Gondoskodni a családunkról

“Ha egy hívő asszonynak özvegyasszony hozzátartozói vannak, segítse őket, ne terheljék a gyülekezetet, hogy az a valóban özvegyeket segíthesse.”



Milyen jó lenne, ha a gyülekezetek gondoskodnának az idősekről, a betegekről. Milyen kedves lenne, ha ezt teljes egészében átvállalnák. Persze ez egy nagyon szép gesztus lenne, de nem minden esetben ez a helyes gondolkodásmód.

Pál apostol azt mondja, hogy erre való a család. Különbséget kell tenni két féle rászoruló között. Az egyik, akinek van egy támogató családja, akik tudnak segíteni, gondoskodni róluk, a másik akiknek nincs, és tényleg rászorulnak a gyülekezet segítségére.

Nézzük más oldalról a dolgokat! Ha valakinek vannak gyerekei, akik tudnak neki segíteni, akkor van már egy támogató közeg, ahova fordulhat. Ha valakinek vannak testvérei, akikre támaszkodhat, akkor addig, amíg megoldódnak a problémák, ők is képesek gondját viselni. Ilyen esetekben a gyülekezet tud másra koncentrálni. Vannak rászorulók akiknek se gyerekei, se testvérei, se szülei, vagy legalábbis egyik sem képes rá, hogy segítsen. Ezeknek az embereknek az egyetlen segítséget maga a gyülekezet tudja nyújtani.

Pál gondolata egyszerűek, és praktikusak. Nem egy teológiai magaslatokat kapargató elmélet ez, hanem egy gyakorlati utasítás. Egyszerűen az értelmes támogatást írja le. Arról beszél, hogy hogy lehet hatékony a szolgálatunk.

Két nagyon fontos dolgot fogalmaz meg. Az első, hogy mindenkinek felelőssége van a saját családjáért. Ha a testvérem elveszti a munkáját, feladatom segíteni neki ahogy csak tudok. Ha az édesapám beteg, az én feladatom gondoskodni róla a tőlem telhető legjobb módon. Felelős vagyok a családomért. A második, hogy akiknek nincs családja, azok bizalommal fordulhatnak a gyülekezethez, mert a gyülekezetnek kötelessége támogatni őket.

A családodnak szüksége van rád, és neked rájuk. Figyeljetek egymásra, és támogassátok egymást, hogy működhessen a gyülekezet!