Új szövetség - jobb ígéretek
"Most azonban a mi
főpapunk annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a különb
szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett."Zsidókhoz írt levél 8.6
Ízlelgessük egy kicsit ezt a gondolatot!
"Ő azonban annyival kiválóbb papi szolgálatot nyert, amennyivel előnyösebb szövetség közbenjárója lett, amelyet jobb ígéretek alapján kötöttek meg." (saját fordítás)
A döntő kérdés az, hogy mi munkálja bennünk a változást. Külső kényszer, a félelem kényszere, vagy belső kényszer, a szorongató szeretet, Isten lényének megbecsülése?
Az első szövetségről azt mondja Pál apostol, hogy az a "kárhoztatás szolgálata" volt (l. 2Korinthus 3.6-9). Röviden így foglalja össze, hogyan működött: ha valaki megtartotta a törvényt, akkor az áldás ígéretét, ha áthágta a törvényt, akkor az átok "ígéretét" kapta (vö. 5Mózes 27.26-28.2). A törvényt áthágó bűnösön a törvény által kimondott átok nyugodott, amelytől semmilyen saját jó cselekedettel nem tudott megszabadulni. Kettős célja volt ennek: egyrészt a bűntől való elrettentés, másrészt a megváltás és Megváltó utáni vágy, szükségérzet felkeltése. Tartós és maradandó változás azonban ritkán születik félelemből, pusztán tiltásból, tagadásból. Sokkal hatékonyabb, ha valaki örömöt, élvezetet talál abban, amit tesz, ha az engedelmessége szívből fakad.
Isten már az ószövetségi időben is az "újszövetségi" hitre, megtérésre akarta elvezetni az embert. A szívből fakadó szeretetet kérte (vö. 5Mózes 6.4-5) és kereste (vö. Hóseás 6.6). Az új szövetség ígérete (l. Jeremiás 31.31-33) arra alapul, hogy Isten szeretete olyan belső változást indít el, amely végül az egész életet képes átformálni. A törvény nem kőtáblán van, hanem a hívő elméjében és szívében, amely nem makacs és lázadó, nem kemény, mint a kő, hanem befogadó, készséges és formálható.
Isten megbékélésre hív minket embereket, arra hivatkozva, hogy ő már megbékélt velünk Krisztusban (vö. 2Korinthus 5.18-19). Az ígéret nem az, hogy ha jó leszel, akkor Isten is elfogad és jót tesz veled. Isten mindent Krisztusnak adott, Krisztust pedig az emberiségnek adta.
Elfogadjuk-e azt az áldást, amelyet már megkaptunk Krisztusban?
Legyen áldott a napod!
