Élettapasztalat


„Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé.”

Bátorító és vigasztaló ma reggel Dávid eme sorait olvasni. Ugyanakkor, olybá tűnik, mintha Dávid az időskori szenilitás miatt elfelejtette volna saját életének viszontagságos pillanatait, mikor Saul elől menekülve elhagyatottan bujdosott En-Gedi pusztájában, vagy mikor ő maga is kenyérkéregetővé vált és Akhimelek a szentelt kenyerekből adott neki enni.

Aztán meg lehetne említeni Illést is, aki Akháb és Jézabel elől menekült, és aki Sarepta egy szegény özvegyének utolsó falatját kérte el. Bizony, az elhagyatottság, az üldözés és a szűkölködés volt osztályrésze a Biblia számos hithősének, a próféták többségének és a megannyi mártír hitvallónak.

DE, és itt jön néhány tanulság:

Amit a külső szemlélő elhagyatottságnak és szenvedésnek lát, ott az átélő arról ír: „Az Úr az én pásztorom… ha a halál árnyékának völgyében járok is, Te velem vagy” (23. Zsoltár). Isten embere soha nincs egyedül, soha nincs magára hagyva.

Sok esetben olvashatunk arról is, hogy e keserű helyzetek a jellemfejlődés miatt váltak szükségessé: „a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk” (2Kor 4:17).

Végezetül; Ne feledjük, mások szenvedését látva a mi feladatunk nem a miértek kikutatása, hogy saját, vagy mások hibájából vált valaki kéregetővé, és nem is annak megállapítása, hogy az igazság mely fokát érte már el az adott szűkölködő.

A küldetésünk, hogy Sarepta özvegyéhez hasonlóan, ha kell az utolsó falat kenyerünket, az életünket is megosszuk másokkal.

„Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.” (Máté 25:40)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia