szombat, január 25, 2014

A rendelkezésünkre álló idő


„Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van, mert nem lesz cselekvés, gondolkozás, ismeret és bölcsesség a holtak hazájában, ahová menned kell!”
(Prédikátor 9:12)

Az idő drága mert véges, csakúgy, mint az élet. Egy nap 24 órából áll mindenkinek, legyen akár szegény, akár gazdag, fiatal vagy idős, férfi, nő, vagy gyermek. Időből mindenkinek ugyanannyi jár naponta, sem több, sem kevesebb. Ez a bibliaszöveg arra hívja fel a figyelmet, hogy az idővel gazdálkodni kell, méghozzá jól kell tudni gazdálkodni. Ami már elmúlt, azt nem lehet visszahozni, éppen ezért óriási értéke van az alkalomnak! Egy szerb közmondás szerint az „alkalomnak csak elől van haja, hátul kopasz”. Vagyis csak addig lehet megragadni, amíg velünk szembe jön. Ha már elhaladt, hiába nyúlunk utána, nem tudjuk megfogni.
Az ige azt mondja: „Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van…”. Cselekedjünk jót, válasszuk a jót még ma, amikor erre lehetőségünk van. Eljön ugyanis az az idő, amikor már nem tudunk sem jót, sem rosszat tenni. Erről beszél Pál apostol az Efézusi levélben: „Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok” (Efézus 5:16). Az idő nem nekünk dolgozik, a dolgok halogatása nem hoz jó gyümölcsöt. Akkor kell cselekedni, dönteni, amikor annak kellő ideje, alkalma van. Ha ez az alakalom elmúlik, lehet, soha többé nem tér vissza már.
A mai ige azt is világosan üzeni, hogy halálunk után nem lesz már lehetőség a cselekvésre, a dolgok kimenetelének megváltoztatására. Az élet befejezésével ugyanis a lehetőségek és alkalmak is lezárulnak. Mivel senki sem tudja életének idejét, ezért nem szabad halogatnunk a fontos döntéseket. Bölcs Salamon így figyelmeztet erre: „Nem tudja az ember azt sem, hogy mennyi ideje van még. Ahogyan a halak veszedelmes hálóba kerülhetnek, ahogyan a madarak tőrbe eshetnek, ugyanúgy jutnak kelepcébe az emberek is, ha hirtelen rájuk szakad a veszedelem ideje” (Prédikátor 9:14).
Ki tudja, mikor érkezik el életünk utolsó órája. Ennek a bizonytalanságnak a hátterén még inkább sürgető és hangsúlyos a felhívás: „Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van!” Ne késlekedj tehát meghozni életed fontos döntéseit ma, amikor még alkalmad van erre. Döntsd el még ma, hogy te Istennek akarsz szolgálni és ezt a döntésedet tudasd Jézussal imában. Ez az egyik legfontosabb döntés, amit nem halogathatsz holnapra.
Józsué ezzel a felhívással fordult Izrael népéhez: „Válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni... De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!” (Józsué 24:15). Legyen ez a te döntésed is! Hozd meg ezt a dönts még ma, mert a napok gonoszak. Ezután pedig légy békességben Isten kegyelmes szárnyai alatt.

péntek, január 24, 2014

Megmentett az Úr



„Kerestem az Urat, és meghallgatott engem, minden félelmemből kimentett engem”
Zsoltár 34:5.

