Isten szeretete álljon a középpontban.

És valóban. Sok tantétel és dogma létezik a keresztyénségben: Isten léte, a Biblia ihletettsége, bűnbeesés, Krisztus emberi és isteni természete, próféciák, feltámadás, és még hosszan sorolhatnám. Ezek mind üresen konganak azonban, ha nincs olyan élményünk Isten szeretetéről, amely Krisztusban jelent meg, mint amit itt Pál leír.

Jézus története nem egy bibliai sztori a sok közül. Krisztus halála és feltámadása nem csak egy tantétel a többi keresztyén dogma mellett. A kereszt az nem csak egy szimbólum a kavarodó világnézetek sokaságában. Hanem Jézus története „a” történet, amely értelmet ad az összes többinek (Ádámtól kezdve, Ábrahámon, Mózesen és Dávidon ás egészen az apostolok cselekedeteiig). Krisztus halála és feltámadása „a” keresztyén tanítás, amelyből kiindulva értelmezni érdemes az összes többit. A kereszt pedig „a” szimbólum, ami Isten szeretetét két egyszerű vonalban sűrűsíti össze.

Sose felejtsük el: Isten a szeretet. Punktum!

Egyszer minden kiderül

„Mert nincs oly titok, mely nyilvánvalóvá ne lenne; és nincs oly elrejtett dolog, mely ki ne tudódnék, és világosságra ne jőne.”

(Lukács evangéliuma 8. fejezet 17. vers)

Jézust gyógyításai, csodatettei és tanításai nyomán mindig nagy tömeg vette körül. Hallgatói között mindig voltak kételkedők, kötekedők, farizeusi megfigyelők, kíváncsiskodók, csodavárók, és őszinte keresők.

S mikor nézte őket, a magvetőről szóló példázatával arra világított rá, hogy Ő, mint Teremtő ismeri indítékaikat, gondolataikat, szívük minden titkos vágyát. S mily nagy tanulság ez nekünk is!

„A bűnt lehet titkolni, tagadni, leplezni apa, anya, feleség, gyermekek és barátok előtt; lehet, hogy egyáltalán nem gyanítja senki sem, de a mennyei lények előtt leplezetlen. A legsötétebb éj sötétje, minden álnok, titkos mesterkedés sem képes egyetlen gondolatot sem eltakarni az Örökkévaló elől.

Isten pontos feljegyzést őriz minden hamis számvetésről és minden tisztességtelen ügyről. Őt nem téveszti meg a kegyesség látszata. Tévedhetetlenül ítéli meg a jellemet. Az embert megtévesztik a romlott szívű emberek, de Isten átlát minden álruhán; Ő olvas az ember szívében.

 
Micsoda ünnepélyes gondolat! Egyik nap a másik után az örökkévalóságba torkollik újabb feljegyzésekkel terhelve meg a mennyei könyveket. Az egyszer kimondott szavakat vagy végrehajtott tetteket nem lehet többé meg nem történtté tenni. Az angyalok feljegyzik mind a jót, mind a rosszat.

Mégis milyen kevéssé érdekli az embert az a feljegyzés, amelyre mennyei lények tekintete esik. Ha a látható és láthatatlan világot elválasztó lepel fellebbenhetne, és az ember láthatná, amint egy angyal feljegyez minden szót és tettet, amely az ítéletkor ismét előkerül, naponta mennyi szó maradna kimondatlanul és mennyi cselekedet elvégezetlenül!

A mennyei könyvek felfedik az eltitkolt önzést. A mások iránti kötelességek elmulasztásáról is feljegyzés készül, és arról is, ha megfeledkezünk a Megváltó kívánalmairól. Az ember látni fogja, milyen sokszor fordította Sátán szolgálatára idejét, gondolatait és erejét, ami pedig Istent illette volna meg. Szomorú az a feljegyzés, amit az angyalok a mennyben készítenek.

Értelmes lényeket, Krisztus állítólagos követőit leköti a világi javak szerzése és a földi örömök élvezete. Pénzt, időt, erőt áldoznak hivalkodásra és önző élvezetekre. De imádkozásra, a Szentírás kutatására, lelkük megalázására és bűneik megvallására csak rövid pillanatokat fordítanak.” /részlet, E.G.White; Nagy Küzdelem, A vizsgálati ítélet c. fejezetből/

Épp ezért „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket!” (Zsid.3:15)

Ne félj!

