Céltudatos hálaadás
Filippi 3:13-14
Minden évben Ausztrália megrendezi a Sidney-Melbourne 875 kilomáteres ultramaratont. A hihetetlen távot a világ legfelkészültebb sportolói is öt nap alatt teszik meg, harminc év körüliek és hatalmas nemzetközi sportcégek anyagi támogatását élvezik. A tét nagy: aki nyer, a világ egyik legnehezebb versenyén diadalmaskodott.
Ezért is keltett meglepetést, sőt vidámságot, amikor 1983-ban egy 61 éves Cliff Young nevű ember odaállt a rajtvonalhoz. Nem aerodinamikailag tesztelt sprot ruha, hanem egyszerű munkás kezeslábas volt rajtra, Nike vagy Adidas sportcipő helyet pedig bakancsot viselt. Amikor kinevették, és azt mondták neki, hogy ne vicceljen, hiszen nem tudja befejezni az első napot se, csak annyit felelt: "Dehogynem! Tudják a gazdaságban, ahol felnőttem, nem engedhettük meg a traktort, sőt a lovat sem, ezért, amikor jött a viharszezon, és be kellett hajtani a birkákat, akkor napokig futkároztam utánuk. Szerintem meg tudom csinálni ezt a versenyt is!"
 |
| Cliff Young a startnál |
Amikor a startpisztoly eldördült, persze mindenki elfutott mellette... Ő pedig félig futva, félig bandukolva megindult a 875 kilométerre lévő cél felé. A profi futók napi 18 órát futnak és 6 órát alszanak, hogy teljesíteni tudják öt nap alatt a távot. Nos, Cliff ezt nem tudta. Aznap este, amikor a futók hullafáradtan nyugovóra tértek, Cliff csak bandukolt tovább. Amikor megkérdezték másnap, hogy mikor kíván megállni aludni, akkor mindenki megrökönyödésére azt mondta, hogy majd öt nap múlva, hiszen a birkák behajtásánál sem szokott aludni! És Cliff csak haladt tovább második és harmadik és negyedik éjjel is! A célvonalon elsőként haladt át, új pályacsúccsal! Amikor átadták neki a győztesnek járó tízezer dolláros jutalmat, nagyon meglepődött, és azt mondta, nem tudta, hogy jár jutalom, és hogy ő nem ezért kezdett a versenybe, és szétosztotta a nyereményét a többi versenyző között! 1997-ben, amikor hajléktalan gyermekeknek gyűjtött adományokat azzal, hogy elindult körbefutni Ausztráliát 76 évesen, ki kellett szállnia a versenyből 6520 kilométer után (a teljes táv 16000 kilométer lett volna), mert az egyetlen segítője megbetegedett...
Milyen hosszúnak tűnik 2019? Nehéz futás lesz? És tényleg, miért futunk? Van valami nemes cél, reménnyel teli cél előttünk? Motiváló eléggé a cél, amit kitűztünk magunk elé? Hogy tetszik az örök élet, amit Jézus ajánl, ami nem a jövő kecsegtető mézesmadzaga, hanem a ma teljességet adó élete! Mi lenne, ha a mát - csak a mát - kitartással, Jézus életelvei alapján élnénk meg, szeretetben, másoknak is segítve? Aztán holnap, ugyanúgy, mint ma, újra egy kicsit haladnánk tovább. Vajon meddig jutnánk? A végtelenbe!