Kérlek, ma reggel hallgasd meg ezt a gyönyörű dalt, és engedd, hogy egész nap a füledben csengjenek szavai!

http://www.youtube.com/watch?v=lH1P9uR8nrI

Ne félj, mert megváltottalak
Neveden szólítottalak
Karjaimba zártalak
Örökre enyém vagy

Viruló réteken át, hűs forrás felé vezetlek
 Pásztorod vagyok, elveszni senkit nem hagyok
Karom feléd tárom, kiárad áldásom
Nem rejtőzöm el, szeretet lángom átölel
Amikor úgy érzed, nyomaszt az élet

Nem taszítalak el, amikor vétkezel
Irgalmat lelsz a szívedben
Örök feléd a hűségem
Amerre jársz, védlek, nyomodba lépek
Nem rejtőzöm el, szívem a szívednek felel
Ne félj, ha éjben jársz
Hidd, hogy a fény vár rád 

csütörtök, január 23, 2014

A bűn elleni harc stratégiája

„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem,
és az erős lelket újítsd meg bennem!”
Zsoltárok könyve 51:12


Még most is élénken előttem van az a kép, amikor nagypapám ölébe vesz, és kérésemre Dávid és Góliát történetét meséi el. Életem első évtizedében a hős Dávid töltötte be számomra az első számú bibliai példakép szerepét. Lenyűgözött a kis fiúcska bátorsága a 3 m magas óriással szemben. Csúzlit készítettem magamnak, és papírgalacsinokkal próbáltam utánozni Dávid harcát Góliát ellen. Aztán valamikor 9-10 éves koromban hallottam egy prédikációt, ami összetörte bennem idealizált Dávid-képemet. Sokkolva hallgattam, hogy Dávid elcsábítja Uriás feleségét, Betsabét, majd hogy ki ne derüljön a turpisság, megöleti a férjet. Valamiért ez a történet kimarad a képes gyermekbibliákból. Azt már nem tudom visszaidézni, hogy mennyit értettem a „házasságtörés” fogalmából, de azt még gyerekfejjel is fölfogtam, hogy Dávid itt valami olyant tett, ami nagyon nem volt méltó Isten emberéhez.
Felnőtt fejjel sok kérdést árnyaltabban lát az ember. Most már tudom, hogy Dávid életében nem Góliát volt a legnagyobb ellenfél, sőt a legnagyobb óriás nem is kint a harcmezőn állt, hanem bent a szívében, és nem Góliátnak hívták, hanem úgy, hogy „BŰN”. Ezt a „BŰN”-t győzte le élete talán legnagyobb harcában, amikor megírta az 51. zsoltárt. A csata négy stratégiai lépésből áll:
  1. Először is Dávid nem próbálta kimagyarázni magát, hanem őszintén beismerte: „hűtlen voltam, és vétkem mindig előttem van” (5). A legjobb orvos sem tud segíteni azon a betegen, aki váltig állítja, neki kutya baja. Így van ez a bűn elleni küzdelemben is. Amíg nem vagyunk hajlandók beismerni hibánkat, Isten sem tud segíteni rajtunk.
  2. Dávid azt is belátja, hogy tette csupán csak tünete annak a betegségnek, amit a génjeiben örökölt: „bűnben születem, anyám vétekben fogant engem” (7). Be kell ismernünk, önmagunkban kevesek vagyunk a bűn elleni harcban, mert a probléma nem néhány rossz tulajdonságunkkal van, hanem génjeinkbe égetett önző természetünkkel.
  3. Dávid ezután azt kéri Istentől, bocsájtsa meg hibáit: „Rejtsd el orcádat vétkem elől, töröld el minden bűnömet!” (11). Isten bocsánata nélkül nem élhetünk fölszabadultan.
  4. Igen ám, de ha Isten meg is bocsájtja a bűneimet, attól még önző természetem mit sem változik. A szívemben lakó óriás bármikor újratámadhat. Ezért kéri Dávid, hogy Isten harcoljon helyette a belső Góliátok ellen: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!” (12) Ameddig én harcolok, vereséget szenvedek; csak miután Istennek adom át a hadvezéri pálcát, van esélyem sikeresen harcolni a bűnök ellen.


Felnőtt fejjel mégiscsak azt kell mondanom, Dávid most is példaképem, de már nem (csak) a Góliátos történet miatt, hanem azért, mert megtanít küzdeni a belső óriás ellen.  

szerda, január 22, 2014

Nemcsak nőknek!

