szombat, október 18, 2014

A kudarc után


Ő pedig ezt mondta nekik: "Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok!" Kivetették tehát, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt.”

János 21:6

Jézus feltámadása után Péter javaslatára a tanítványok visszatértek a régi hálóhoz. Ott folytatták az életüket, ahol elhívásuk előtt abbahagyták. Mintha nem is találkoztak volna az Úrral, mintha a három és fél év meg se történt volna. Nem hiszem, hogy elfelejtették mindazt, ami velük történt ez alatt az idő alatt, inkább nem akartak emlékezni rá. Túlságosan is fájdalmas volt, az átélt csalódás égette őket belülről ezért így védekeztek. De nem lehet meg nem történté tenni a múltat. Hiába voltak mesterei szakmájuknak, hiába volt a sokéves halászgyakorlat a kezükben, hiába volt az erőfeszítés egész éjjel az eredmény megint csak kudarc volt. Amikor a part felé hajóztak sült hal illata szált feléjük és a tűz mellett meglátták Jézust. Neki volt hala! Amikor megkérdezte tőlük, hogy fogtak-e valamit, nekik megint be kellett ismerniük, hogy nem. Ezután kapták az utasítást, hogy próbálják újra és a parancsnak engedve ismét megtörtént a csoda.

Sok tanulság rejlik ebben a kis, evangéliumi történetben. Először is, ha már találkoztál Jézussal, bármilyen csalódás is ért, nem tehetsz úgy, mintha nem történt volna semmi. Keresztény életünk kudarcai nem Istenben keresendők, hanem önmagunkban. Ha elfordulunk az útról, ha visszatérünk a régi életünkhöz, csak újabb csalódások elé nézünk. A megoldás nem ez, hanem az, ha szembenézünk a múlt hibáival és tanulunk belőle.

Másodszor, nem engedhetjük meg, hogy a fájdalmunk eltorzítsa a valóságot. Sokan menekülnek a kudarcaik, a hibáik elől, mert túlságosan is fájdalmasnak találják azokat. Ez azonban ugyan olyan balgaság, mint megelégedni a patikában kiváltott fájdalomcsillapító hatásával és nem menni orvoshoz, nem kezelni az igazi bajt. Ha így teszünk, az végzetes következménnyel járhat. Ahogy Urunk utána ment a tanítványainak és nem engedte őket az önsajnálat mocsarába süllyedni, úgy jön minden nap hozzánk és szembesít bennünket önmagunkkal, hogy az igazi megoldásra találjunk.

Harmadszor, Istennek minden helyzetre van megoldása, sőt, már elő is készítette azt. Nincs olyan kudarca az életünknek, amit nélküle megoldhatnánk. Elutasítani Őt nem az önálló, erős ember tette, hanem a balgáé. Félre kell tennünk minden büszkeséget, minden önfelmagasztalást vagy önsajnálatot és engednünk kell tanácsának! Ekkor, de csak ekkor, az engedelmesség után következhet a megoldás mindannyiunk életében.

péntek, október 17, 2014

Hogyan lehet MINDENÉRT hálát adni?

