Ének az Úrnak

„Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön! Szolgáljatok az Úrnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé! Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét!” 
(Zsolt 100:1-2,4)

A Szentírásban nyomatékosan jelentkezik a vallásos ének és zene, mint olyan kifejezési mód, amely alkalmasabb az Isten iránt érzett hála és szeretet kifejezésére, mint a beszéd. Isten népe a hétköznapi életben átélt tapasztalatokat megénekelte, mely énekeket gyakran hangszerrel is kísérték. Főleg nagy munkálatok alkalmával, mint aratás, cséplés, szüret volt nagy jelentősége a közös éneklésnek. Az ének feledtette a fáradságot, közösséget formált a munkában résztvevőkből, és nem utolsó sorban az ember figyelmét a termés ajándékozójára fordította.

Szinte minden elmondható énekelve Istennek (legyen az hála, panasz, félelem, szomorúság, vagy öröm), mégpedig olyan érzelmi szinten, ami puszta szóval szinte elérhetetlen. A Biblia azt is felfedi számunkra, hogy Isten maga is énekel. Zofóniás 3:17-ben arról értesülünk, hogy miközben az Úr, engedelmes gyermekeit szemléli, örömében énekel: „Az Úr, a te Istened közötted van; erős ő, megtart; örül te rajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez neked” (Károli Gáspár fordítása). Ezért az ember számára az ének alapszükséglet és isteni képmásának egyik megnyilvánulása.

Mára sajnos az éneklés eléggé kiveszett a hétköznapi életünkből. Ritkaság az, hogy valakit tusolás, vagy munkavégzés közben énekelni hallunk. Nagyapáink korában, – amikor ősszel kukoricafosztás idején házaknál összejöttek, énekeltek. Ma az ének helyett bömböl a rádió, szól a lélekölő, sokszor erkölcsöt leépítő, trágár kifejezésekkel átitatott „modern” zene, mely hatásával, ha lehet, még jobban eltávolítja hallgatóit Istentől. De nem csak hétköznapjainkból kopott ki az éneklés, de istentiszteleteinken sem kap akkora teret, melyet megérdemelne.

Saul életében az Istent dicsőítő ének és zene a lélek gyógyulását eredményezte (1Sámuel 16:14-23), ma miért nem alkalmazzuk ugyanezt? Énekeljünk többet az imaházban, munkahelyünkön és otthonainkban egyaránt. Meg fogjuk tapasztalni annak áldását: öröm, béke és boldogság lesz a jutalmunk, ha időről-időre Isten dicsőségére ének hangzik fel ajkainkról. Amíg éneklünk nem lesz alkalmunk rosszra gondolni. Az ének szavai átjárják gondolatainkat, és segítenek abban, hogy jellemünk megtisztuljon, és Krisztus képmására formálódjon.

Jézus földi napjaiban sokat énekelt – írja Ellen G. White: „Jézus vidáman és tapintatosan végezte munkáját. Sok türelemre és lelkiségre van szükségünk ahhoz, hogy a Biblia vallását behozzuk az otthoni életbe és a munkahelyre, hogy elviseljük a világi ügyek okozta megterhelést, és szemünket mégis egyedül Isten dicsőségére szegezzük. Krisztus ezen a ponton segít. Sohasem volt annyira elfoglalva a világi gondokkal, hogy ne lett volna arra ideje, hogy törődjön a mennyei dolgokkal. Szívének örömét gyakran zsoltárokkal és mennyei énekekkel fejezte ki. Názáret lakói gyakran hallották hangját, amint dicsérettel és hálával járult Isten elé. A mennyel éneke által tartotta a kapcsolatot. Ha társai a fárasztó munkáról panaszkodtak, a Megváltó ajkáról felszálló édes dallam felvidította őket. Úgy tűnt, hogy dicsérete elűzi a gonosz angyalokat, és mint a tömjén, jó illattal tölti be a környéket. Hallgatóinak gondolatait a földi élet terhéről a mennyei otthon felé irányította.” (Ellen G. White, Jézus élete, Advent Kiadó, 1993, Budapest,p.52-53.)

Énekelj te is az Úrnak és tapasztald meg, hogyan erősödsz meg hitben és hogyan jön hozzád közelebb Isten! Legyen vidám napod!