Taníts, vezess!

"Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!"

A hit bizalom. A bizalom pedig személyes, intim viszonyulás egy másik személy felé, ami hatással van a gondolkodásomra, az énképemre, a döntéseimre. A bizalom sok apró gesztusból, apró pozitív tapasztalatból tevődik össze. Gondoljanak csak egy-egy személyre, akiben megbíznak. Ugye van történelme a bizalmuknak? A bizalom kölcsönös: mi bízunk benne, és ő bízik bennünk. Sőt, több ennél. Charles Feltman definíciója szerint „a bizalom az a döntés, hogy valamit, ami fontos számunkra, mások cselekedetei által sebezhetővé teszünk.”

Hívőnek lenni nem annyi, mint elhinni, hogy van Isten, ahogyan a Biblia szempontjából ateistának is lehet lenni úgy, hogy valaki nem tagadja Isten létezését. "Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek." (Jakab 2:19)  Vagyis "(…)nem minden istentagadás jelenti Isten létezésének tagadását. Megesik, hogy olyanok tagadják Istent, akik hisznek benne, tehát elfogadják létezését. Az ő esetükben az istentagadás azt jelenti, hogy szándékosan nem engedelmeskednek Isten akaratának, vagy egyszerűen úgy tesznek, mintha Isten nem létezne." (Az ateizmus mélyebb filozófiai értelme, Kai E. Nielsen írásai és más források felhasználásával összeállította: Szilágyi András)

A hívő ember bízik Istenben, vagyis Istennel való személyes kapcsolata alakítja mindennapi döntéseit. A hívő ember megnyitja az életet, legbensőbb gondolatait és érzelmeit Istennek, és kockázatot vállal, hogy akár csalódhat is, mert nem úgy történnek majd a dolgok, ahogy ő elképzelte. De bármi is történjen: hinni fog, mert neki és Istennek történelme van. És ha még nincs, akkor a mai nap lesz az első közös élmény!

A mai nap kérdése: mersz-e igazán és teljesen bízni Istenben életed minden területén?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet