A menny reménysége(i)
„Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: ’Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké a mennyek országa.’”
Márk evangéliuma 10:14
Pszt, maradj csöndben; ülj rendesen; Isten házában vagy, viselkedj; és még sorolhatnám azt a sok-sok megnyilvánulást, amit mi felnőttek képesek vagyunk gyermekeinkre zúdítani Isten nevében.
Pedig érdemes lenne elgondolkodni rajta, hogy Jézusnak a mai gyerekek is éppolyan fontosak, mint akkoriban, amikor Márk feljegyezte evangéliumában a szóban forgó történetet. Nem sokszor olvassuk Jézusról, hogy haragra gerjedt. Amikor mégis haragudott, az nagyon kiélezett pillanatban történt (pl.: a templom megtisztítása). Sokatmondó, hogy ebben az esetben is hasonló indulat ébredt benne.
Nevetgélő, fel-alá szaladgáló gyerkőcök csoportját látom lelki szemeim előtt, ahogyan közelednek Jézus felé. Tele vannak élettel, mosolyognak, ártatlan szívecskéjükből árad a derű. Valahogy úgy tudom elképzelni a kisgyerekek Jézushoz való viszonyát, mint amikor egy méhkasnyi méhecske tülekedik, furakodik egy mézes csupor nyílása körül.
Egyszerűen jó volt nekik Jézussal lenni! Átölelték, játszottak vele, birkóztak egyet, bújócskáztak, és még ki tudja, mennyi izgalmas dolgot csináltak együtt.
Krisztusunknak arról az oldaláról kapunk képet, melyet kevés keresztény közösség tett magáévá.
Jézus a homokozó királya. Mit szólnak/szóltok ehhez a megnevezéshez? Jézus nemcsak az istentiszteletek csendjében van jelen, hanem bizony a derűs, játékos, a szocializálódott felnőtt fül számára olykor hangos gyerekkacajban is.
Jó lenne ezt végre megértenünk, s akkor talán sokkal több örömteli gyermekarccal találkozhatnánk gyülekezeteinkben. Gyermekekkel, akik idővel fiatalokká, felnőtt férfiakká és nőkké, a gyülekezet vezetőivé válnak.
Érdemes lenne így gondolkodni velük kapcsolatban. Mindenesetre Jézus így gondolkodott.
Pedig érdemes lenne elgondolkodni rajta, hogy Jézusnak a mai gyerekek is éppolyan fontosak, mint akkoriban, amikor Márk feljegyezte evangéliumában a szóban forgó történetet. Nem sokszor olvassuk Jézusról, hogy haragra gerjedt. Amikor mégis haragudott, az nagyon kiélezett pillanatban történt (pl.: a templom megtisztítása). Sokatmondó, hogy ebben az esetben is hasonló indulat ébredt benne.
Nevetgélő, fel-alá szaladgáló gyerkőcök csoportját látom lelki szemeim előtt, ahogyan közelednek Jézus felé. Tele vannak élettel, mosolyognak, ártatlan szívecskéjükből árad a derű. Valahogy úgy tudom elképzelni a kisgyerekek Jézushoz való viszonyát, mint amikor egy méhkasnyi méhecske tülekedik, furakodik egy mézes csupor nyílása körül.
Egyszerűen jó volt nekik Jézussal lenni! Átölelték, játszottak vele, birkóztak egyet, bújócskáztak, és még ki tudja, mennyi izgalmas dolgot csináltak együtt.
Krisztusunknak arról az oldaláról kapunk képet, melyet kevés keresztény közösség tett magáévá.
Jézus a homokozó királya. Mit szólnak/szóltok ehhez a megnevezéshez? Jézus nemcsak az istentiszteletek csendjében van jelen, hanem bizony a derűs, játékos, a szocializálódott felnőtt fül számára olykor hangos gyerekkacajban is.
Jó lenne ezt végre megértenünk, s akkor talán sokkal több örömteli gyermekarccal találkozhatnánk gyülekezeteinkben. Gyermekekkel, akik idővel fiatalokká, felnőtt férfiakká és nőkké, a gyülekezet vezetőivé válnak.
Érdemes lenne így gondolkodni velük kapcsolatban. Mindenesetre Jézus így gondolkodott.
(Kalocsai Tamás)
