szombat, december 19, 2009

Szükségben, bőségben

„Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Mindig mindenhez hozzászoktam: ahhoz, hogy jóllakjam és éhezzem, hogy bővelkedjem és nélkülözzem.”
Filippi 4.12

Azt mondják, két nagy ellensége van a hitnek: a szegénység és a gazdagság. A szegénység annyira sanyargató, oly sok keservet rejt magában, hogy az az ember, akit sújt, elveszti minden reményét. És amikor ez megtörténik, a reménnyel oda lesz a hit is. Kétségbe vonja a szerető Isten létét, mert nyomorúsága nem engedi látni. A gazdagság pedig annyira elhalmozza az embert minden jóval, hogy már nem kíván semmit sem. Nincs semmi, ami érdekelné, ami felkeltené a figyelmét. Így a bőség szaruja eltakar mindent a szemei elől és azt sem érzi, hogy valójában Istenre van a legnagyobb szüksége. Ez az elmélet azt állítja, hogy a szegénység és a gazdagság, mint valami elemi erővel rendelkező hatalom, uralja az ember sorsát.
Pál azt tanítja, hogy ez nem így van. Nem vagyunk kiszolgáltatva a sors kénye-kedvének, nem vagyunk kiszolgáltatva az „egyszer fenn, egyszer lenn” teóriának, hanem mi uraljuk életünket. Így Istenbe vetett bizodalmunk sem attól függ, hogy gazdagok, szegények vagyunk. A hitünk nem egy szükségvallás, egy „Jaj, Istenem!” kereszténység, amely csak addig tart, amíg Isten óvó- és áldó kezét mozdulni látjuk. A hitünk tapasztalatokon nyugvó vallás, amelyben megtapasztaltuk a jót, a rosszat egyaránt, és megtanultunk azzal élni a magunk, és mások javára. Számunkra a végső cél nem a szegénység elkerülése, vagy a gazdagság megszerzése. Számunkra „az élet Krisztus” (Filippi 1.21), ahogy Pál számára is. Mert Ő Úr minden fölött, így fölöttünk is, és célja, hogy minden körülmény dacára hitünk erős maradjon mindvégig. Éljünk bármilyen életet, szükségben vagy bőségben, legyünk bármilyen körülmények között, példánk úgy álljon minden ember előtt, hogy ösztönözve legyenek Krisztus követésére.
Restás László

péntek, december 18, 2009

Állandó éberség

„Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok.”
Máté 24:42.

Fiatal házasok voltunk. Feleségem Budapestre utazott. Mivel messze laktunk a fővárostól, csak késő este érkezett haza. Elhatároztam, hogy a busznál várni fogom. Korán ment le a nap, így beszorultam a házba. Elvégeztem a kevéske házimunkát, és hogy elüssem az időt, elkezdtem olvasni. Ahogy olvastam, egyre kényelmesebben helyezkedtem el. Arra ébredtem fel, hogy valaki az ajtót nyitja… Borzasztóan restelltem magam, hogy így vártam őt, s arra gondoltam, milyen tragikus volna, ha Jézussal is így járnék.
Nem mindenben alkalmas az esetemre a Jézus-várás leírása, de néhány tanulság van benne.
- Nem bízhatunk önmagunkban, saját erőnkben, akkor sem, ha egész egyszerűnek látszik is a feladat. Imára van szükségünk!
- A munka sokkal jobban ébren tart, mint a kényelmes olvasás – mégha un. ’lelki’ könyveket olvasunk is. Természetesen szükségünk van ezekre, de az ébren maradáshoz munkára is szükség van.
- Nem árt ébresztőórát vagy riasztót használni. Ha nem figyelünk a jelekre, az igehirdetések, az Ige intéseire, nincs, ami felébresszen, ha elbóbiskolnánk!
- Bár szerettem feleségemet, de úgy látszik, ebben nincs határ – ha háromszor, tízszer, százszor jobban szerettem volna, az talán ébren tartott volna. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy szeretjük Jézust. A szeretetben naponta növekednünk kell.
Íme, néhány gondolat, hogy éberek maradjunk!

csütörtök, december 17, 2009

Kedves "év" hirdetése

"Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét."