„Csalárd a kedvesség, es hiábavaló a szépség, amely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának."
(Példabeszédek könyve 31. fejezet 30. vers)

A derék asszony dicsérete a Szentírás egyik gyöngyszeme. Gondoskodik övéiről, intézi a háztartás minden ügyes bajos dolgát, a férje szíve bízik benne… Bizony sok férfi álmodozhat ilyen asszonyról. S mennyi vághatta felesége fejéhez elvárásként az itt felsorolt erényeket.

Ám az itt felsorolt erények ápolása nemcsak nőktől várható el, hanem legalább annyira férfiaktól is. Ami pedig a szépséget, a külsőségeket, a látványt illeti, bizony bennünket, férfiakat az ellenség ezek által sokkal jobban meg tud vezetni.

Persze nem önmagában a szépséggel és a kedvességgel van baj. Az Ige célja; bemutatni mindezen dolgok valódi helyét, szerepét és értékét az életünkben.

Mai Igénk felhívás, nemcsak nőknek. Felhívás, hogy ne engedjük, hogy csupán a múlandó, földi dolgok kössék le figyelmünket.

Sajnos, sokan minderre már túl későn döbbennek rá. Felsóhajtanak, mint nemrég egy kedves ismerősöm, ott, a halálos ágyán; - Eltékozoltam az életemet. Haszontalan és felesleges dolgokra pazaroltam el az időmet és erőmet. – Bárcsak komolyabban vettem volna Isten hívását és korábban észhez tértem volna! Bárcsak többet öleltem volna magamhoz szeretteimet! Bárcsak többet mondtam volna nekik; szeretlek! Inkább éltünk volna szerényebben… elrohantunk egymás mellett…

Kedves olvasó!

Ne várd meg míg késő lesz, míg rájössz, hogy nincs az a smink, amely elfedi az öregedés jeleit. Keresd azt, ami igazán értékes, ami örökre megmarad, és élj úgy, amint Pál írja:

„Az odafelvalókkal törődjetek ne a földiekkel, mert meghaltatok és a ti életetek el van rejtve Krisztussal az Istenben. Mikor Krisztus a mi életünk megjelen, akkor majd ti is Ő vele együtt megjelentek dicsőségben.” (Kol.3:2-4)

kedd, január 21, 2014

Tűzeset




„Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van.” 

       Zsidókhoz írt levél 10:35 







Egy nagyvárosban egyszer tűz ütött ki egy emeletes bérházban. Az emberek kiabálva rohantak ki az épületből.
Fekete füst árasztotta el a folyosókat, és forró lángok csaptak fel a lépcsőkön. Hangos riasztó csengett mindenhol.
Tűzoltóautók érkeztek.
Miközben a tűzoltók kihúzták a gumitömlőket, az emberek segítettek nekik az égő háznál.
Az utcáról felívelő vízsugár elmosta a téglákat és a vakolatot, a virágosládákat és a légkondicionálókat, az ablakokon kívülre kiterített ruhákat. A tűzlétrákon rémült emberek tolongtak.

Az épületből hamarosan mindenki kimenekült egy kicsi lány kivételével. Ott állt a szobája törött ablakánál, és kiabált a körülötte gomolygó sűrű füstön keresztül.
Miért nem szaladt le a többiekkel együtt?
Miért nem hagyta ott a lakást, és keresett valakit, aki segíthetett volna neki kimenekülni?
Azért mert vak volt, és túlságosan rémült volt ahhoz, hogy tudja, mit kell tennie.
"Papa, papa!" - kiáltotta újra és újra.
Az édesapja elment a boltba, és nem tudott a tűzesetről.
"Kislány!" - kiáltotta lentről a tűzoltó.
,.Van egy kifeszített hálónk, amit erős emberek tartanak.
Ugorj bele! Ugorj!"

