szombat, július 30, 2011

Jártodban - keltedben

Az ÚR a te őriződ, az ÚR a te oltalmad jobb kezed felől. Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold. Az ÚR megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet. Megőriz az ÚR jártodban-keltedben, most és mindenkor.” Zsoltár 121,5-8

Minden reggel biciklivel megyek az uszodába, hogy leússzam a napi kötelező adagom az egészségem érdekében. Annyira megszoktam már, hogy ha egy napot kihagyok, rendesen hiányérzetem van. Mindegy, hogy szemel az eső, süt a nap én csak tekerek. Figyelem az emberek arcát a kerékpárút mellett, nézem az elsuhanó városképet, a jól ismert fákat, kedvenc házaimat.

Tegnap, miközben hazafelé tartottam, a bicikliút mellett az úttesten két autó jött szemben. Simán elmentünk egymás mellett, ám alig hogy túlhaladtam, egy nagy csattanást halottam. Hátranéztem és láttam, hogy a hátsó belecsattant az előtte közlekedőbe – gondolom hirtelen fékezett és kevés volt a követési távolság. A hátsó autó fara kisodródott a bicikliútra. Egy másodper! Csak ennyin múlt. Nyeltem egyet, ők már az autók sérüléseit nézték, elindultam hazafelé.

„Az Úr a te őriződ… jártodban-keltedben… minden bajtól megőrzi életedet…”

Feleségemmel kedves zsoltárunk a százhuszonegyedik. Mert arról szól, hogy most is, máskor is, sőt sokszor megtapasztaltuk Isten gondviselését. Mások számára lehet, hogy mindez csak véletlennek, szerencsének tűnik, de nekünk meggyőződésünk, hogy ennyi véletlen szerencse nem lehet…

péntek, július 29, 2011

Istentől jön a segítség


„Tekintetem a hegyek felé emelem: honnan jön segítség számomra? a segítség az Úrtól jön, aki az eget és a földet teremtette. Ő nem engedi, hogy botladozzék lábad, nem alszik az, aki őriz téged. Lám, nem alszik, nem pihen, aki őrséget áll Izrael felett.”

Zsoltár 121:1-4

Nemrég költöztünk egy számunkra teljesen ismeretlen városba. Elkezdtem figyelni az embereket. S mit láttam? Mosolytalan, morcos, bánatos, pesszimista, örömtelen arcok és földre szegezett tekintetek.

Vajon miért? Hogy ne lépjenek bele a kutyapiszokba? Á, dehogy! Már megszokták az évek alatt, hogy „Minek örüljek?” „Az élet nem habos torta!” „Van nekem elég bajom” „Bárcsak lennél az én cipőmben, majd megtudnád!” És mennek tovább, lehorgasztott fejjel, búsan.

Karácsony előtt egy kis ajándékosztással egybekötött műsoros estet adtunk a nagycsaládosoknak ebben a városban. A végén kiosztottam a „Csendes éj” kottáját. Első vers – csak mi énekeltük. Biztatom őket – énekeljenek velünk. Bátran!

Semmi.

- Miért nem tetszenek énekelni?

- Mert mi ezt nem ismerjük!

- A csendes éjt nem ismerik?

- Nem! Még nem is hallottuk!

És szemmel láthatóan majd összeroskadnak a terhek alatt.

Pedig aki szemeit a hegyekre emeli – megtapasztalja a felülről jövő segítséget. Annak a segítségét, aki az eget és a földet teremtette. Akinek szemei felfelé néznek, annak nem botladoznak lábai.

Mert Aki ott a hegyeken túl van, sohasem alszik, még csak el sem szunnyad – hanem folyamatosan védi övéit. „Őrséget áll” – övéi felett.

Fölfelé

Akik mindig az útra néznek

Sohasem látnak csillagot

Csak rögöt, sarat, port,

És sok-sok egymásra tipró lábnyomot.

Akik mindig az utat nézik,

Örömük sohasem lehet.

Nem látnak messze, biztató célt

Csak a napi kis terheket.

