Isten útjai
„Isten
útjai kifürkészhetetlenek.” – tartja a mondás, és ezek az utak gyakorta
érthetetlenek számunkra. A babiloni fogság idején járunk, ami nagyjából azt
jelenti, hogy a zsidó nép egy idegen területen volt, idegen nép között. A
babiloni kultúra és szokások eltérőek voltak a zsidó hagyományokhoz képest. Ez
a fogság nem cellákban, rácsok mögött volt, hanem a népnek lehetősége volt
beolvadni az ottani emberek közé, megismerni szokásaikat, meglátásaikat. A nép
nagy része, különösen az előkelők elsajátították a helyi szokásokat, míg a másik
rész nem vette ilyen könnyen az akadályokat, ők fogságként élték meg az ott
létet és várták a pillanatot, hogy mikor térhetnek vissza őseik földjére.
Egy
ilyen helyzetben, amikor Izrael népe várja a szabadítást, különösen fontossá
vált számukra az Isten keresés és az, hogy Isten közelében lehessenek. Számukra
a biztonságot nem az jelentette, hogy beolvadnak egy idegen környezetbe, idegen
emberek szokásai közé, hanem az, hogy érzik Isten jelenlétét és vezetését.
Ahogy
a nép, úgy gyakran mi sem érthetjük, hogy Isten miért vezet bizonyos helyekre,
helyzetekbe vagy emberek közé. De még mielőtt teljes elkeseredettségbe
kerülnénk, jusson eszünkbe két nagyon fontos gondolat, amit ebből a történetből
tanulhatunk: 1.) mindig van lehetőségünk enyhíteni a körülményeinken, 2.) Isten
közelében megtalálhatjuk a biztonságot. Izrael népe külön választotta ezt a két
opciót, pedig nem szükséges. Törekedhetünk arra, hogy teljes életet éljünk egy
olyan helyzetbe, ami nem megszokott és vágyhatunk Isten biztonságot nyújtó
közelségére.
Az
élet valójában nem fekete és fehér, nincs olyan, hogy egy helyzet csak rossz
vagy csak jó (bár általában hamarabb vesszük észre a csak rosszat). Az életet
valójában a teljes színskála lefedi és Isten szeretné, ha megismerkednénk
ezzel. Szeretné, ha tudnánk Benne bízni és eközben megélni az életünk
lehetőségeit oly' módon, hogy ne csak az akadályokat és a rossz dolgokat lássuk meg, hanem az ajándékokat is, amelyeket 1-1 helyzet magában hordoz.
Áldott
napot!