szombat, május 09, 2015

Mielőtt meglett...


 „Beméne azért Noé és az ő fiai, az ő felesége, és fiainak feleségei ő vele a bárkába, az özönvíz elől. A tiszta barmok közűl, és a tisztátalan barmok közűl, a madarak közűl, és minden földön csúszó-mászó állat közűl, Kettő-kettő méne be Noéhoz a bárkába, hím és nőstény: a mint Isten megparancsolta vala Noénak. Lőn pedig hetednapra, hogy megjöve az özönvíz a földre.”
1Móz 7:7-10

Néha csak nagyon kevésen múlik, mint például...

- A példamutatáson: Noét egész családja követte, de nem csak a bárkába. Az csak az utolsó volt. Már sokkal hamarabb követték őt, sokkal hamarabb elfogadták a szavait, hallgattak rá. Ez semmi másnak nem köszönhető, csak a hitelességnek, a példaadásnak. Noé hiteles volt a családja előtt. Mindenki elismerte egyedülálló, mások által ugyan megkérdőjelezett hitét, mert látták, milyen elkötelezett.

- Az igazoláson: Isten igazolta Noé hitét. El tudjátok képzelni az emberek pillanatnyi ámulását, ami végigkísérte az állatok vonulását a bárkáig? Jöttek mind, párosával. Ragadozó és növényevő, minden fajból, bogarak, rovarok, hüllők, emlősök, madarak. Minden szárazföldi lény egyen- egyenként vonult be a bárkába és foglalta el a helyét és sehol sem voltak a pásztoraik. Az emberek csak nézték őket, keresték a terelőiket. Olyan kíváncsi vagyok, milyen indokokkal utasították vissza a nyilvánvalót, hogy Isten így igazolja Noé igehirdetését. Egészen addig kerestek mindenféle kigondolást, amíg be nem záratott az ajtó.

- Az engedelmességen: Nem először történt, hogy az állatok okosabbak voltak az embereknél, mert hamarabb felismerték a nyilvánvalót: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme.” (Zsoltár 111,10) Isten mindent megjelentett előre Noénak, aki hitt neki és engedelmeskedett. Azt tette, amit az Úr mondott, ezért megmenekült. Noé mindent elmondott a családjának, akik hittek neki. Látva példamutatását, csatlakoztak hozzá az engedelmességben, ezért megmenekültek vele együtt. Még az állatok is aszerint cselekedtek, ahogy Isten mondta Noénak, így megmenekültek. Sok múlik a hiten és még több az engedelmességen.

És megjött az özönvíz a földre...”

péntek, május 08, 2015

Állhatatosság

Nem mindennap használt szó. Lassan értelmező szótár kell jelentésének megfejtéséhez. Kifogyott, eltűnt, ritkán lehet találkozni vele. Szerinted mit jelent? Számodra mit mond ez a szó, hogy állhatatos? Te az vagy?
Ma felgyorsult a tempó. Ha nem megy, hagyd ott, dobd el, vegyél másikat, nehogy megjavíttasd, ne törődj vele, válj el tőle. Instant és egyszer használatos világba pottyantunk. Nem divat sem a kitartás, sem az állhatatosság, sem az egy életen át tartó hűség. Minden mozgásban van, és az állhatatosság ebbe nem fér bele.
Pedig csak az üdvözül, aki mindvégig, egészen a célig, és nemcsak egy darabig, állhatatos marad. Kihez? Mihez? És hogyan? Nagy kérdések ezek! Az állhatatos személy, következetesen kitart és ragaszkodik ahhoz, amiről meggyőződött, hogy az jó. Nem változtatgatja véleményét egyik napról a másikra. A nehézségek, a kudarcok nem tántorítják, nem rendítik meg, célegyenest halad előre, ha pocsolyán kell is átmennie.
Hűséges, és állhatatosan kitart férje, felesége, barátja mellett a nehézségek, az akadályok, a kudarcok és a nemszeretem-napok ellenére is.
És hát állhatatosan hűséges marad Istenhez még akkor is, ha emiatt furcsán néznek rá.