A csillagokra kell felnézni

És csüggedezni nem szabad

Bár nehezek és küzdelmesek

A felfelé vivő utak

szerda, július 27, 2011

Tökéletességre törekvés

„Annakokáért szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben.
(Péter apostol második levele 3. fejezet 14. vers)

Mikor az embereket kérdezzük a vágyaikról, a legtöbben boldogság, belső béke, egészség, kellemes családi légkör után áhítoznak.

Persze, az egy más kérdés, hogy mindez csak álmodozás marad, vagy tesznek is érte valamit.

Annyi azonban bizonyos, hogy a materiális dolgok utáni vágyunkat jobban előmozdítjuk tettekkel is, mint a lelkieket. Ha szeretnénk egy ruhát, szeretnénk egy jót enni, hamar megtaláljuk a módját, hogy kielégítsük ez irányú igényeinket, míg időt szakítani szeretteinkre, Isten dolgaira, sokszor vágyálom marad.

Pedig mindannyian tudjuk és érezzük, nem jól van ez így. Ahogy telnek a napok, ahogy múlnak az évek, rá kell döbbenjünk mennyi percet, mennyi energiát pazaroltunk el a múlandó dolgok megszerzésére, ahelyett, hogy a maradandó után igyekeztünk volna.

S valóban, ahogy Péter apostol írja; a menny után nem elég sóhajtózni, vágyódni, hanem ami rajtunk áll meg is kell tenni. Így kell törekedni az Isten kívánsága szerinti életre. Arra a tökéletességre, mely mindig csak az éppen aktuális tudásunk és képességeink maximumának az elérését jelenti.

Így segítsen az Örökkévaló, hogy időben fel tudjunk készülni a vele való találkozásra, hogy ne járjunk úgy, mint az az ember, aki rohant az éppen elinduló vonat után, de már nem érte el.

Bánatosan, lihegve nézte az elhúzó szerelvény utolsó kocsiját. Eközben a forgalmista odalépett hozzá és azt mondta: - kicsit gyorsabban kellett volna futni. Ha mindent belead, talán összejött volna a dolog.

Az ember csak annyit válaszolt: - Futottam én, ahogy csak bírtam. A baj az volt, hogy nem időben kezdtem el futni.

kedd, július 26, 2011

Ma is segíts valakinek!



„Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.” Máté evangéliuma 24,44


Régebben távol laktunk a gyülekezettől. Szombat reggel időben felkeltünk, megreggeliztünk és autóval vagy busszal jóval a kezdés előtt mindig odaértünk az istentiszteletre.
Nem olyan régen a gyülekezet mellé költöztünk. Három perc alatt kényelmesen át tudunk sétálni. Azt figyeltem meg, hogy mióta ilyen közel lakunk, sokszor éppen, hogy a kezdésre odaérünk.

Miért történik ez így?
Korábban beszámítottuk, hogy esetleg nagy lesz a forgalom, nem indul az autónk és egyéb problémák is közbe jöhetnek. Most az utolsó pillanatig halogatjuk az indulás idejét, mert tudjuk, hogy a rövid úton nem lesz semmi akadály.

Jézus Krisztus nemsokára eljön, hogy magához vegyen bennünket. Isten bölcsessége, hogy nem tudhatjuk ennek a találkozásnak a pontos idejét. Sokan úgy gondolják, közel vannak Jézushoz és átsétálhatnak az Ő országába. Mások nagyon távol érzik magukat, de mindent megtesznek, hogy ott lehessenek ezen a találkozón.

A gyülekezetbe való induláshoz a kezdés előtt készülni kell, Jézus eljövetelére készen kell lenni! „Azért legyetek készen ti is” szól ezen a kedd reggelen az ige, „mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek fia” .

Mit jelent készen lenni az Ő eljövetelére?
Nem az számít, hány éves hívő vagyok, nem is az, hogy mennyire ismerem a Bibliámat, hanem akkor vagyok készen, ha végzem azt a munkát, amit az Úr rám bízott. Szerető szívű, segítőkész ember vagyok a hétköznapokban.

