A ruha teszi az embert, nem?
“Nem a ruha teszi az embert”, szól a mondásunk, aminek az értelmével legtöbben könnyen tudunk azonosulni. A drága ruha, vagy éppen a rongyok, az elegáns öltözet, vagy a szakadt mackógatya semmit nem árul el arról az emberről, aki hordja azokat. A cégvezető is leveszi az öltönyét, amikor otthon, családi körben vacsorázik, és a szegény ember is a legszebb ruhájába öltözik, amikor templomba megy.
Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy van ruha, ami valóban elárul valamit a viselőjéről. Egy rendőr, mentő, vagy tűzoltó messziről felismerhető az egyenruhájáról, mint ahogy az orvos, a pap is összetéveszthetetlen öltözékben végzi a feladatát. A ruha – még ha a jellemről vajmi keveset árul is el, – jelzésértékkel bír. Messziről hirdeti a viselője pozícióját, munkakörét, vagy éppen szerepét egy szituációban. Gondoljunk csak az esküvőe: nincs annál ünnepélyesebb pillanat, mint amikor bevonul a menyasszony, hófehér ruhába öltözve. Ilyenkor sem a ruha teszi az embert?
A Jelenések könyvének 19. fejezete első jelenetében egy megszámlálhatatlanul nagy sokaság dicsőíti Istent hatalmas tetteiért, dicsőséges voltáért, igazságos, és igaz ítéleteiért. Az ének második versszakában a nagy napot, amikor Isten és az emberiség újra közösségre lép egymással, egy menyegzőhöz hasonlítja, ahol a vőlegény kiléte egyértelmű, – a bárány, a felkent Jézus – a menyasszony pedig könnyen beazonosítható a szimbólumok ószövetségi párhuzamának ismeretével. Az ara nem más, mint az egyház (nem ez, vagy az az egyház, hanem AZ egyház, a szó bibliai értelmében).
Ha van pillanat, amikor a ruha teszi az embert, akkor az esküvő az, ahol a menyasszonyi ruha teszi a menyasszonyt. A hófehér ruha a hívek tetteiből szövődött. Az egyház – Isten népe – olyan ruhában jár, amilyen ruhát mi, a tagjai készítünk neki.
Az egyházat tehát a tagjainak cselekedetei öltöztetik fel így, vagy úgy. Menyasszonyi ünneplősbe, vagy rongyokba. Milyen komoly felelősség ez! Nem mindegy hát, hogy hogyan éljük keresztényi életünket. Nem mindegy, meghallunk-e égető társadalmi kérdéseket, segítünk-e rászoruló, elnyomott rétegeknek. Nem mindegy, hogy evangéliumot hirdetünk, vagy csak valami pótlékot – esetleg valami moslékot. Mert lehet, hogy nem a ruha teszi az embert, de az egyházat igen. Azt a ruhát pedig mi szőjük.
