A legszebb feladat
„Dicsérjétek az Úr nevét! Mert csak az ő neve magasztos, fensége a föld és az ég fölé emelkedik.”
Zsoltárok könyve 148.rész 13.vers
Dicsérjük, na de hogyan?
Amikor meghallom ezt a felszólítást, hogy „Dicsérjem!”, azt kell mondjam, igencsak bajba kerülök, mert bár értem a szó jelentését, de mégis hogyan tudom dicsérni Istent? Persze igaz, hogy tudok imádkozni, de tényleg csak ennyiről lenne szó?
A beszélgetés, az ölelés vagy a minőségi együtt töltött időn kívül a másik legnagyobb cselekedet, amit a másik ember felé tehetünk az elismerés és ennek kimutatása. Gondoljuk csak el, mindannyiunknak van olyan ember az életében – akár több is-, aki kedves a szívének és neki ajándékozzuk a gondolatainkat, az érzéseinket, az időnket és az elismerésünket, ezzel pedig nem csak örömet okozunk neki, hanem a kapcsolatunkat is mélyítjük. Szükségünk van erre, mert úgy vagyunk összerakva, hogy a lényünk igényli a másik ember szeretetét, figyelmét, elismerését.
Arra jöttem rá, hogy az Istennel való kapcsolódás vagy a rá való figyelem nem feltétlenül neki szükséglet, sokkal inkább nekem. Vele kapcsolatban kicsit másként működnek a dolgok, mivel a minőségi idő vagy a kommunikáció elsősorban nem benne mélyíti a kapcsolatot, hanem bennem és ha bennem mélyül, akkor egyre közelebb érzem magam Hozzá.
Dicsérjük! Dicsérni annyit jelent, mint elismerni, ezt pedig nem csak szavakkal lehet. Ha elolvassuk a fejezet többi versét rájövünk, hogy nem csak az ember van felszólítva, hanem az égitestek, a tengerek és a növények is. Ők nem tudnak beszélni, egyszerűen csak a létezésükkel és feladataik ellátásával dicsérik az Urat. A mi feladatunk: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” (Jn.13:34) Szeretni. Oly’ sok féleképpen tehetjük ezt, gyakoroljuk már ma ezt a nemes feladatot és ezzel dicsérjük Istent!
Áldott napot!