Spafford egy gazdag Chicagói ügyvéd és ingatlan-befektető volt, keresztény családapa. 1871-ben egy tűzeset következtében szinte teljesen tönkrement a vállalkozása, mindene odaveszett. Nem sokkal ezután úgy döntött, családjával együtt áthajózik egy időre Európába, hogy ott segítsenek egy missziós munkában, amit eddig anyagilag támogatott.
Azonban egy ügyintézés miatt neki maradnia kellett picit tovább, így a családját előre küldte a S.S. Ville Du Havre hajóval. Félúton egy ütközés miatt elsüllyedt a hajó, négy lánya megfulladt, egyedül felesége élte túl a katasztrófát. Egy táviratot küldött: "Megmenekültem... Egyedül."Ahogy Spafford elhajózott a roncsok mellett, született meg szívében ennek a himnusznak a szövege.
Később három gyermekük született, egyedüli fiuk betegségben négy évesen elhunyt. A sok próba és nehézség ellenére nem veszítették el hitüket, végül a család Jeruzsálembe költözött, ahol megalapították az American Colony nevű segélyszervezetet és árvaházakat tartottak fent. Legkisebb lányukat "Grace"-nek nevezték, ami annyit tesz, "kegyelem".
A szöveget Philip P. Bliss zenésítette meg 1876-ban. A dallamot a hajó után Ville Du Havre-nak nevezte. Ő maga énekelte el először egy lelkipásztoroknak szervezett találkozón. Egy hónappal később Bliss a feleségével együtt egy Chicagóba tartó vonaton ültek, azonban a híd amin haladt, leszakadt, és a jármű lezuhant és szétroncsolódott. Neki sikerült kijutni a kocsiból az ablakon keresztül, de párja bent maradt a lángoló vagonban. Vissza ment, hogy kiszabadítsa, végül mindketten halálra égtek.
Kilenc ember tragédiája, melyet átsző ez a régi keresztény himnusz. Sokkal csekélyebb dolgokért hallottuk már, hogy "nincs Isten", de ők mégis azt tudták mondani, "Ha Isten békéje lakja szívemet, úgy dúlhat vihar ellenem". Volt valamijük, ami felette áll az emberi életnek, a természetnek és a fájdalmaknak.

Az éneket az alábbi linken meg is hallgathatod.

Ha Isten békéje lakja szívemet
bár dúlhat vihar ellenem,
Nagy hittel szívem zengi ez éneket:
az Úrban, az Úrban jó nekem! 
Az Úrban jó nekem,
Az Úrban, az Úrban jó nekem. 
Ha rám tör a Sátán és elém hálót vet,
e szó ragyog rám fényesen:
Már Jézus értem mindent elvégezett,
vére megtisztított teljesen... 
Az Úrban jó nekem,
Az Úrban, az Úrban jó nekem. 
Bűnöm terhét Jézus hordta, a Bárány,
Nem hagyta azt rajt' lelkemen,
Meghalt értem ott, ama kínkeresztfán.
Őt dicséri hát ez énekem. 
Az Úrban jó nekem,
Az Úrban, az Úrban jó nekem.
És a Krisztus békessége uralkodjon szívetekben, amelyre elhívattatok egy testben, és hálásak legyetek. Krisztus beszéde lakozzon bennetek gazdagon, minden bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel. Szívetekben hálaadással énekeljetek az Úrnak. És minden, amit csak tesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, általa hálát adva az Atya Istennek. 
Kolossé 3:15-17.

csütörtök, október 16, 2014

Hit vagy cselekedet?


Hit vagy cselekedet? Mintegy 2000 éve próbálnak erre az egyszerűnek tűnő kérdésre választ adni nagy teológusok. 
Pelagius, egy brit aszketikus szerzetes az 5. század elején például azt állította, hogy egyedül az számít, mit teszünk. Ha tetteink jók, üdvözülünk, ha rosszak elkárhozunk. Vele szállt vitába kortársa, az észak-afrikai püspök, Augustinus, aki szerint bármennyi jó cselekedetet hajtunk is végre, elkárhozunk, hacsak nem ajándékozott meg Isten bennünket a hittel. 
Néhány évszázaddal később Petrus Abelardus, egy kalandos életű középkori szerzetes az üdvösséget egy kincshez hasonlítja, amelyet bárki megvásárolhat, ha kifizeti az árát. Úgy tudom kifizetni – véli Abelardus – ha kellő mennyiségű jó cselekedetet hajtok végre. Ez a fajta adok-veszek elv uralta az egész középkori teológiát. 
Luther Márton volt, aki 500 évvel ez előtt Pál apostol Római levelét olvasva megállapította, hogy az üdvösséget Isten szeretetből adja annak, aki hisz. A 16. századi reformátort annyira föllelkesítette a hit általi üdvösség öröme, hogy úgy érezte Jakab apostol tanítása ellentmond Pálnak: „Szalmalevél – írja Luther Jakab leveléről –, (…) hiányzik belőle az evangéliumi jelleg (…). Mindenképpen erőlteti a cselekedeteket.” 
250 évvel Luther után az angol hitújító, John Wesley ismét a cselekedetekre helyezte a hangsúlyt. Meglátása szerint mit sem ér a megtérés és a hit, ha nem társul hozzá a folyamatos jóra törekvés. 
A 19. század végén két észak-amerikai teológus, Ellet Waggoner és Alonzo Jones arra hívták föl a figyelmet, hogy a jócselekedetek hangsúlyozása képmutató törvényesedéshez vezet, és mit sem érnek a nemes tettek, ha nincs mögöttük a Krisztusba vetett hit.