Szeretném az elmúlt két hét összes tragikus híreit egy szempillantás alatt eltüntetni és örökre kitörölni az emberiség emlékezetéből minden fájdalmat, szenvedést, gyilkosságot, háborút, járványt és szegénységet, de nem tehetem. Hiába mormolom a "varázsigét" hiába kiáltom a levegőbe, hogy elég, még mindig itt van körülöttem, és ha nemsokára kilépek az utcára kis albérletem falai közül újra magam körül látom a szennyet, a mocskot és bűn minden fajtáját. S azt hiszem neked is, aki a soraimat olvasod eleged van ma mindebből, és szeretnél már végre valami mást is tapasztalni. De csak a kirakat pompázó színei mondják azt, hogy karácsonyt, de már nem is Jézus születését, hanem az ajándékozás versenyfutását ünnepeljük, miközben egyre kevesebb szeretet szorul a lelkünkbe és annál inkább öklünkkel nyomorítanánk meg a másikat.

Jézus, amikor a fenti szavakat mondja pontosan a mi világunkban végzett céljára és feladatára utal, amire az egész emberiségnek hatalmas szüksége van. Jézus lejött, mert látta a szegénységünket, a fogságunkat, megkínzott állapotunkat és egy eljövendő országról kezdett el nekünk beszélni, ami már akkor elkezdődik bennünk, amikor döntünk Jézus követése mellett.

A béke és nyugalom, a kedves év akkor kezdődhet el ma bennem, amikor Isten meghatározott elvei szerint kezdem el élni az életemet. Milyen különös, hogy látva a szörnyűséget magunk körül, sokan elvetik az Isten létezését, miközben az Ő törvényeinek betartása elhozná számunkra a véget nem érő kedves évet,ahol már nem lenne ennyi hidegvérrel elkövetett gyilkosság és egyéb borzalom. De Isten nem kell, Jézus sem kell a magát keresztényeknek valló embereknek sem,és akkor felébredünk, hogy nincs REND.

A félelem nem enged kilépni az utcára, mert nem tudod mikor rabolnak ki,mikor ütnek le pár száz forintért. Isten figyelmeztetett, Jézus is figyelmeztetett, de senki nem figyelt rá, pedig hirdetett egy jobb világot, egy örömhírt amit sajnos hogy nagyon kevesen fogadtak be. Pedig minden erejével és életét odaadva értünk azon volt, hogy a változást hozza el a mi életünkbe, de mi gyakran ma is eldobjuk magunktól ezt az örömhírt.

Csak egyetlen megoldás van, csak egyetlen út van, ami megmenthet minket a végső pusztulástól.Egy név: Jézus. Mert Ő volt egyedül képes az új élet reménységét megteremteni a szívünkben, a kedves év Vele kezdődött el és Benned is Vele kezdődhet el ma! Nem holnap vagy holnapután, ma!Tedd a terveid, céljaid, kapcsolataid, munkád és mindened Jézus irányítása alá. Akkor leszel igazán szabad, ha ez megtörténik. S ha átéltél valamit máris mond tovább a jó hírt, mert a Szentlélek téged is arra indít, hogy add tovább!Lehetsz a szeretetkör kiinduló pontja, mert Jézus rajtad keresztül is teremthet békét a környezetedben!A kedves év elkezdődött..Tartson örökké!

szerda, december 16, 2009

Biztos ígéret

„Ezt mondja, a ki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök. Ámen, bizony jövel Uram Jézus!”
(Jelenések könyve 22. fejezet 20. vers)
Idén megvettük első önálló kis lakásunkat. Nem nagy, panel, no és természetesen hitelből, de a miénk. Mikor intéztük az egészet nem is gondoltuk volna, micsoda papírhalmazt kell majd beszerezni, aláírni és egyéb.

A bank, mint hitelező biztosítékot várt és annak hiteles megerősítését minden oldalról, munkáltatói igazolás, ingatlan fedezet értékének felbecslése, stb., hogy amit vállaltunk azt vissza fogjuk tudni fizetni.

Szép is lett volna, ha én is csupán annyit mondok; ne aggódjanak, majd hamarosan kiegyenlítjük a hitelt és a kamatot is. Még ha írásba foglaltam volna is ezt, nem ért volna semmit.

Sokan ugyanígy kevésnek tartják, hogy Jézus nem árulta el pontosan, mikor fogja valóra váltani az ígéretét. De ez csak részben igaz, mert bár az ígéret valóban nem tartalmaz konkrét dátumot, ám Jézus is adott biztosítékot.

Mikor búcsúzott és az ígéretet tette János evangéliumában így olvassuk:
„Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek. Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Ján.14:26-27)

Jézus biztosítéka a Szentlélek, akit azért hagy itt, hogy megtanítson minket hinni kételkedés nélkül, az olyan szorult helyzetekben is mikor nincs biztosíték arra, hogy megszabadulunk.

