A teljes jutalom elérése
"Vigyázzatok magatokra, hogy ne veszítsétek el, amit elértünk munkánkkal, hanem teljes jutalmat kapjatok."
Nemrég láttam egy vicces felvételt, amin egy futóverseny első helyezettjének célba érését mutatták. A futó jelentősen lehagyta a második helyezettet, ám a sáros talajon az utolsó fél méteren megcsúszott, és a célszalagot térden csúszva, a fejével szakította végül át. A videón látszott, ahogy a futó is érezte a helyzet komikusságát, és azonnal felállva, nevetve örült a győzelmének. Persze más lett volna a helyzet akkor, ha ez a hiba húsz méterrel korábban “csúszik be” (szó szerint) és megelőzik a versenytársai. Valószínűleg akkor nem nevetve, hanem sírva folytatta volna a versenyt, és azon gondolkozott volna, vajon hol ronthatta el.
A futóval ellentétben mi olyan gyakran elsiklunk a hasonló hibák felett: "ugyan, hát mindenki ezt csinálja! Egy alkalom nem a világ vége! Úgyse látja senki!” János a szívére helyezi levele olvasóinak, hogy legyenek kitartóak. Hiszen annyit dolgoztak értük az apostolok, többen az életükkel fizettek, hogy ők akár csak elindulhassanak a pályán, kár lenne a cél előtt feladni. Kár lenne egy rossz mozdulat miatt térden csúszva esni ki a versenyből. Kár lenne a hamis hangokra hallgatni, és elveszíteni szem elől az igazi célt.
János, a “szeretett tanítvány” nem arról beszél, hogy a tetteink következménye, hogy Isten elfogad-e bennünket, vagy sem. Helytelen volna a mai igeszakaszból ezt kiolvasni. Nem csak arról van szó ebben a rövid levélben, hogy tetteink legyenek jók, lehetőleg tökéletesek, tartsuk meg a törvényt. János mélyebbre ás, és arról a szeretetről beszél, melyet Jézus tanított követőinek. A tetteink csak a jéghegy csúcsát jelentik, azok okai sokkal mélyebben keresendőek. János itt arról a hitről beszél, amit olyan sok munkával végül sikerült neki, és az apostoltársainak átadni az általuk pásztorolt gyülekezeteknek. Arról a feltétel nélküli szeretetről, amit olyan nehéz volt megértetni velük, és arról a tanításról, hogy Jézus Krisztus fizikailag itt járt a Földön. Ha életünket ezekre az alapokra építjük, a versenyt megfelelő módon futhatjuk.
A másik kérdés, hogy mit jelent a “teljes jutalom”. Ezek szerint létezhet “fél”, vagy “nem teljes” jutalom is? Talán János arról beszél, hogy az üdvösségnek is vannak szintjei, és lesz, aki bejut a Mennybe, más viszont csak a kulcslyukon kukucskálhat majd be? Biztosak lehetünk benne, hogy nem így van. János arra bátorít bennünket, hogy a “teljes”, vagy a “lehető legteljesebb” jutalom lebegjen a szemünk előtt: az örök élet szeretett Istenünkkel.
A futóverseny egy nagyon fontos dolog, emberek képesek az életüket feltenni arra, hogy érem lóghasson a nyakukban. Ilyen tudatosságra és elköteleződésre ösztönöz ma bennünket János, a szeretett tanítvány.