A vak kislány tudomást sem vett a tűzoltó kéréséről. Csak állt ott sírva, és az édesapja után kiabált, miközben a lángok egyre közelebb és közelebb kúsztak.
Az ágya már égett, és néhány perc múlva már a feje feletti függönyök is tüzet fognak.
"Papa, papa!" -- kiabálta, és könnycseppek potyogtak világtalan szeméből.

Éppen akkor egy férfi rohant a sarok felől, és eldobta bevásárlószatyrait. Látta a tűzoltóautókat és az embereket, akik igyekeztek ellenőrzésük alá vonni a dühöngő poklot. Látta a recsegő-ropogó lángokat és a belül égő épületet. És látta az ablakpárkányba kapaszkodó kislánya sápadt és könnyes arcát. Abban a pillanatban vette észre azt a nagy hálót, amelyet erős emberek tartottak. Felnézett a kislányra és azt kiáltotta:
"Édesem, itt a papa! Ki kell ugranod! Azonnal ugranod kell!"

A kislány hirtelen megnyugodott. Már nem kiabált, hanem elmosolyodott.
"Rendben, apa!" - kiáltotta, s ezzel kiugrott.
Annyira nyugodt volt, annyira bízott abban, hogy édesapja soha nem hagyná, hogy baja essen. Ezért kiugrott a hálóba, és ebben a négy emeletnyi esésben csontja sem törött, de még az izmai sem rándultak meg. Maradéktalanul bízott az édesapjában.
Amikor meghallotta a hangját, pontosan azt csinálta, amit édesapja kért tőle.
Ez a bizalom, ez a hit megmentette az életét.

Nem tudom, a kedves olvasóval hogy van ez, de néha úgy érzem magam, mintha vak lennék.
Nem úgy értem, hogy nem látok semmit, hanem hogy sokszor nem értek dolgokat.
Sokszor kérdezem magamtól azt, hogy "miért?".
Miért halt meg a barátom?
Miért veszítette el az az ember a munkáját?
Miért van olyan sok betegség ezen a világon?
Miért nem tudok megcsinálni mindent, amit szeretnék?

Azután elolvasom a Bibliámat és azt találom, hogy Isten újra és újra azt mondja nekem, hogy:
"Laci Itt van a te mennyei Atyád. Minden rendben lesz, csak higgy (bízz) bennem. Gondodat viselem, ha hallgatsz szavamra és követed utasításaimat."
Félelmem és bizonytalanságom ilyenkor hirtelen eltűnik. Így beszél hozzám Isten. Ő senkit sem hagy magára. Ezért megnyugszom, és hagyom, hogy szeretetének erős karjai átöleljenek.

hétfő, január 20, 2014

Csupa fül

„Szeretem az Urat, mert meghallgatja könyörgésem szavát. Felém fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg csak élek.” Zsoltárok könyve 116:1-2

Gyerekkorom egyik aranyos éneke így kezdődött: „Kis telefonom van nekem, két összetett kezem”. Visszaemlékszem, mindig magam előtt láttam egy kislányt, aki egy kagylós telefonnal a kezében tárcsázza a jó Isten számát.

Ma, a mobiltelefonok, digitális eszközök világában ezt másképp képzelném el. Lehet, hogy egy kis okos telefont tartó kisgyerek képe jelenne meg előttem, vagy egy érintő képernyős táblagépet kezelő gyereké, amint éppen skype-ol.

Világunk az elmúlt 30-40 évben rohamos változásokon ment át. Ha mosásról beszélünk, legtöbbször nem a kézi mosást értjük alatta, ha olvasásról, lassan-lassan már nem könyvre gondolunk, hanem valamilyen honlapra vagy digitális gépre, még a képeslap is, amit Karácsonyra vagy Újévre kaptunk sem jelent feltétlenül papírból készült üdvözlőlapot.

