A béke ára
...mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a mienkért, hanem az egész világ bűnéért is.
János apostol első levele 2. fejezet 2. vers
Amikor születtem, még harminc év sem telt el a II. Világháború
óta (elég régi kiadás vagyok). Amikor általános iskolás voltam, az „atomháború
réme” fenyegette a világot, legalábbis sokszor mondták így. Az irodalom- és az
énekkönyvekben sok olvasmány, illetve dal szólt arról, hogy milyen fontos,
milyen jó dolog a béke. A történelemből pedig tudjuk, hogy az országok közötti
háborúk lezárása, a békeszerződés a vesztesek számára sokszor nagyon drága
volt. Azt gondolom, hogy ezt nekünk, akik mindkét világháborúban a vesztes
oldalon álltunk, nem kell különösebben ecsetelni. A béke időnként nagyon drága…
de jobb, mint a háború.
Mindennapi életünkben is gyakran viselünk „háborút”. Vannak,
akik élvezik, és keresik a konfliktusokat, és vannak, akik egyszerűen belesodródnak.
A lelki emberek azonban általában a békességet szeretik és keresik. Amikor
megbántunk valakit, keressük a módját, hogy hogyan állíthatnánk helyre a békét,
hogyan engesztelhetnénk ki. Ilyenkor – ideiglenesen legyűrve a büszkeségünket –
bocsánatot kérünk tőle, akár áldozatok árán is ajándékot adunk neki, meghívjuk
egy közös kikapcsolódásra, vagy teszünk valamit, aminek örül, és amivel
kifejezhetjük, hogy sajnáljuk, amit tettünk, és szeretnénk helyreállítani a
kapcsolatunkat.
Amit azonban Isten tett, az messze túlmegy ezen. Ő, akinek hátat
fordítottunk, akinek a szeretetét elutasítottuk, nagy árat fizetett a megbékélésért:
azért, hogy megbocsáthasson, hogy meggyőzzön arról, hogy szeret és kész mindent
megtenni azért, hogy a kapcsolatunk helyreálljon. És tényleg mindent, mert
annál nagyobb áldozatot nem lehet kigondolni, amit ő hozott értünk. A kereszten
a Fiát és önmagát adta értünk, nekünk. A nagy, a győztes ki akar engesztelni
minket, a kicsiket és veszteseket. Megdöbbentő! Te mit kezdesz ezzel az
ajánlattal?