Hit vagy cselekedet? Most akkor kinek van igaza? Ahhoz, hogy választ kapjunk, meg kell értenünk az ókori héberek hit-fogalmát. A héber „hit” szó (amiből egyébként a mi imádságzáró „ámen” szavunk is származik) nem puszta ismeretet jelent Isten létéről, vagy Krisztus haláláról és feltámadásáról. Sokkal inkább cselekvésre sarkaló kapcsolatot.
Ha valaki a vasútállomás peronján álldogál, és nem tudja, hogy melyik vágányról indul a vonatja, akkor hasznos dolog megkérdezni valakitől. De mit tesz, amikor megkapja a helyes választ?
– Köszönöm uram, csak érdeklődtem. – És tovább álldogál, immáron a helyes információval a fejében?
Vagy pedig azonnal elindul, hogy a megfelelő vágánynál időben fölszállhasson a vonatra? Nyilván valóan az utóbbit teszi.
Olyan egyértelműnek látszik ez egy mai példánál, míg a teológiában ezt állandó vita tárgyává tesszük. Amikor Isten megteremtette az embert, lelket lehelt belé, hogy mosolyogjon, ugráljon, hadonásszon, szeressen, egyszóval, hogy éljen. Amikor az ember megismeri Isten szeretetét, elfogadja, vagyis elhiszi, hogy üdvössége van. Ebből fakad, hogy ez a kapcsolat arra fogja motiválni, hogy szeressen, segítsen, vigasztaljon, egyszóval, hogy cselekedjen. Ezért írja Pál: „Krisztus szeretete motivál minket” (1Korinthus 5:14).

Érzed-e ma reggel Krisztus szeretetét? Cselekedj ma úgy, hogy mások is kapjanak belőle…

szerda, október 15, 2014

Jézus küldetése



„Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.”
 (János evangéliuma 18. fejezet 37. vers)

Jézus kihallgatása során alig néhány szót szólt Kajafás és a nagytanács előtt. Heródes palotájában néma maradt. Pilátussal azonban négyszemközt hosszabban elbeszélgetett.

Ennek a beszélgetésnek a fő témája, hogy kicsoda Ő valójában és megállja-e a helyét a főpapi tanács vádja és ítélete, miszerint önmagát földi királynak kikiáltva Róma ellen vezeti Izraelt.

Pilátus nem volt könnyű helyzetben. Hiszen, mint Róma képviselője hivatalból le kellett számoljon minden gyanús elemmel, aki felkelést szíthat. Ugyanakkor ott volt felesége álma, és ott állt előtte egy meghurcolt ember, akiből a megszokott mentegetőzés és szitokszavak helyett a szelídség és a szeretet áradt.

Jézus kifejtette, hogy Ő nem földi értelemben vett király és királysága nem hatalomvágyra épül. Jövetelének célja, nemcsak elmondani, nemcsak filozofálgatni arról, hogy mi az igazság, hanem bemutatni az egyedül Igaz Istent.

Azt, aki kész megkegyelmezni a bűnös embernek, és a jogos ítéletet kész önmagára vállalni. Így Ő az a király, aki kész feláldozni önmagát nemcsak népéért, hanem az egész emberiségért, sőt magáért Pilátusért is.

Pilátus tragédiája, hogy bár átlátta a főpapi manipulációt mégsem meri nyíltan visszautasítani azt. Ehelyett egy ügyes politikai húzással kiáll ugyan a tömeg elé, elmondva, hogy Jézus a római jog szerint ártatlan, de hogy népszerűségét fenntartsa, a döntést a nép kezébe adja.

