Isten az én Szabadítóm

„Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem.”


Amikor egy egész közösség ellened fordul és olyan döntések sorozatának áldozata vagy, melyet befolyásolni nem tudsz, teljes kétségbeesés és elmagányosodás érzése kerekedik felül rajtad. Ha valaki már volt kiközösítve nagyon jól tudja azt, hogy milyen rossz érzés kirekesztettnek lenni.

Első éves gimnazista voltam, amikor megtapasztaltam ezt az érzést. Egy teljes éven át egyedül sétálgattam az iskola területén, próbáltam beszélgetni emberekkel, de elfordultak tőlem. Aki elégedetlen ezzel a helyzettel és nyugtalanítja ez az állapot, az megpróbálkozik sok mindennel azért, hogy kitörjön. Én is megtettem.

Az a tapasztalatom, hogy nem azzal lehet kitörni ha, ragaszkodsz az elveidhez, hanem éppen az ellenkezője. Tudtam, ha azt akarom, hogy befogadjanak változtatnom kell a hozzáállásomon. Ezért olyan eszközöket vetettem be, amik már az egészségemre is káros hatást gyakoroltak, mindezt a társadalmi elfogadásért cserébe.  Nagyon gyorsan befogadtak és filmbe illő népszerűség lett az eredmény.

Érdekesség az, amíg nincs igazán kifejlődve valakinek az identitástudata addig könnyen hajlítható. Hajlamosabbak vagyunk a könnyebb megoldást választani és elfelejteni azt, hogy Isten minden pillanatban velünk van, és eleget téve ígéretének nem hagy bennünket magunkra. Gondoskodik a megfelelő emberekről, akik körülvesznek bennünket, gondoskodik a szükségleteinkről is, amiért mind hálásak lehetünk.

Ne felejtsük el, hogy: „Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom" (Zsolt 18:3).

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás

A törvény és a pogányok