Ne rettenj meg azok előtt, mert közötted van az Úr, a te Istened, nagy és rettenetes Isten!

Mózes ötödik könyve 7. fejezet 21. verse

Érezted már úgy magad, mint aki teljesen egyedül van egy nagy tömegben? Remegett a térded, mikor egy új munkahelyre mentél be, és úgy néztek rád, mint potenciális ellenfélként, aki azért érkezett, hogy a helyedet elfoglalja? Léptél-e be vajon úgy egy templomba vagy egy gyülekezetbe, hogy számkivetettnek érezted magad, mert hoztál egy olyan döntést, ami sok embernek nem tetszik, de tudod, Isten akarata ez?

Amikor a zsidó népet vezette Isten az ígéret földje felé, akkor nagyon kellemetlenül érezhették volna magukat, mert olyan népek birtokolták a földet, amelyek erősebbek voltak a zsidóknál. De az Úr azt mondja, hogy „ne rettenj meg azok előtt.” Azt ígérte az Úr, hogy nem esik semmi bántódásuk, és kiűzi a népeket előlük.

De ennek voltak bizonyos feltételei. Ha a feltételeket betartják, akkor nem maradnak bajban, nem lesz pusztulás a vándorlás történetének vége, hanem öröm, és dicsőség fogja jellemezni. Ez igaz ma is ránk. Nekünk az Isten iránti elköteleződésünket, semmi nem ingathatja meg. Pedig nagyon sok kísértés és csábítás érkezik arra vonatkozóan, hogy minél inkább elpártoljunk az Isten törvényétől. Itt vannak a napi aktualitási kérdések. Tegyük fel magunkban a kérdést: legyek megalkuvó, vagy legyek az Isten törvénye iránt következetes.

Micsoda szavak, megalkuvás… hisz senki sem az. Magáról sosem mondja senki azt, hogy igen én megalkudtam, egyességet kötöttem a békesség kedvéért. Nem számít, hogy sérülnek Isten törvényei, különböző kifogásokkal áltatjuk magunkat, hogy helyesen döntöttünk.

Isten törvénye: mit jelent Isten törvénye? Kedves olvasó, kérlek, válaszold meg a kérdést!!! Mit jelent neked Isten törvénye? Engedelmesség, hűség, hit bátorság?

Bárhol is vagy, új munkahely, új iskola, új környezet, vagy régi gyülekezet, ne rettegj, mert az Isten melletted. Neked azokat kell figyelembe venni, amit az Úr megparancsolt, mert ha az Ő parancsolatait megtartod, a jutalom nem marad el!

Őszinte megtérés

"De még most is így szól az ÚR: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az ÚRhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és megbánja, még ha veszedelmet hoz is."

Jóel 2:12-13

"Azok, akik nem alázták meg magukat Isten előtt, bűneiket beismerve, még nem teljesítették a bűnbocsánat legelső feltételét sem. Ha még nem éreztük azt az igazi bűnbánatot, melyet még soha senki meg nem bánt, ha bűneinket még nem vallottuk be a megtört szív alázatosságával, töredelmével, és nem fordultunk el tőle borzalommal, akkor még sohasem törekedtünk komolyan bűneink bocsánatára. Ha még sohasem kerestük őszintén az Istennel való megbékélést, nem is találhattuk azt meg. Ha mind ez ideig nem nyertünk bűnbocsánatot, annak egyedüli okát abban kell keresnünk, hogy nem voltunk hajlandók szívünket megalázni és alkalmazkodni az Isten Igéjében foglalt feltételekhez. A Szentírás útbaigazít és felvilágosít bennünket e tekintetben. Bűneink megvallása akár nyilvánosan, akár pedig titokban sohase történjen kényszerből, hanem önkéntes és őszinte legyen; ám semmi esetre sem könnyelmű és gondatlan módon. Sohase kényszerítsük bűnvallomásra azt, aki még nincs tudatában a bűn rettenetes horderejének és lényegének. Ha a bűnvallomás szívünk bensejéből fakad, úgy megtalálja az utat Isten kegyelmi trónjához. A zsoltáríró a következőképp fejezi ezt ki: "Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebhedt lelkeket" (Zsolt 34:19). 

Az őszinte bűnvallomásnak mindig sajátos jellege van, és személyes bűnöket ismer be. Ezek lehetnek oly természetűek, hogy egyedül Istennek kell bevallani, vagy pedig olyanok, hogy általuk embertársainknak ártottunk, és ezért tőlük kell kérnünk bocsánatot. Avagy nyilvános természetűek, s akkor nyilvánosan is be kell azokat ismernünk. De minden beismerés határozott és tárgyilagos legyen, és azokra vonatkozzék, melyeket elkövettünk. 