Ez pedig örök kérdés, melyre mindannyiunknak minden nap válaszolni kell. Ecce Homo; íme, az ember, olvassuk a Bibliában. Jézus pedig ott áll lelki szemeink előtt.

Mondd! Te mit válaszolsz erre? Teljes torokból kiáltod: Feszítsd meg, vagy Pilátushoz hasonlóan elfojtod lelked kiáltását, vagy elfogadod Őt életed urának és hallgatsz szavára.

"És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk. Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság." (1Ján.2:3-4)

kedd, október 14, 2014

Egészséges gondolkodás magunkról



A nekem adott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondoljátok magatokat többnek, mint amennyinek gondolnotok kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint.
Pál levele a Rómabeliekhez 12,3

A környezetünkben lévő emberek között, legyen szó, munkahelyről vagy lakókörnyezetről úgy látjuk, hogy egyesek fenn hordják az orrukat. Nagyon büszkék arra, amijük van, vagy amit elértek eddigi életük során, és elfelejtkeznek arról, hogy honnan jöttek. Szereti ezeket az embereket valaki? Esetleg a hasonszőrűek, de még ők is feljebbvalónál tartják magukat másokkal szemben.

Ezt most így elmondtuk másokról (meg veregethetjük a magunk vállát), de ne legyünk álszentek. Mi is gondolkoztunk már azon, hogy különbnek vagyunk másoknál, többet érünk, mint mások (és most nem a jól ismert királyi többes mögé szerettem volna bebújni, én magam is voltam ilyen helyzetbe).

De helyesen gondoljuk magunkat különbnek másoknál? Rögtön jön rá a válasz- NEM! Helytelen magamat nagyobbnak gondolni másoknál. Nagyszerű! Elméletből ötösre vizsgáztunk, de mi lenne, ha változtatnánk az életfelfogásunkon, és azt gondolnánk magunkról, amit valóban gondolni kellene magunkról az Istentől kapott hit mértéke szerint!

Sok sikert! Isten áldását kívánom mindenkinek!

hétfő, október 13, 2014

Oltalmunk és erősségünk

Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és a hegyek omlanak a tenger mélyébe.” 
Zsoltárok könyve 46:2-3

A zsoltárok könyve mindig is közel állt a szívemhez. Akárhányszor egy nehezebb, próbákkal teli életszakaszhoz érkeztem, úgy éreztem, a benne található ígéretek, átélt tapasztalatok vigasztalást adnak nekem.

Akkor van igazán erejük ezeknek a szavaknak, ha bajban vagy, és valóban úgy érzed átcsptak fejed fölött a hullámok. Amikor nincs hova fordulnod, és gyenge vagy.

Ha minden megy a megszokott kerékvágásban, ha nem történik semmi „eget rengető” dolog életünkben, talán ezek a szavak üresen csenghetnek, ám akkor, amikor „megindul a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe”, amikor remeg a talaj a lábunk alatt, akkor inunkba száll a bárotságunk, és félni kezdünk. Szinte nincs olyan ember, aki ne érezne félelemet ilyen helyzetben.

Személy szerint csak kisebb földrengéseket éltem át, ám tizennégyéves korom körül olyan viharba kerültem, amire valószínű mindig emlékezni fogok. A Kárpátok erdélyi vonulatában táboroztunk. Egy éjjel hatalmas vihar keletkezett. Egy völgyben voltunk, körülöttünk a hegyeken hatalmas fenyőfák magaslottak. Már mindenki a sátrában aludt, amikor hirtelen dörögni, villámlani kezdett. És csak dörgött, villámlott megállás nélkül. Még most is emlékszem, hogy minden villámlásnál olyan világos lett a sátorban, mintha nappal lenne. A dörgések meg olyan érőteljesek voltak, hogy minden egyes alakalommal megrázkódtam. Nagyon féltem. Felültem, és remegve imádkoztam. Akkor ott, abban a völgyben éreztem, mennyire védtelen vagyok. Ott voltak szüleim, testvérem, és a többi táborlakó, sátor volt a fejem fölött, de tudtam, hogy a villám tüzétől senki és semmi sem óvhat meg. Egyedüli oltalmam Isten.
Reggel, amikor megvilágosodott, láthattuk, hogy hatalmas fákat csavart ki a vihar, és nagyon sok erősen álló fenyőt tört ketté a villám. Ott álltunk mi, a gyenge, erőtlen emberek a megtört természettel szemben, és elmondhattuk: Isten újra megóvott bennünket.

