Az élet vize
Gyermekkorom
legszebb emlékei közé tartoznak a Zalakaroson a nagyszüleimmel töltött nyarak,
ahogy húgommal együtt kedvünkre futkároztunk le-fel a szőlőben, ahogy
reggelente elmentünk a papámmal az erdőbe gombászni. Ha becsukom a szemem, még
most is magam előtt látom, és a számban érzem a keserűgombából készült gőzölgő gombapaprikás
ízét.
És
emlékszem arra is, hogy csatornázás híján vödrökkel és kannákkal a
keresztutcában lévő kerekes kúthoz jártunk vízért, melynek kerekét gyerekként
mindig mi is forgatni akartuk. No meg, hogy a nyári melegben az a finom, friss,
hideg víz minden üdítőnél többet ért.
Milyen
távolinak és hihetetlennek tűnik mindez manapság! Egyrészt, hogy a víz nem a
csapból folyt, hanem úgymond el kellett menni, meg kellett dolgozni érte. Másrészt,
hogy a kút vize a környékkel közös volt és ingyenes.
Akárcsak
a Bibliában szereplő ’élet vize’, mely valóságos és jelképes víz is egyben.
Szimbolizálja az elvesztett édeni állapot helyreállítását (lásd: az édenkert
folyói), a keresztséget, az Isten szavát, az evangéliumot, az örök életet, magát
Jézust (Ján.4:10-14), a Szentlelket (Jn.7:39), azaz minden olyan dolgot, áldást,
amely Istentől jön és, ami összekapcsol Ővele.
De
amit mai Igénk is hangsúlyoz; ez a víz nincs ránk erőltetve, Isten nem önti
ránk, lelki infúzióként nem köti és tölti belénk akaratunkon kívül a mennyei
áldásokat. Ezért a vízért nekünk kell
elmennünk a kereszthez. „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyék.”
(Ján.7:37)
Uram!
Köszönöm, hogy nem hagyod, hogy az irántad való szeretetem, lelkesedésem kiszáradjon,
hogy a beléd vetett hitem elhervadjon. Köszönöm, hogy ma reggel is Nálad, az
élet vizénél csordultig tölthetem a lelkem vedreit. Ámen.