Bűnvallomást, őszinte bűnbánat és javulás nélkül Isten nem fogad el. Egész életünknek át kell alakulnia, és mindazt, ami Istent sérti, el kell hagynunk. Ez lesz az eredménye a bűneink felett érzett őszinte bánatunknak.

Ha a bűn kiöli az erkölcsi érzéket, az illető nem képes többé jellemének fogyatkozásait felismerni; nem látja be vétkeinek rettenetes horderejét. Ha nem enged a Szentlélek befolyásának, úgy sok tekintetben elvakult bűneivel szemben. Beismerései nem őszinték, nem komolyak. Minden bűnét mentegetni igyekszik, mindig bizonyos fennforgó, kényszerítő körülményekre hivatkozik, ha dorgálás éri. 

Az igazi bűnbánat rávezeti az embert, hogy bűneit magára vegye, és hogy minden csalás és képmutatás nélkül beismerje. A szegény vámoshoz hasonlóan, ki szemeit nem merte az égre felemelni, az igazi bűnbánó így kiált fel: "Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek!" (Lk 18:13). Mindazok, akik így ismerik be bűneiket, bocsánatot nyernek és megigazulnak, mert Krisztus kiontott vérének érdemével fog értünk könyörögni. 

A megtérésnek és megalázkodásnak azon őszinte példái, melyek Isten Igéjében foglaltatnak, olyan bűnvalló lelkületet nyilatkoztatnak ki előttünk, amelyben nincs mentegetődzés vagy önigazultság."

Ellen Gould White: Jézushoz vezető út (Bűnvallomás - részletek)

Isten kezében

„És láttam, hogy egy másik angyal repül fenn az égen: az örök evangélium volt nála, hogy hirdesse azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek; és hatalmas hangon így szólt: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája; imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait!”

Jelenések könyve 14:6-7

Ez a világ nem olyan, amilyennek kellene lennie. Nincs biztonság, nincs szabadság, nincs egyenlőség, és a sort még sokáig folytathatnád. Istentől elszakadva tengetjük napjainkat, bűnösek vagyunk mindannyian, és az igazi megoldás keresése helyett inkább a másikat hibáztatjuk. Kezeinket ölelés helyett ütésre használjuk, szavainkkal ölünk és csonkítunk, de mindeközben mindennél jobban vágyunk békére, szeretetre, elfogadásra. 

Fáj a világ állapota, és fáj a saját elesettséged, tehetetlenséged, bűnös állapotod. Fáj, hogy nincs egy varázspálcád, mellyel a pillanat töredéke alatt tudnál minden rosszat eltüntetni a Földről. Fáj, hogy nincsen igazság, és, hogy túl sokszor kell búcsút mondani a jóknak. 

Isten ma reggelre különleges üzenettel készült neked. Reményt akar adni fájdalmaid helyébe. Hitre, bizalomra akarja buzdítani szívedet, hogy nincs már messze a vég. A világ sorsa és a tiéd is az Ő kezében van, Ő pedig sosem hibázik. Nem siet és nem késik, tudja mikor, minek van itt az ideje, és végtelen bölcsességével kormányozza a világot. 

Lesz ítélet, mégpedig Isten ítélete, melytől nem kell félned. Nem kell remegve gondolnod a nagy napra, hiszen végre véget ér minden szenvedés, Isten néven szólít téged, mert az Övé vagy, és elhozza számodra az igazságszolgáltatást. Belenéz mélyen a szemedbe, szeretettel magához ölel, és elvesz tőled mindent, ami fáj. Nem lesz többé könny a szenvedés, bánat, veszteségek miatt. Nem lesz több reménytelen kiáltás, csontig hatoló félelem. Isten elhozza országát, ahol végre igazi békére találsz. Országát, ahova névre szóló helyed van, melyet Ő személyesen készített el neked. 

Hát vegyél egy mély levegőt, és állj szilárdan a lábaidra! Már nincs sok hátra a versenyfutásból, és a célban tárt karokkal vár az, Aki miatt győztesként léphetsz fel a dobogó legfelső fokára. Vár rád az, Aki megteremtett, Aki új életet adott, Aki helyet készített neked az Ő országában. Csak várj türelemmel, és maradj Isten kezében!