Bár az ige fizikai nyomorúságról, természeti katasztrófáról beszél, nem szabad elfeledkeznünk a lelki nyomorúságról sem. A lelki vihar is úgyanúgy megráz bennünket, és erőtlenségünkkel szembesít. A zsoltár írója ezt mondja Istenről: mindig biztos segítség a nyomorúságban”.


Kedves Olvasó! Ha vihar tombol körülötted, ha úgy érzed összecsaptak feletted a hullámok, kapaszkodj ebbe az ígéretbe. Isten segítsége, ereje és oltalma biztos. Akkor is, ha fizikai, és abban az esetben is, ha lelki vihar, földrengés ért. 

vasárnap, október 12, 2014

A bőrszín ötven árnyalata

„Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök.”
Pál levele a galatákhoz 3:26-29

Nem jó ez így. Isten teremtett egy csodálatos világot, mely minden ízében él. Nincs két egyforma pillangó vagy cserebogár, de még két egyforma vérszívó szúnyog sem. És kimondjuk, hogy ez így van rendjén. Amikor már közeleg a tél, a közösségi oldalakon egymás után láthatod a hópelyhek fényképét, egy-egy cikket, melyekben írnak arról, hogy nincs két egyforma belőlük, hatalmasra nagyított felvételeken láthatod a formák bonyolult variációit, és szemed-szád tátva marad, mert milyen gyönyörű. 

Aztán lemerülsz szintén a világháló segítségével a tenger mélyére, és a lélegzeted is elakad a halak sokszínűségétől, a korall telepek gazdag formáitól, a víztükör alatti világ elképesztő csodájától, és kimondod, hogy ez így van rendjén. Ne legyen minden hal ponty vagy keszeg, ne legyen minden pillangó szürke semmiség, ne legyen minden madárdal ugyanaz, ne legyenek egyformák a homokdűnék. Legyen minden ilyen sokszínű, legyen minden egyéniség. 

Tekinteted azonban tovább halad, és embereket látsz. Különböző bőrszínnel, nemmel, politikai, világnézeti, nemzetiségi, szexuális identitással, és már másként gondolkodsz. Mert ő nem töltheti be azt a pozíciót, ő nem lehet ugyanolyan értékes, őt nem illeti meg hasonló bánásmód, mint a másikat. Mert csak a „fehér, jólszituált kinézetű férfi” lehet szuperhős. És talán még fel is emeled a hangodat, ha valaki másként vélekedik, ha harcol egyes nem, nemzetiség, bőrszín jogaiért. 

Pedig a Biblia nem tanít az előítéletekre, a bármilyen alapú megkülönböztetésre. Isten ma azt üzeni neked, hogy válaszd az Ő útját, és nézd azzal a csodálattal az emberi sokszínűséget, ahogy a milliónyi hópehelyben gyönyörködsz. Aki megalkotta a természetet, Ő teremtette az Embert is, Téged és engem is olyannak, amilyenek vagyunk. Feketék, fehérek, alacsonyak, magasak, vékonyak és teltebbek, nők és férfiak. Így Ember az ember. Ezzel a sokszínűséggel megáldva. 

Ez Isten ajándéka, hát élvezd, éld meg ezt a az ajándékot a mindennapokban! Lásd meg az értéket abban, aki különbözik tőled! Lásd meg, hogy a keresztre nincs korhatár kitéve, minden időben, minden embernek az életet jelenti, jöjjön napkeletről vagy napnyugatról, legyen kék vagy zöld szeme. És lásd meg ma, hogyan adhatsz hozzá Te magad ehhez a sokszínűséghez!