Egy gyertya a sötétben
Advent első vasárnapja mindig különleges. Az első gyertya meggyújtása nem csak a karácsonyi időszak kezdetét jelzi, hanem reményt hoz ezekbe a sötét napokba. Egyetlen gyertya lángja elég erős lehet ahhoz, hogy megváltoztassa a szoba hangulatát. Ezzel a gyertyával azt üzenjük: várakozunk. A kérdés az, hogy kire?
Az idézett szöveg így szól: egy az Isten. Nincs más forrása az üdvösségnek, csak Ő, aki mindenek fölött áll, legyen az császár, pap, vagy bármilyen méltóság, vagy hatalmasság.
Van továbbá egy (se több, se kevesebb) törhetetlen összekötő kapocs Isten és emberek között: Jézus Krisztus. Ő nem egy távoli, elérhetetlen alak, hanem az emberré lett Isten. Az Ő áldozata mindenkié, mindenkire kiterjed: még azokra is, akiket a világunkat borító sötétség forrásainak látunk. Advent erről a helyreállított kapcsolatról szól: a várakozás, amely végül beteljesedik, még azokon is, akik veszett ügynek látszanak.
A világunk tele van megosztottsággal. Legyen az politika, hatalom, háború, úgy érezheted, mindenütt körbevesz ez a sötétség. De Pál arra hív minket, hogy ne felejtsük el: ég a sötétben egy kiolthatatlan gyertya – egy az Isten. Ez aztán felszabadító! Nincs más dolgod, csak engedd, hogy égjen az a gyertya!
Jézus eljövetele nemcsak egy egyszeri történet a távoli múltban, vagy a távoli jövőben, hanem minden nap esély arra, hogy fénye eljöjjön az életedbe, és beragyogja azt, és rajtad keresztül másokat is.
Amikor meggyújtjuk az adventi gyertyát, emlékezzünk: egy az Isten, és Jézus Krisztus az, aki törhetetlenül összeköt vele mindeneket. Nem vagy egyedül. És ahogy a gyertya fénye legyőzi a sötétséget, úgy Jézus fénye is helyreállít, békét és reményt ad. Mert az Ő áldozata mindenkié– a tiéd is.
