csütörtök, április 12, 2012

Megbánás

"Megállt mögötte a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg; csókolgatta a lábát, és megkente kenettel."
Lukács evangéliuma 7:38


"Visszaszívom!" "Mintha meg sem történt volna!": gesztus. Legtöbbször nem elég.

"Bocs!" "Elnézést!" "Bocsánat!": nem kerül semmibe, de fontos. Sokszor mégsem elég.

"Visszahoztam!" "Többet nem teszem!" Ez már valami: tenni is. Pedig sosem elég.

Mert mit mondjunk és mit tegyünk, ha nem lehet visszapörgetni az eseményeket. Mert amit kimondtunk, megtettünk, az visszavonhatatlan, mint a tóba dobott kavics. Balgaság mást gondolni!

Mária széthullt életének szilánkjait nézte. A múltat, amin nem változtathat. Pedig lehetett volna másképp is... Amint hozzá ért, felsebezte az ujja hegyét. Mária érezte a rideg jelent, mert a múltnak ára volt: megvető tekintetek, bezáródó ajtók és keserű önvád. "Mi lett volna, ha..." Azután találkozott Jézussal: elfogadás, lehetőség, félszeg mosoly. "Mi lenne, ha..." Jövő!

És Jézus azt mondja, hogy meg kell halnia, mert a múltnak ára van. És Mária könnyeivel áztatja Jézus lábát, és hajával törli. Megbánta. Megbántam.

Jézusnak mégis meg kell halnia, mert a jövőnek ára van!

Jézus nem bánta meg sose.

Csizmadia Róbert