Krisztus ígérete nem attól biztos, mert Ő mondta és nem attól, hogy János leírta, hanem a Szentlélek teszi azzá bennünk, s ahogy Jézus fogalmaz ’a világ ezt nem érti’, mert a világnak ez sok esetben nem biztosíték.

Minket azonban ez az ígéret éltet, visz előre, akkor is, ha életünk veszélybe kerül, ha nem úgy alakul, ahogy várnánk. Mert Dániel társaihoz hasonlóan megtanultuk a Szentlélektől: „ha nem tenné is”, akkor is hűségesek maradunk, mert nem az ígéretért vagyunk mellette és nem az ígéret földjét várjuk, hanem Őt, akit szeretünk.

Tegnap egy idős, beteg testvérnél jártam. A felesége is ott ült velünk és megemlítette, hogy mostanában férje azt mondogatja: menjünk haza; és kéri csomagolják be a Bibliáját a szombatiskolát és menjünk.

Mikor megemlítettem neki, hogy nemsokára valóban mind hazamegyünk Jézussal; csillogott a szeme, mert ő már kész van, ’összecsomagolt’.

Így kérlek én is, mielőtt belekezdesz, vagy tovább folytatod ezt a napot, ne feledd; ma csomagolnod kell, mert megyünk haza. Ne kérdezd mikor, ne kérdezd hogyan, mondd helyette:
Ámen, bizony jövel Uram Jézus!

kedd, december 15, 2009

Akik sokakat az igazságra visznek ....

„Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.” Dániel 12,3

Gyermekkoromban, mikor olvastam ezt az Igét, mindig arra gondoltam, hogy majd ha felnövök, sokat tanulok az iskolában, eljutok egy jó magas szintre a képzettségben, akkor értelmes leszek… Azóta már tudom, hogy bár szükséges a tanulás és az iskolák elvégzése, mégsem kizárólag az az ember értelmes, aki sok diplomával rendelkezik…
A Biblia szerint értelmes az a valaki, aki „ismer engem, hogy én vagyok az Úr.” Jer. 9,24.

Az Istennel való közvetlen kapcsolatról beszél itt az Írás! Nem elégséges csak „vallásosnak” lenni, nem nyom a latba semmit, ha csak eljárok a templomba, de nincs élő összeköttetésem Istennel. Több kell! Nap, mint nap beszélnem kell Vele, olvasnom kell az Igét ahhoz, hogy igazi értelemre, bölcsességre tegyek szert! „A te határozataidból leszek értelmes”- mondja a zsoltáros. Zsolt.119,104.
A személyes kapcsolat a Teremtővel teszi igazán értelmessé az ifjút!

De vajon sokan vannak értelmesek e földön? „Isten letekint a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, ha van-é értelmes, Istent kereső?” Zsolt. 53,3.
Sajnos nem! Mindenki csak a maga hasznára próbál élni és azt keresi, ami rövidtávon jónak látszik. A pénz, a hatalom, az élvezetek felkutatása tölti el az emberek nagy részének idejét! Megdöbbentő, hogy milyen kevesen vannak, akik teljes szívből átadják magukat Istennek, és Néki szolgálnak.
Mégis vannak, ha nem is sokan, akiknek jelleme világít! Nem e földi „értékek” foglalják le idejük nagy részét, hanem azon gondolkoznak, hogyan tudnának Istennek még tökéletesebben szolgálni. Ismertem egy hölgyet, aki minden reggel így imádkozott: „Uram segíts e mai napon is arra, hogy életem téged dicsőítsen, és hozz össze valakivel, akinek bizonyságot tudok tenni!” Mit gondolunk, vajon Isten meghallgatja az ilyen imát? Természetesen! Minden nap volt, nem is csak egy valaki, akinek bizonyságot tudott tenni…Ezek az igazi értékek az ember életében!

A pénz, a hatalom, a dicsőség mind elmúlik, de amit Jézusért tettünk, az örökre megmarad! Az ilyen bizonyságtevő élet megragadja az emberek lelkét. Érdeklődni fognak a felől a Valaki felől, akit esetleg még nem ismernek. Felismerhetik a cselekedeteinkből Megváltónkat…
Jézus azt mondja, hogy „úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Máté 5,16
A mi életünk által tehát sokan megismerhetik Isten, és csatlakozhatnak népéhez. „Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között;” II.Kor.2,15.

