A kicsiny nyáj
„Ne
félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az
országot!”
Lukács evangéliuma 12:32
1517. Luther Márton
kiszögezi a wittenbergi vártemplom kapujához 95 tételét, melyben a Biblia
szerető Istenéről beszélt, a kor haragvó és pénzen megvesztegethető Istenével
szemben. Császárok, királyok és pápák próbálják a makacs szerzetest jobb
belátásra bírni, mindhiába. Luther tanításának hatására hamar létrejön egy
„kicsiny nyáj”, akik néhány év alatt megismertetik az evangéliumot a német
társadalommal.
1729. John Wesley,
Charles testvérével és néhány barátjukkal elhatározzák, hogy esténként
rendszeresen összejönnek, olvassák a Bibliát, megbeszélik, imádkoznak, majd
másnap meglátogatják a rászorulókat, és ahol tudnak, segítenek. A többi oxfordi
diák csak gúnyolódik e „kicsiny nyájjal”, metodistáknak csúfolják őket
rendszeres életvitelükért, és nem jósolnak hosszú jövőt e kis közösségnek. Alig
száz évvel az események után, az angol parlament a metodista „kicsiny nyáj”
hatására eltörli a rabszolgaságot a Brit birodalom területén.
1845. James White,
Joseph Bates, Ellen Harmon és még néhányan, azon kezdenek el közösen gondolkodni,
hogy mikor fog eljönni Jézus 2-szor, hogy az Atya nekik adja az ő országát.
Ekkor még igen bizonytalan volt e „kicsiny nyáj”, de évről évre érezték Isten
vezetését, mely fokozatosan megerősítette őket. Ma az adventista egyház számos
embernek nyújt reménységet azzal, hogy hirdeti Isten országának eljövetelét.
