Isten országának ereje
„Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.”
„Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.”
1. Korinthusi levél 4:20
Szöveg… Nagyítás... Reklám... Duma... Körítés… Halandzsa… Ugye tudnánk folytatni a sort. Milyen meglepően sok szót használunk a verbális szemétre! Szinte észre sem vesszük, hogy már nem is figyelünk igazán arra, amit mondanak nekünk. Sokkal inkább elfoglalnak bennünket saját gondolataink, meg az, hogy kitaláljuk, vajon mit is akar az a másik ezekkel a szavakkal elérni…
Hogyan állunk a verbális inflációval? Régi problémáról van szó, aminek létéről a Biblia beszámolt már kétezer évvel ezelőtt. Hadd fogjuk tetten a jelenséget a pozitív oldalról: „... Szombaton azonnal a zsinagógába ment [Jézus], és tanított. Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, nem pedig úgy, mint az írástudók” (Márk 1:22.) Amennyiben megfigyeltük az előző mondatot, észrevehetjük, hogy nem is annyira az írástudók beszédével volt a gond. Jézus maga is azt mondta: „Tehát mindazt, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert beszélnek ugyan róla, de nem teszik” (Máté 23:3). A Jézust hallgató embereket az ragadta meg, ahogyan szólt: hatalommal. Jézus szavában benne volt az élete!
Pál apostol is valami hasonlóra apellál, amikor kifakad: „Mi bolondok vagyunk a Krisztusért, ti pedig okosak a Krisztusban, mi erőtlenek, ti pedig erősek, ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. Mind ez ideig éhezünk és szomjazunk, ruhátlanok vagyunk, és bántalmakat szenvedünk, otthontalanul bujdosunk, és tulajdon kezünkkel dolgozva fáradozunk. Amikor gyaláznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, tűrünk, amikor rágalmaznak, jó szóval válaszolunk; szinte a világ szemétjévé lettünk, és mindenki söpredékévé mind ez ideig.” (1Korinthus 4:10-13) Még mielőtt engednék a csábításnak, és hosszú lamentálásba kezdenék a pásztori munkáról egy friss élmény hatása alatt, hadd mutassak rá az idézett szakasz lényegére: Nem a beszéd teszi az embert, hanem a tett! Gondoljuk végig és remegjünk…
Mit árulna el rólunk egy nap, amelyben csak a tetteinket nézné végig a szemlélő? Elárulná, miben hiszünk? Elárulná, mit tartunk értéknek? Tanúskodnának tetteink mellettünk? Annál is fontosabb ez a kérdés, mivel tényleg így lesz egy nap, amelyen végignézik az életünket: „Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint” (Jelenések könyve 22:12). Milyen jó, hogy az ítélőbíró nem magunk vagy más ember lesz, hanem Isten. „Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.” (Zsidókhoz írt levél 4:13).
Legyen hát ez a mai napunk bizonyíték a mennyről, és Isten jellemformáló erejéről!
Hogyan állunk a verbális inflációval? Régi problémáról van szó, aminek létéről a Biblia beszámolt már kétezer évvel ezelőtt. Hadd fogjuk tetten a jelenséget a pozitív oldalról: „... Szombaton azonnal a zsinagógába ment [Jézus], és tanított. Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, nem pedig úgy, mint az írástudók” (Márk 1:22.) Amennyiben megfigyeltük az előző mondatot, észrevehetjük, hogy nem is annyira az írástudók beszédével volt a gond. Jézus maga is azt mondta: „Tehát mindazt, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert beszélnek ugyan róla, de nem teszik” (Máté 23:3). A Jézust hallgató embereket az ragadta meg, ahogyan szólt: hatalommal. Jézus szavában benne volt az élete!
Pál apostol is valami hasonlóra apellál, amikor kifakad: „Mi bolondok vagyunk a Krisztusért, ti pedig okosak a Krisztusban, mi erőtlenek, ti pedig erősek, ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. Mind ez ideig éhezünk és szomjazunk, ruhátlanok vagyunk, és bántalmakat szenvedünk, otthontalanul bujdosunk, és tulajdon kezünkkel dolgozva fáradozunk. Amikor gyaláznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, tűrünk, amikor rágalmaznak, jó szóval válaszolunk; szinte a világ szemétjévé lettünk, és mindenki söpredékévé mind ez ideig.” (1Korinthus 4:10-13) Még mielőtt engednék a csábításnak, és hosszú lamentálásba kezdenék a pásztori munkáról egy friss élmény hatása alatt, hadd mutassak rá az idézett szakasz lényegére: Nem a beszéd teszi az embert, hanem a tett! Gondoljuk végig és remegjünk…
Mit árulna el rólunk egy nap, amelyben csak a tetteinket nézné végig a szemlélő? Elárulná, miben hiszünk? Elárulná, mit tartunk értéknek? Tanúskodnának tetteink mellettünk? Annál is fontosabb ez a kérdés, mivel tényleg így lesz egy nap, amelyen végignézik az életünket: „Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint” (Jelenések könyve 22:12). Milyen jó, hogy az ítélőbíró nem magunk vagy más ember lesz, hanem Isten. „Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.” (Zsidókhoz írt levél 4:13).
Legyen hát ez a mai napunk bizonyíték a mennyről, és Isten jellemformáló erejéről!