Ne halogasd ezt tenni, keresd ma is azokat az alkalmakat, amikor segíthetsz embertársaidnak!

hétfő, július 25, 2011

Isten szüntelen figyelme

Szeretem az URat, mert meghallgatja könyörgésem szavát. Felém fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg csak élek.
Zsoltárok könyve 116:1-2

A „nagy” embereket többnyire igen nehéz elérni. Az elmúlt hetekben találkozót szerveztem néhány városi vezetővel, és volt ahová csak többszöri megkeresés után kaptam időpontot egy rövid beszélgetésre. Érthető is a dolog, hiszen sok-sok ember és ügyét, baját, igényeit kell figyelembe venniük. Magasabb szintű vezetőkhöz nyilvánvalóan még nehezebb eljutni.

Mi a helyzet a Királyok Királyával és Uraknak Urával? Hogyan juthatunk az Ő közelébe? Meghallgatja-e milliárdnyi teremtményének minden óhaját-sóhaját? Hitetetlen és természetes módon: igen!

Az imával kapcsolatos frusztrációink és vívódásaink valószínűleg abból adódnak, hogy Istent is magunkhoz hasonlítjuk. Mert, hogy mi tudunk úgy is hallgatni másokat, hogy közben nem figyelünk oda. Tudunk úgy beszélni, hogy valójában nem mondunk semmit. Mert mi nagyon sokszor igen felszínesen kommunikálunk. Akik már kicsit is foglalkoztak ezzel a témával, tudják, hogy a kommunikációnak több szintje van. Kezdve a felszínes, sablonos beszélgetéstől egészen az őszinte, nyitott, mély kapcsolatig, amikor megosztjuk egymással legbensőbb érzéseinket, gondolatainkat is. Sőt a kommunikációnak valójában csak a kisebbik részét alkotják a szavak, a többi a testbeszéd, a gesztusok.

A Biblia egyértelműen úgy mutatja be Istent, mint aki nemcsak törődik teremtményeivel, hanem az övéihez közel jön, figyel rájuk, meghallgatja őket. Az egyik legszebb példa erre az, amikor az egyiptomi fogságban szenvedő népét meglátogatja az Úr, és Mózesnek elmondja mennyire szívén viseli népe sorsát:
 Az ÚR pedig azt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam kiáltozásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat. Le is szállok, hogy kimentsem őket Egyiptom hatalmából és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre…” (1Mózes 3:7-8)

Nem tudom van-e még kérdés? Keressük meg az Urat most, bátran, bizalommal, mert örömmel figyel ránk!

vasárnap, július 24, 2011

Amikor átölel az Isten...

„Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jó dolguk legyen nekik is meg utódaiknak is.”
Jeremiás könyve 32:39

Messziről jöttél egy nagy zsáknyi múltat cipelve magaddal, és nem tudtad, hogyan is fogadnak majd téged. Valaki mondott valamit egy Istenről, aki talán vár az út végén, de igazán nem mertél hinni ebben a legendában, és csak húztad magad után a terhet egyedül. Szíved dobbant a megszokott ritmusra, de belül üres voltál, mint a céljavesztett vándor.

Akartál valamit, egy álmot, megváltani a világot, meglelni ezer kastély elveszett aranyát, alkotni valami maradandót, valami különlegeset, letenni valamit az asztalra és bekerülni vele a halhatatlanok társaságába, de nem. Talán másra rendelt az élet... - gondoltad magadban, és tűztél újabb célokat, de egyik sem teljesült.

Összetörve állsz most az út mellett, batyud tele életed kudarcával. Hirtelen valami különleges érzés tölti el üres szíved: Isten hajol le hozzád. Magához ölel téged, a végtelen végére hajítja a kudarcokkal teli zsákot, és megtapasztalod, milyen a Szeretet.

A szíved dobog, a ritmus ugyanaz, de belül újjáéled egy vágy, vágy Utána. Vágy arra, hogy ismerd, hogy beszélgess vele, és hogy megtanuld viszont szeretni. Mélyen a szemedbe néz, és már látod magad előtt az új célt, az utat, amit neked álmodott meg. Egy út vele, egy út másokért.