A túlélés imája
„Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt bűntől tiszta kezeket felemelve imádkozzanak harag és kételkedés nélkül.”
Timóteushoz írt első levél 2.fejezet 8.vers
Vagyunk most úgy páran, hogy talán olyat érzünk, amit eddig soha. A félelemnek egy olyan fajtáját tapasztaljuk meg, amellyel eddig nem volt dolgunk. Az elmúlt napok történései bebizonyították azt, – ha eddig esetleg nem tudtuk volna – hogy egy éjszaka alatt bármi megváltozhat. Az addig ismert világunk, érzéseink, családunk, barátaink, az addigi életünk darabjaira hullhat. De most nem erről akarok beszélni…
Nem ez az egyetlen háború, ami a világon zajlik. Az évek során megannyi háborúra, politikai összetűzésre került már sor. Némelyikben résztvevők voltunk, némelyikben csak szemlélők. Egy valami viszont mindegyikben jelen volt: a veszteség. Az egyik legszörnyűbb velejárója egy ilyen helyzetnek a veszteség, amelyet okoz minden fegyver, minden bomba és minden támadás. A veszteség önmagában is egy hatalmas csapás. Az ember egyik legnagyobb harca, amit meg kell vívnia élete során az, hogy feldolgozza a feldolgozhatatlant: elveszít valakit/valamit, ami az életét jelentette.
A veszteség fájdalma mellett helyet kap a düh, a harag, a kételkedés. Kérdéseket teszünk fel, hogy miért történt meg, mivel érdemeltük ki és miért pont mi? És ez rendben van. Tegyük fel a kérdéseinket, aggodalmainkat, legyünk mérgesek, dühösek, talán még haragudhatunk is. Az ember része ez is. Viszont ez nem tarthat örökké. Eljön a pillanat, amikor képesek vagyunk elengedni a haragot, a dühöt, a mérget, ami szó szerint mérgez és csendben megállunk egy pillanatra. Felnézünk az égre. Megszólítjuk Istent. Talán nem tudunk szavakat mondani, talán túlságosan fáj még, de a szívünk elmondja Neki azt is, amire a szánk képtelen. Ehhez a pillanathoz viszont elengedhetetlen, hogy átéljük a kétkedést, a magányt, az elhagyatottságot.
Tudom, hogy nehéz most. Talán rengeteg kérdésed van. Talán szorongsz és félsz is. Félsz a veszteségtől, félsz a jövőtől, félsz ettől az élettől, aminek a képe itt lebeg a szemünk előtt és ami közel sem olyan szívderítő. Nem mondhatom azt, hogy ne félj, mert ez nem így működik. Azt viszont mondhatom, hogy gondolj a napsütésre, gondolj a szivárványra, gondolj egy madárra, amely szabadon szárnyal, gondolj szeretteidre, gondolj az álmaidra. Nézz fel az égre és mond el Istennek az aggodalmaidat, a félelmeidet, mert ő átérzi. A legtöbb, amit most tehetsz, hogy közel húzódsz hozzá és rá bízod az életed.
Áldott napot!