Ahogy szemlélik az emberek cselekedeteinket, meglátják jellemünket. Ilyen módon tehát befolyásolhatja őket abban, hogy kit választanak: Istent vagy Sátánt! Nagy a felelősségünk! A körülöttünk élők vajon mit látnak életünkből? Közelebb viszi őket Istenhez, vagy inkább eltávolítja őket Tőle?
Isten arra hív bennünket e reggelen, hogy legyen hű szolgái a mai napon is! Keressük a vele való kapcsolatot, hogy életünk világítson, mint a csillagok örökké…

Kormos Tivadar

hétfő, december 14, 2009

Biztos menedék az Úr

„Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak.”

Mózes 5. könyve 33:27a

Tíz éven belül ez a nyolcadik lakás, amiben élek. A legrövidebb idő fél év volt, a leghosszabb (jelenlegi) 4 év, amit egy-egy helyen eltöltöttem. Ebben benne vannak a városokon belüli költözések is. Akár egyedül, akár már családos emberként kellet egy új helyet belaknom, nagy kihívás volt a berendezkedés. Nem arról van szó, hogy mi hová kerüljön, hanem arról, hogy mennyire és meddig érezhetem otthon magam.
Haza megyek a szülői házhoz, haza megyünk a feleségem családjához, haza megyek az aktuális lakásunkba. Hol vagyok otthon?

Nyilvánvaló nem vagyok ezzel egyedül. Sem a helyzettel, sem az érzésekkel.
Mostanában, miközben Mózes 4. könyvét olvasom, azt látom, hogy Izrael népe vándorlási története sok mindenre megtanít ebben a tekintetben. Elindulnak Egyiptomból Isten és Mózes vezetése mellett és soha nem tudják mikor, merre kell tovább menniük. Ha Isten indult, nekik is indulni kellett. Annyit tudtak, hogy honnan jöttek, és azt, hogy hová tartanak. A szolgaságból a szabadságba. Egyiptomból Kánaánba.

Negyven év vándorlás nem lehetett könnyű, mégis egy dolgot soha nem szabad elfelejteni (ami azért gyakran előfordult), hogy Isten végig velük volt. Előttük ment a tűz és felhőoszlopban, közöttük sátorozott. Együtt élt velük. Isten és ember együtt az úton, és együtt majd a megérkezéskor. Ez a mi reménységünk, így van értelme az utazásnak. De addig is, itt is, ott is, hajlék az örök Isten.

Pár évvel ezelőtt ezt a megnyugtató érzést így fogalmaztam meg:

Béke

nem zavar a zaj
nem rémít a csend
nincsen kint, csak bent
nincsen lent, csak fent
s z é l c s e n d
megszűntek a harcok
ragyognak az arcok
nem látod a bajt
mert karjaiban tart

vasárnap, december 13, 2009


A név kötelez

„Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért.”
Pál levele a filippiekhez 1:27

Vannak olyan családok, ahol szülőkről gyermekekre öröklődnek a nagynevű foglalkozások. Többgenerációs orvos, ügyvéd, tanár, tudós családok. A gyerekek viszik tovább szüleik hivatását, mert ebben nőttek fel, mert hűek a hagyományokhoz, mert a név kötelezi őket.

Akarva, akaratlanul továbbviszünk valamit abból, amit szüleink végeztek. Ha nem is a hivatást, akkor azt, ahogyan végezték. Valamit magunkkal viszünk, és folytatjuk ott, ahol ők abbahagyták.

Van egy másik család is, ahová tartozol, akinek az értékrendjét magaddal kell, hogy vigyed. Ez Isten családja, ahová, mint tékozló ifjút, visszafogad Atyád, ha te is szeretnéd. Van egy név itt is, ami kötelez arra, hogy mit vigyél tovább, és mindezt hogyan. Ez a név: Jézus Krisztus. Ennek a névnek a szellemében kell, hogy élj, és tedd mindazt, amit tenned kell. Ez az a név, ami, kötelez valamire, ha te is úgy akarod. Nem arra, hogy te is váltsd meg a világot; ezt már megtette Ő helyetted. Nem arra, hogy lefizesd a bűn árát; mert Ő már kiegyenlítette a számlát.

Csak arra kér, hogy vidd tovább a nevét, vidd tovább, amit elkezdett, „hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Filippi 2:10-11). Csak arra kér, hogy képviseld Őt az emberek között, mint az isteni család tagja. Csak arra kér, hogy öleld át ma a másikat, és bocsáss meg neki; hallgasd meg, próbáld meg megérteni, és ne légy vele ellenséges. Csak arra kér, hogy légy barátja a melletted állónak, csak arra kér, hogy ahogy Ő, úgy légy te is EMBER ebben az embertelen világban. Mert a név kötelez.