Mennyei állampolgárság
Győr gyönyörű város. A belváros patinás épületeitől kezdve a zöld területeken át, a kultúra és az ízlésesség hatja át mindenfelé. Nem is beszélve a folyókról! Büszkén mondom magamról (kicsit túlozva, hiszen szívemet szülővárosomban, Pécsett hagytam) hogy győri vagyok. Legalábbis egyelőre. Ilyen a lelkész élete, hiszen ahogy az évek telnek, és ahogy helyeznek bennünket a szélrózsa minden irányába, úgy mondjuk magunkról, hogy balatonfüredi, salgótarjáni, vagy éppen mely újabb település lakosai vagyunk.
És néha kicsit fáj az ember szíve, hiszen a költözéssel nem csupán épületeket vagy utcákat hagyunk hátra, de életeket, embereket, emlékeket is. Bízva a jobb jövőben, papírdobozokba csomagolunk, búcsút intünk a réginek, és célba vesszük az újat. Nem csak a lelkészek vannak így, de én ezt ismerem, erről tudok írni.
Pál is ismeri, hogy milyen folyton úton lenni, köszönteni és búcsúzni, emberek életébe belecsöppenni és eltűnni belőlük. Tudja, milyen a meszeszép Jeruzsálem és a hatalmas Római Birodalom állampolgárának lenni. Ő, aki "zsidónak zsidó, görögnek görög", (Pál első levele a korinthusiakhoz 9:20-23) nem mellesleg rómainak római is (Az Apostolok Cselekedetei 22:27) mégsem erre az értékes állampolgárságára volt a legbüszkébb. A Pax Romana (római béke) helyett a Pax Aeterna (örök béke), a római állampolgárság helyett a mennyei állampolgárság volt az, amiért képes volt bármit odaadni. Időt, pénzt, életet nem kímélve építette már itt a Földön, amit majd az új testünkkel együtt Jézustól kapunk ajándékba.
És míg Győr gyönyörű város, a szívem Pécsett marad, addig a menny (még inkább az új Föld!) állampolgárságáért mindezt Pállal együtt én is boldogan oddaadom. Még jó, hogy a mennyei állampolgárság már az enyém!
