Isten ajándéka
Ha a Biblia szerelmi költeményéről, az Énekek énekéről van szó, kétféle ember létezik. Az egyik csoportba tartoznak azok, akiket olvasás közben kellemes érzések töltenek el, azzal a meggyőződéssel, hogy Isten mennyire szereti népét, gyermekeit. A másik csoportba pedig azok tartoznak, akik pirulva, már-már szemüket takargatva olvassák a grafikusabbnál grafikusabb szemléltető képeket, és a szexuális vágytól túlfűtött sorokat.
A valóság az, hogy ebben a könyvben mindkét értelmezésnek helye van. Mégis, a legtöbben talán inkább az első csoportba tartoznak, aminek nagyon egyszerű az oka. A kereszténység megalakulása után hamar elterjedt az a nézet, hogy a szexualitás, a nemi aktus egy szükséges rossz, aminek fő célja a gyermeknemzés, és minél kevésbé élvezzük, annál jobb keresztények vagyunk. Sőt, ha a bibliai idők kultúráit nézzük, a szexualitás akkor sem feltétlenül az örömről, az élvezetről szólt. Különösen a nők számára nem.
Pedig ha őszintén szóba állunk a költeménnyel, valami nagyszerű dolgot tanulhatunk meg belőle: az egyik jele annak, hogy Isten annyira szereti a gyermekeit, az pontosan az, hogy megajándékozott minket a szexualitás örömével.
Egy olyan világban, ahol a gonosz minden Istentől kapott dolgot–köztük a szexualitást is–elvesz, hogy a maga képére átalakítva az önzés és a hatalomszerzés eszközévé tegye, az Énekek éneke emlékeztet bennünket arra, hogy Isten ajándékai alapvetően jók. Nem kell azoktól megválnunk, nem kell elutasítanunk azokat, hanem ünnepeljük, és bátran éljünk velük: a megfelelő helyen, a megfelelő időben, a megfelelő személlyel; önzetlenül, senkit nem bántva.