Lehet, hogy a digitális eszközök által a világ megváltozott körülöttünk, de az emberek alapvető szükséglete nem. Bármilyen „menő” telefonunk legyen, bármilyen érintőképernyős gépünk, még mindig szükségünk van valakire, aki leül mellénk és meghallgat. Vágyunk valakire, aki felénk fordítja fülét és nem matat közben a kezével, hanem csakis ránk figyel, és próbál megérteni bennünket. És milyen jó érzés, ha találunk ilyen embert, aki előtt őszintén megnyílhatunk, és tudjuk, hogy nem a holnapi teendői járnak a fejében, vagy, hogy mit mondjon a következő üzleti tárgyalásán, hanem csakis ránk figyel.

Ilyen a mi Istenünk is! Felénk fordítja fülét és meghallgatja, ha hozzá könyörgünk. Csak ránk figyel és biztosak lehetünk benne, hogy megért. Nem teljesítheti mindig kéréseinket, mert azok nem mindig szolgálnák a javunkat, úgy ahogy azt mi sem tehetjük gyermekeinkkel, de meghallgat és megért.
Olyan jó érzés azt tudni, hogy amikor úgy érzed, mindenki ellened fordul, senki sem érti igazán mi megy végbe benned, mi az ami fáj neked, van Valaki, aki lehajol hozzád, feléd fordítja a fülét, és meghallgat.


Fordulj Hozzá ma is bizalommal!

vasárnap, január 19, 2014

Ki vagyok én?

„Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!”
Zsoltárok könyve 139:23-24

Számtalanszor feltetted már magadnak ezt a kérdést. Egy-egy nehéz élethelyzetben, veszteségek következtében, a döntésképtelenség örvényében, a szürke hétköznapok csendjében. Ki vagyok én? És keresed a legjobb választ. 

Születtél valahol valakiknek a gyermekeként, akik nevet adtak neked, és te ezt hordozod azóta is, akár békében állsz vele, akár nem. Ha feltúrod a hivatalos iratokat rejtő mappák rengetegét, meg fogod találni a születési anyakönyvi kivonatodat, ami bizonyítja, mikor, milyen felmenőktől jöttél a világra. Vannak igazolványaid, útleveled, névjegykártyád. Van lakcímed, munkád, munkahelyed. Van családod, hobbid, talán még életcélod is. Vannak képességeid - ne is próbáld tagadni. Van egy megjelenésed, sajátos stílusod, ízlésed. Van, amit szeretsz, és van, amitől kiráz a hideg. Vannak embertípusok, akikkel könnyebben szót értesz, és vannak, akikkel nagyon nehézkes a kommunikáció, mert nem beszélitek a másik nyelvét. Vannak álmaid és félelmeid, kívánságaid és tagadásaid. 

Most vegyük el mindezt! A papírokat, a munkát, a körülötted lévő embereket, az előtted álló lehetőségeket, és mi marad? Mit látsz, ha mindezt egy pillanatra semmivé tesszük? A mai Zsoltáron keresztül - ha elolvasod az egészet - Isten halkan megsúgja a választ: az Ő egyedi és megismételhetetlen, gyönyörű alkotását. 

Hiszen ott volt minden pillanatodban, amikor mások még nem is tudtak létezésedről. Figyelte a sejtek osztódását, és vigyázott már akkor rád, amikor a legsérülékenyebb voltál. És Ő ma is ezt a szerepet szeretné betölteni az életedben. Szeretné, ha ott lehetne, ha te is akarnád, hogy ott legyen veled életed minden pillanatában. Szeretné, ha kérnéd, vizsgálja meg szívedet, neveljen, fejlesszen, tanácsoljon, és vezessen a neked rendelt úton. 

Ő nyújtja ma reggel a kezét feléd, életed identitás-kérdésére ott van nála a válasz. A hogyan tovább már csak rajtad áll. Hát dönts jól, és válaszd Őt útitársnak!