 Jézus azt mondja: „Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül!”
 Máté evangéliuma 24. rész 13. vers

Hadd álljon itt a Pátriárkák és próféták című könyvből egy csodálatos idézet, ami segíthet neked a kitartásban, az állhatatosságban:
„Isten gondviselése vezette el a hébereket a tenger előtti hegyekbe, hogy kinyilváníthassa hatalmát megszabadításukban és rendkívüli módon megalázhassa ellenségük büszkeségét, gőgjét. Más úton-módon is megvédhette volna őket, de Isten ezt a módszert választotta azért, hogy próbának vesse alá hitüket és megerősítse benne való bizodalmukat. Az emberek fáradtak és megrettentek voltak. Ha vonakodnak a tovább meneteltől, amikor Mózes ezt parancsolta meg nekik, akkor Isten sohasem nyitotta volna meg számukra a szabadulásuk felé vezető utat. "Hit által keltek át a Vörös-tengeren, mint valami szárazföldön" (Zsid 11:29). Amikor lementek a tenger vizéhez, világosan megmutatták, hogy elhitték Isten üzenetét, úgy, ahogy azt Mózes átadta nekik. Mindazt megtették, amit meg tudtak tenni saját erejükből és azután Izrael mindenható Istene kettéválasztotta a tengert, hogy ösvényt készítsen nékik.
Az itt tanított lecke minden időre szól. Gyakran keresztény életünk tele van veszedelmekkel és olyan kötelességekkel, amelyeket felettébb nehéz vagy szinte lehetetlen teljesítenünk. Képzeletünk sokszor a küszöbön álló romlást, sőt a halált láttatja meg velünk. Isten hangja azonban tisztán csendül a fülünkbe: "Indulj előre!" Engedelmeskednünk kell ennek a parancsnak még akkor is, mikor nem látunk át a lelki vagy testi szemeink előtt leereszkedett sötétségen és a hideg hullámokat már érezzük lábunk körül. Azok az akadályok, amelyek meg akarják gátolni előrehaladásunkat, sohasem tűnnek el előlünk, ha a lelkünk ingadozik, vagy kételkedik. Ha nem tudunk engedelmeskedni addig, amíg a bizonytalanság minden árnyéka el nem tűnik előlünk és a vereség veszélye el nem hárul, akkor nem fogunk engedelmeskedni sohasem. A hitetlenség ezt suttogja fülünkbe: "Várjunk addig, amíg az akadályok el nem tűnnek és világosan látjuk azt az utat, amelyen járnunk kell!" A hit előre ösztönöz, mert mindent hisz, mindent remél.
Az a felhő, amely a sötétség fala volt az egyiptomiak számára, fényár volt a hébereknek, megvilágítva az egész tábort és ragyogó fényt vetve az előttük lévő útra. Így az isteni gondviselés is, amíg sötétséget és kétségbeesést hoz a hitetlenek számára, addig az Istenben bízók lelkét világossággal és békességgel tölti el. Az az út, amelyen Isten vezet bennünket, akkor is a biztonság ösvénye, ha pusztaságon vagy tengeren visz keresztül.”  PP. Kivonulás című fejezet.



csütörtök, május 07, 2015

Megmenekülés a tűzön át

„Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus. Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát vagy szalmát, az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja próbára tenni. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni; de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át.”
Pál első levele a korinthusi gyülekezetnek 3:13-15

Tizenéves koromban – keresve saját helyemet – jó néhány megtéréstörténetet olvastam. Egyik például Nicky Cruzról, egy amerikai bandavezérről szólt, aki semmilyen gaztettől nem riadt vissza, de aztán egy lelkésszel való találkozása megváltoztatta az életét (Repülj kicsim, repülj! és Kereszt az aszfaltdzsungelben). Aztán olvastam kínai misszionáriusról, egy leprás megtéréséről, és más történetekről, melyek címére már nem is emlékszem. Lenyűgöztek azok az életrajzok, amelyek az egyháztörténelem óriásairól szóltak, Luther életrajz gyerekeknek, vagy a Tűzből kikapott üszök John Wesley-ről. Mindegyik történetben azt találtam a legérdekesebbnek, ahogyan megváltozott ezeknek az embereknek az élete, miután találkoztak Jézus Krisztussal.

