Az "én" harcom
"Az Úr hadakozik ti érettetek; ti pedig veszteg legyetek."
2Mózes 14,14
Amikor kicsi volt "sajtkukacnak" hívták, mert mindig mocorgott, sohasem tudott egy helyben megmaradni. Mindig csinálnia kellett valamit. Volt is baj vele az iskolában. A tanórák "ülj le és figyelj!" - stílusa nem az ő világa volt. Csak nehezen szokta meg miért úgy kell csinálnia mindent, ahogy a nevelők akarják, mikor másképp is lehet: az ő módján. Amikor otthon tanult sohasem ült az asztalhoz, mint más "rendes" gyerek. A könyvel a kezében fel-, s alá járkálva magolta a verset. A matek és a fizika példák megoldása közben gyakran bukfencet vetett, vagy cigánykereket hányt, mikor mihez volt kedve. Bármire kapható volt. Ha tenni, segíteni kellett valamiben, mindig elsőnek ugrott. Igazán a tettek embere volt, de elkövette azt a hibát, hogy ezt várta el másoktól is.
Felnőttként haragudott a lassú emberekre, azokra, akik nem tudtak egyszerre több mindenre figyelni, lustának, gyengének tartotta őket. Erős akarata volt és ezért nem tolerálta azokat, akik nem rendelkeztek azzal. A dohányosok, az alkoholisták, a függők mind semmik voltak, akarat-gyengék, akik megérdemelték a sorsukat. Hiszen csak akarniuk kellett volna, mivel az ember mindenre képes, csak akarnia kell és ő az volt. Önálló, erős ember.
Amikor beteg lett, eleinte nem sokat törődött vele, mintha csak egy nátha lenne. Amikor megértette, hogy az ennél jóval makacsabb, nekilátott a gyógyulásnak. Kiolvasott minden fontos szakirodalmat és komoly beszélgetéseket folytatott az orvosaival. Mindent kézben tartott, legalább is ezt gondolta, semmi nem történhet meg vele, amit nem akar. De a műtét, majd a kezelések sem használtak és eljött az a nap, amikor nem tudott többé felkelni az ágyból. Teljesen magába zuhant és befelé fordult. Nem beszélt senkivel, nem értette, hogy történhetett ez meg vele, hiszen ő mindent megtett! Betartott minden utasítást, azt csinálta, amit az orvosai mondtak és akart, nagyon akart meggyógyulni, de nem ment.
Haragudott az emberekre és haragudott Istenre is. "Ő miért nem teszi meg a maga részét, ha én megtettem?" - kérdezte sokszor magától. Mert hát így működik ugye!? "Segíts magadon és az Isten is megsegít!" - szól a mondás. Számon is kérte a lelki vezetőjétől, amikor az legközelebb meglátogatta őt.
- Tudod, a hit másként van. - mondta az, közelebb hajolva hozzá. - A hit, kapcsolat Istennel, mint a barátommal. Azzal, akire rá merem bízni magam, Akinek a kezébe tudom helyezni az életem, mert tudom, hogy kire számíthatok.
- Ez nem hit, ez gyengeség. - válaszolta. - Isten elvárja, hogy megtegyük a magunkét. - ismételte.
- Te már megtetted. Most pihenned kell, most bíznod kell Benne. Most veszteg kell maradnod, hogy Ő tegyen érted valamit. Engedned kell, hogy Ő cselekedjen! - válaszolta a lelkész.
- Hogyan állhatnék le, hiszen az életemről van szó?
- De a tehetetlenség felemészt téged! Meddig próbálkozol még? Minden erőfeszítést kudarc követ. Itt az ideje, hogy átadd az irányítást.
- Nekem ez a legnehezebb, lemondani arról, hogy én tegyek valamit.
- Tudom, hogy nem könnyű neked.
- Félek, hogy nem segít majd.
- Mért tenne ilyet? Eddig is megtapasztaltad a szeretetét és tudod, a legjobbat szánja neked.
- És ha az nem a gyógyulásom?
- Nem tudhatod, hogy nem az. De bármi legyen, biztos, hogy az a legjobb neked.
