Szégyentelenül
A szégyen talán a legrosszabb érzés a világon. Sokan még meghalni is képesek lennének, csak ne érje őket szégyen, és megmaradjon a büszkeségük, méltóságuk.
De miért van ennek az érzésnek ekkora hatalma? Valószínűleg azért, mert a szégyen énünk legalapvetőbb részét támadja, identitásunkat kérdőjelezi meg, és még ha senki nincs körülöttünk, akkor sem vagyunk teljesen biztonságban tőle.
A szégyen az, amikor nem felelünk meg annak a rólunk alkotott vélt vagy valós képnek, elvárásnak, amelyet mi állítottunk fel, vagy valaki más, akinek a véleménye fontos számunkra.
És a szégyennek is talán legrosszabb fajtája az, amikor Isten előtt kell szégyenkeznünk. De mi lehet az az elvárás, aminek meg kell felelnünk Isten szemében?
A bibliai Dávid életében, aki később Izráel királya lett, számos szégyellnivaló esemény történt. Egyrészt ő volt testvérei között a legfiatalabb, akit gyakran lenéztek emiatt. Bár joga volt a trónra, elődje, Saul király meg akarta őt ölni, meg kellett szakítania legjobb barátjával a kapcsolatot, barlangokban kellett bujdosnia, sőt, egyszer őrültnek tettette magát, hogy mentse a saját életét. Mégis, ez után az élmény után úgy tudott énekelni Istenről, mint Szabadítóról, aki előtt semmi szégyellnivalója nincsen.
Mindezt azért, mert Dávid látta magát Isten szemével, tudta, hogy feltétel nélkül szereti őt, és nem állít különösebb elvárásokat elé. Nem kellett Isten szemében erősebbnek, nagyobbnak, jobbnak lennie, sőt, ha hibát követett el, akkor is megállhatott Isten előtt, mert Teremtője megbocsátott neki.
A szégyen legyőzésének leghatékonyabb módja, ha igazán megismerjük azt az Istent, aki minden gyengeségünket, hibánkat, sötét titkunkat ismeri, és mindezzel együtt szeret bennünket. Előtte nem kell szégyenkeznünk, és ez a bizonyosság, Istennek ez a szeretete ad erőt arra, hogy az életben bárhol, bárki előtt, még a magunk szemében is szégyen nélkül megállhassunk, vállalva és elfogadva tökéletlen, gyakran elesett, de valódi, hiteles, és Isten szemében felbecsülhetetlen értékű önmagunkat.
