Apja fia!
Még egy évszázaddal ezelőtt sem volt ritka, ami Jézus
korában teljesen általános volt, hogy a gyermekek a szüleiktől tanulták meg a
mindennapi élet fogásait. Ez így volt természetes, hiszen együtt éltek, együtt
végezték a teendőiket. Az ő közösségük nem virtuális volt, mint sokszor a mai családokban... A
lányok az anyjuktól, nagyanyjuktól tanulták meg a főzés, a takarítás, a gyermekek
és a házi kert gondozásának tudományát; a fiúk pedig az apjuktól, nagyapjuktól a
mesterséget, az állatok gondozását, a szántóföld művelését. Ezért abban az
időben sokkal inkább igaz volt, mint ma, hogy a lányok hasonlítottak az
anyjukra, a fiúk meg az apjukra, hiszen majdnem mindent tőlük tanultak meg.
De azért ma is gyakran hallani, nem mindig dicsérő
hangsúllyal: „Tisztára olyan, mint az apja (mint az anyja)!" Mert hasonlóan
viselkedik: szerteszét hagyja a holmiját, vagy órákat tölt a fürdőszobában...
Ha mennyei Atyánkra gondolunk, miről ismerhetjük fel azokat,
akik az ő fiai (leányai)? Ugyanarról, mint a földi családokban: tőle tanulják a
mindennapi élet fogásait, a viselkedést, a másokhoz való viszonyulást, és így
tovább. Ezért ahogy a gyerekek egyre jobban hasonlítanak ezekben a dolgokban a
szüleikhez (vagy virtuális kapcsolat esetén más, szerintük követendő
példaképekhez), Isten gyermekei is őhozzá. Ahogy halad előre az idő, egyre
inkább úgy viszonyulnak a különböző élethelyzetekhez, és személyekhez, mint ő.
És ha vele járnak, idővel elérik azt a szintet is, amit maga Jézus nevezett
meg, és amire sokan úgy tekintenek, mint lehetetlenre: szeretni tudják
ellenségeiket, imádkozni (és jóindulatúan tenni) tudnak azokért, akik bántják
őket.
Te mióta vagy Isten gyermeke? Akik ismernek, azt mondják
rád: „Atyja fia (lánya)?”