Egy dolgot azonban soha nem értettem, sőt nagyon zavart. Ezek az emberek sok esetben egész más teológiát vallottak, mint amit saját felekezetemben hallottam. Hogyan dolgozhat Isten Lelke olyan emberekben, akik bizonyos részletekben máshogy gondolkodnak és máshogy élnek, mint ahogyan a Biblia tanítja? – morfondíroztam magamban.

Pál apostol gondolatai választ adnak akkori kérdésemre. Keresztyén teológiát sok mindenből lehet építeni, aranyból, ezüstből és drágakőből épp úgy, mint fából, szénából és szalmából. És ha az az építmény nem állja ki a tűz próbáját, akkor a benne lakók kárt vallanak. Ugyanakkor Pál azt is hozzá teszi, hogy mindezek mellett meg is menekülnek. Hogyhogy? Úgy, hogy a teológiájukat Jézus Krisztusra alapozták.

Mire tanít bennünket mindez? Arra, hogy az üdvösség nem a tiszta teológiából adódik, nem is a makulátlan vallásosságból, de még csak nem is a kegyes életvitelből, hanem egyedül csak Isten kegyelméből Jézus Krisztus által. Ezért dolgozik a Szentlélek olyan látványosan minden olyan ember életében, akik erre a Jézus Krisztusra alapoznak. Ezzel persze nem a tiszta teológiára való törekvés fölösleges voltáról beszélek, hanem csupán arról a tudatos keresztyén életvitelről, amely tisztában van vele, hogy bármi jót teszek, tisztát gondolok és szépet mondok, az üdvösség végső soron egyedül Jézus Krisztusra alapozva nyerhető el.

Éljük a mai napunkat is ebben a tudatos keresztyén hitben!

szerda, május 06, 2015

Könyörgés Istenhez


„Seregek Istene, állíts helyre minket; világoltasd a te orcádat, hogy megszabaduljunk!” 
(80. Zsoltár 8.vers)

Minap a most érettségiző fiatalokkal beszélgettünk a továbbtanulási esélyeikről, terveikről, céljaikról. S bár nagy körvonalakban látszik, milyen pálya, hivatás felé orientálódnak, de hogy abban fognak-e kiteljesedni, megélni önmagukat, az a jövő zenéje.

S persze, ha a már dolgozókat kérdeznénk, hogy ők megtalálták-e életük célját, értelmét, biztos vagyok benne, hogy a többség azt mondaná; ’Én nem igazán szeretem azt, amit csinálok, de most már hogyan váltsak?’

’Csak azért vállaltam el ezt a munkát, vagy csak azért megyek ki külföldre takarítani, hogy pénzt gyűjtsek, hogyha majd hazajövök, akkor megvalósíthassam az álmaimat.’ - ami persze sohasem következik be.

Bizony sokan vannak, akik szinte egy életen át keresik a helyüket. Elvannak itt-ott egy darabig, csinálnak ezt is azt is, úgy, ahogy… S amint lehet, mennek tovább, kompromisszumokat kötve, hátha ott…

Aszáf Zsoltára Izrael népének oly sokszor sanyarú sorsának tanulságát állítja ma elénk. Annak a történelemnek képét, mely a fogság és a szabadság két végpontja között mozog.

Ahogy elhagyják az Isten által számukra előírt utat, jön egy ellenség, a szorongatás, majd Istenhez kiáltanak, aki megszabadítja őket, aztán hátat fordítanak Neki, megint jön egy ellenség, kiáltanak, szabadítás, és így tovább.

