Jézus visszajön


“…úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye. Másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.”


Új év, új kezdet! Mennyire vártuk már, hogy vége legyen 2020-nak, és végre magunk mögött hagyjunk egy olyan évet, amiből már elegünk volt. Egymás után jöttek a nehézségek, és mi reménytől telve vártuk az új évet.

A Zsidókhoz írt levél írója is várt valami változást. Várta, mikor lesz vége a réginek, és kezdődik az új. Nem egy egyszerű naptárbeli változás volt ez, hanem sokkal több. Amit ő várt, az a Messiás visszatérte. A Megváltóval való újbóli találkozás. Az az időszak, amikor vége lesz a szenvedésnek, és minden megváltozik.

Amikor Jézus először itt volt a földön, azért jött, hogy magára vállalja a bűnöket. Az volt a lényeg, hogy megtisztítson minket. Az volt a cél, hogy azok a terhek, amik nyomnak bennünket enyhüljenek. Magára vállalta, helyettünk cipelte, és vitte fel a keresztre, hogy nekünk lehetőségünk legyen vele lennünk.

A második alkalom, amikor Jézus a földre fog jönni már más lesz. Akkor nem a bűnöket veszi le rólunk. Azt ígérte, hogy akkor minket visz majd magával. Azt mondta, hogy akkor majd egy jobb világban élhetünk. Olyan helyen, ahol nem lesz többé szenvedés.

Lehet, hogy az új év sem lesz könnyebb, mint a régi. Lehet, hogy küzdelmekkel lesz teli. Isten viszont azt ígéri, hogy Ő egy új világot hoz nekünk. Ha mellette döntünk akkor részesei lehetünk ennek.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet