Isten országa és a gyermekek
„Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten
országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba." Lukácsevangéliuma 18:17
Sok és sokféle ember hallgatta Jézus tanításait földi
szolgálata idején. A motivációik is különbözőek voltak. Voltak a kíváncsiak,
akiknek Jézus egy volt a sok hasonló rabbi, tanító közül. Jöttek-mentek,
meghallgatták aztán minden ment tovább, ugyanúgy, mint előtte. Legfeljebb
kicsit kiműveltebbek lettek, hogy ilyent is hallottak.
Volt, aki szakmai szemmel nézte, hallgatta. Mintegy munkaköri
feladatként elemezték, értelmezték tetteit és szavait. Ők voltak a koruk
vallási-társadalmi elitje, a farizeusok, írástudók és más „hivatásosok”. Rájuk
sem ragadt sok minden, inkább még ellenségesebbek lettek, mert mást tanított,
mint az évezredes hagyomány, és valahogy más lelkülettel: szeretettel fordult
az emberekhez.
Volt, aki a római rend őreként leste a nagy Tanító
megnyilvánulásait. Féltették a törékeny békét, nem hiányzott senkinek sem egy
újabb forradalmár, egy nemzeti öntudattól túlfűtött népszerű vezető. Az általa
hirdetett Isten országa viszont más volt, mint amire számítottak.
Jézus szűk tanítványi köre sem mindig úgy hallgatta
Mesterét, mint kellett volna. Elfogadták a hívását, vele voltak, de a
gondolataik másfelé kalandoztak. Arról álmodtak, milyen jó helyük lesz majd az
eljövendő királyságban, melynek ők lesznek a miniszterei. Értetlenség,
nagyravágyás, versengés keveredett az élő Ige hallgatásával.
És voltak ott „gyermekek” is. Akik nem tarották magukat
sem okosnak, sem jónak, vagy különbnek, mint mások, csak éreztek valami tiszta,
őszinte vágyakozást valami jobb után. Ők ki tudták mondani, amit a lenézett
vámszedő: „Isten, légy irgalmas nekem bűnösnek.” (Lukács 18:13). Ők egyszerűen
érezték, hogy Jézus vonzza őket magához, és nem akartak ellenállni, nem akartak
időt, vagy csodát kérni – csak hozzá menni, Vele lenni. Ilyeneké az Isten
országa.