De Aszáf és a próféták nagyon helyesen látják, hogy mindez a sok szenvedés megspórolható lenne, ha azt tennék, amire kiválasztotta őket az Úr. Ami nem más, mint a különböző pogány szokások átvétele helyett, az isteni szeretetet képviselve, áldást hordozva hatással lenni a körülöttük élőkre, környezetükre.

„Állíts helyre!” mondja a Aszáf, vagy ahogy később Habakuk: „Őrhelyemre állok, és megállok a bástyán, és vigyázok, hogy lássam, mit szól hozzám” (Hab.2:1). Vagy jóval később, Luther: „Itt állok, másként nem tehetek!”

De mondd csak, te a helyeden állsz? Még keresgélsz? Mondd, hol szeretnél állni, mikor Jézus visszajön?

„Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál.” (Máté 24:45-46)

kedd, május 05, 2015

Biztos alap!



„Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki mélyre ásott, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve.”
Lukács szerinti evangélium 6. fejezet 48 verse



Jézus itt arról beszél, hogy milyen ember az, aki hozzá jön, meghallja mindazt, amiről Ő beszél és cselekszi is azokat!
Ez egy háromlépéses folyamat, amit nekünk, mint kereső embereknek be kell tartani. Vegyük sorba!

1.   „Aki Hozzá jön”: Jézus körül mindig nagy tömeg volt, csak amikor egyedül akart lenni, akkor vonult félre és imádkozott. Mindenféle ember ott volt: kíváncsiskodók, gyógyulni, tanulni vágyók, olyanok, akiknek vigasztalásra volt szükségük és azok is ott voltak, akik kémkedtek Jézus után. A jelenlevők indítékai mások voltak, de mindenki ugyanazt a beszédet hallotta. Mielőtt tovább mennénk, szögezzük le, hogy bárki bármilyen indítékkal is ment oda, ott volt, hallották, és látták Jézust!
2.   „Aki hallja”: Ha már ott van valaki, és hallja Őt, bizonyságot tud tenni arról, hogy Jézus a Krisztus. Mert akik jelen vannak is elmondják, hogy úgy tanít, mint akinek hatalma van. Aki hallotta az Ő tanítását el kell hogy döntse, hogy megtartja-e azokat, vagy nem. Ez hasonló ahhoz, amikor egy tanácsot kapunk, és azt megfontolva eldöntjük, hogy elfogadjuk a tanácsot, vagy nem.
3.   „cselekszi is azokat”: A hallás, a látás, arra ösztönöz mindenkit, aki Jézus körül van, hogy tevékenyek legyünk. Tennünk kell azt, amiről Ő beszél! Azért, mert Ő nem akar nekünk rosszat!

Akkor leszünk jó házépítők, ha egy olyan talajra építünk, amely sziklaszilárd. Ez a biztos pont számunkra Jézus Krisztus kell legyen.

hétfő, május 04, 2015

Üdvösség a pogányoknak

"Vegyétek tehát tudomásul, hogy a pogányoknak küldetett el Istennek ez az üdvössége. Ők pedig meg is fogják azt hallani.”

Apostolok cselekedetei 28:28

Üdvösség. Ez az elfeledett szó arról beszél, hogy Isten kegyelméből egyszer eljön az az idő, amikor az élet nem a fájdalomról és a csalódásról, hanem az örömről szól. Isten ezt a kimondhatatlan ajándékot kerülőút nélkül egyszer már az emberiségnek adta, de elveszítettük. A második esély már Istennek mindenébe került, hogy visszaadhassa minden embernek ezt a csodát, aki azt elfogadja. Isten egyért is vállalta volna a teljes kockázatot és mindenkinek van lehetősége elfogadni - bár ezzel az eséllyel nem fog mindenki élni.

