Szabadító
Ézsaiás könyve 42. fejezet 7.
Az I.e. 8. század
Izrael történelmének egyik legválságosabb időszaka volt. A kettős királyság,
mindkét részén istentelen királyok zsigerelték a népet. Majd az évszázad vége
felé beindult az Asszír birodalmi gépezet, amely 722-ben elsöpörte az északi 10
törzset, és elérte Júdát, Jeruzsálemet is.
Az Örökkévaló ekkor
küldte el szolgáját, Ézsaiást, akinek már a neve is (Segítségem, Szabadítóm az
Úr) a szabadítás ígéretét hordozta. Ugyanakkor, az általa hirdetett Szabadítás
túlmutatott saját korának problémáinak megoldásán a rég megígért, várva várt eljövendő
Messiásra.
Persze, ezt Júda népének
többsége nem értette meg, és nem változtattak életmódjukon, aminek egyenes
következménye volt a babiloni fogság. De a hazatérés után sem lett jobb a
helyzet. Az újjáépítés viszontagságai után a görög, majd a római elnyomás következett.
A többség egy politikai
szabadító után áhítozott, aki elűzi a gyűlölt Heródes-dinasztiát, és Dávid
utódjaként elfoglalja a királyi trónt. Felvirágoztatja az országot, felszámolja
a szegénységet, minden nép eljön és csodálja őt.
Csakhogy, Jézus, a
valódi Szabadító, más célért jött. A gyógyítások, csodák csupán igazolták messiási
mivoltát, de az igazi küldetése, hogy: „megkeresse és megtartsa, ami elveszett”
(Luk.19:10). Neve azt jelzi: „Ő szabadítja meg az ő népét annak
bűneiből.” (Máté 1:21)
Így, amikor látod,
hogy sokan csupán ma is a materiális gondok megszűntetését kívánják, várják és
kérik Istentől; „Uram, szabadíts meg a betegségből, a környezetszennyezés
következményeitől, katasztrófáktól, háborútól, no és adjál több pénzt, jobb
munkahelyet, hűséges társat, nagyobb házat, kocsit, gyermeket…”
Határozd el, hogy nem
maradsz tovább áldásfogyasztó lufikeresztény, hanem Jézus jellemformáló
módszerét követve minden alkalmat megragadsz Isten szeretetének közvetítésére
és arra, hogy az Isten országának evangéliuma hirdettessék bizonyságul az egész
világon, (Máté 24:14) hogy a bűn, a szenvedés mielőbb véget érjen, és
mindörökre Ővele lehessünk.