Istennek az első nagy ítélete után - amikor a víz okozta a pusztulást - volt egy különleges feladatra kiválasztott embere. Rajta keresztül a leszármazottait kérte Isten egy évezredekig sem elévülő elhívás betöltésére. Istennek arról a tervéről, hogy nem hagyja a bűnben szenvedő embert örökre elveszni, hanem ad második lehetőséget, kellett hirdetniük minden népnek, hogy a nem kiválasztottaknak is legyen reményük. Ezt a feladatot nem vették komolyan - bár voltak kivételek -, bálványimádók lettek, egy idő után már nem különböztek más népektől. Jézus idejére eljutottak a formai vallásos szintre, hogy az életüket is készek voltak a lélektelen magukcsinálta igazságokért odaadni, de Isten Fiát halálra ítélték és megölték.

Istennek a bűn bejövetele ót az volt a terve, hogy mindenki megismerje a bűnből való menekülés útját. A feladatra kiválasztottak nem voltak készek elvégezni a jó hír terjesztését, ezért Isten másra bízta azt. Jézus feltámadásának jó híre nem akadhat meg egy nemzet hanyagsága miatt, mert erről  a csodáról mindenkinek hallania kell. A pogányok azok, akik semmilyen kiválasztottsággal nem rendelkeztek, mégis felkínáltatik nekik is Isten ajándéka. Ugyanolyan eséllyel kaphatják meg Isten örök ajándékát , mint azok, akiket kiválasztottaknak gondoltunk.

vasárnap, május 03, 2015

Bűnös, bűnösebb, legbűnösebb

„Akkor te miért ítéled el testvéredet? Vagy te is, miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan oda fogunk állni Isten ítélőszéke elé.”
Pál levele a rómaiakhoz 14:10

Emlegetjük egymás felmenőit nem a legszebb szó- és mondatszerkezetekben, pillanatok tört része alatt alkotunk véleményt, ítéletet a másikról, és közben úgy gondoljuk, mi mindezek felett állunk. Mi jobbak vagyunk, mi nem vagyunk „olyanok”, mi többet érünk, és ha már mindenki bűnös, mi kevésbé vagyunk azok, mint a másik. 

Isten igéje azonban józanságra int téged és engem. Hagyjunk fel ezzel a szemlélettel, és lássuk reálisan a minket körülvevő világot! Mi a különbség bűn és bűn között? Mi teszi az egyik rosszat kevésbé rosszabbá a másiknál, mikor mindkettő ugyanúgy elválaszt Istentől? Miért bélyegzünk meg egyes csoportokat, mert más a véleményük, mint nekünk, amikor mi sem vagyunk jobbak náluk semmivel? 

A Tökéletestől mindannyian távol vagyunk, és nem tesz jobbá, ha azt gondolom magamról, hogy az én bűnöm egy milliméterrel mégiscsak kevésbé van messze a végtelen számegyenesen a Mindenhatótól a másikéhoz képest. 

Ma Isten kér tőled és tőlem. Emberséget. Alázatot. Józanságot. „A másikat sarazva nem leszünk tisztábbak” (ahogy egy kedves tanárom szokta mondani), és életünk feladataiból a legjobban az ítélkezés hiányzik. 

Megvetés, fejcsóválás és negatív véleményezés helyett forduljunk szeretettel egymás felé! Isten ítélőszéke előtt mindannyiunknak meg kell állnunk, és ott végképp nem számít, ha a szomszédhoz hasonlítjuk magunkat. Emberek vagyunk, egyaránt bűnösök, és ugyanarra az Istenre van szükségünk, akinél ismeretlen a személyválogatás és a hasonlítgatás. Ő mindannyiunkat ugyanolyan szeretettel és elfogadással vár. A menny ma nyitva áll előtted, előttem és a „másik” előtt is, akit talán a legszívesebben kizárnánk onnan. De Isten nem a mi mércénk szerint ítél. 

Ma lássuk meg magunkat és egymást olyannak, amilyennek Isten lát minket! Lássuk meg, hogy nélküle elveszünk, és Rá van szükségünk! Lássuk meg, hogy az egymás felett való ítélkezés nem vezet semmi jóra, ezért inkább válasszuk a másik utat, és forduljunk szeretettel a „másik” felé!