szombat, május 11, 2013

Akarom! De mit is?


Engedelmeskedjetek azért az Istennek;
álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.”
(Jakab 4:7)

Kereszténységünk értelmezésében az egyik legnagyobb jelentősége annak van, amikor megértjük, hogy mi a szerepe az akaratnak a megszentelődés folyamatában. A gond az, hogy ha nem értjük, hogyan kell helyesen használni akaratunkat, mert akkor valószínűleg nem is alkalmazzuk megfelelő módon. A veszély ebben van. Életbevágó tehát tudni, hogy emberi erőfeszítéseinket mire kell irányítanunk, és mi az, amire nem érdemes fecsérelni az energiánkat.
Ha minden erőfeszítésünket és akaraterőnket arra összpontosítjuk, ami számunkra lehetetlen, akkor kudarcot vallunk, így az ördög hamar elkedvetlenít minket. Elveszítjük bizalmunkat, amire akkor tettünk szert, amikor először elfogadtuk Krisztust, így meglazul, vagy akár meg is szakad az Istennel való kapcsolatunk, amire pedig szükségünk van, mert győzni csak az Úrral együtt tudunk. Ha elhatározom, hogy helyesen akarok cselekedni, szeretném megtartani Isten parancsolatait és engedelmeskedni neki, jó döntést hoztam. Viszont, ha megpróbálok magam harcolni a bűn és a gonosz ellen, soha nem érek el sikert, mert a bűn problémája belül van. Még a legerősebb emberek is csak a külső dolgokat tudják irányítani. A belső dolgok irányításához Isten erejére van szükség.
Létfontosságú kérdés, hogy az akaraterőnk és a választás lehetősége hogyan működik keresztény életünkben. Pál apostol ezt mondja: „Mert amit cselekeszem, nem ismerem: mert nem azt művelem, amit akarok, hanem amit gyűlölök, azt cselekeszem” (Róma 7:15). Itt olyan megtért keresztények bukásáról beszél Pál apostol, akik nem tanultak még meg Isten erejében hinni, hanem minden erejükkel saját magukban bíznak. Akaratukat rosszul használják fel. „arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs” (Róma 7:18 MBT). Aki arra összpontosít, hogy a jót tegye, nem tudja, hogyan vigye véghez. Az akaratunknak máshol van tehát szerepe, nem a jótettek végrehajtásában, kivitelezésében. „félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően” (Filippi 2:12-13 MBT). Isten munkálja bennünk mind az akarást, mind a cselekvést keresztény életünk során. De nem Isten munkálja bennünk az akarást és a cselekvést, ha a hitkapcsolat kereséséről van szó! Van különbség?
Nem Isten az, aki a hit harcában munkálja az akarást és a cselekvést, de Isten az, aki a bűn elleni harcban ugyanakkor megteszi ezt. Nagy különbség van a hit harca – amire a Biblia is felszólít minket – és a bűn elleni harc között. Ha saját erőnkből próbálunk harcolni a bűn és a gonosz ellen, akkor minden alkalommal elveszítjük a csatát. Ezekről Isten azt mondta, hogy nem tudjuk megtenni, nem a mi dolgunk. Ezt a csatát hagyjuk meg neki. A gonosz felett egyedül Ő győzhet!
A bűn és gonosz ellen tehát nem nekünk kell harcolnunk. A mi részünk, hogy kapcsolatot ápoljunk Jézussal. Sokszor éppen ezt hanyagoljuk el. Erőfeszítéseinket arra kell irányítani, hogy Jézushoz jöjjünk, és mellette maradjunk, akkor Ő be fogja váltani ígéreteit és véghezviszi bennünk az akarást és a cselekvést az Ő jó kedvéből. Ha a hit harcát harcoljuk teljes erőnkkel, akkor győzünk. Mi a hit harca? Az Istennel való élő kapcsolat élete, az arra való igyekezet, hogy nap mint nap el tudjuk különíteni napunk egy részét, amit az Úr Jézus megismerésével tölthetünk. Ha ezekre irányítjuk minden energiánkat és erőnket, Jézus harcolhat értünk a bűn és a gonosz ellen. Isten sohasem ígérte, hogy helyettünk keresi majd magát. Soha nem ígérte, hogy kutatja helyettünk a Bibliát, imádkozik és bizonyságot tesz helyettünk. De azt megígérte, hogy harcol Sátánnal értünk és helyettünk (Róma 8:37).
A mai ige is erre világít rá: nem úgy jöhetek Jézushoz, ha előbb legyőzöm magamban a rosszat, hanem miután Jézushoz jöttem és átadtam életem irányítását neki, így szabadulok meg a gonosztól, mert Ő győz bennem!

(Morris L. Venden, A működő hit c. könyvének nyomán, pp.188-195.)

péntek, május 10, 2013

Szülők tisztelete



„Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked!”
2Mózes 20:12.
Miért? Miért kell tisztelni a szülőket?
Vajon a szülők tisztelik az ő szüleiket?
És a politikusokat?
A tanárokat?
Az idősebbeket?
Milyen példát látunk, és milyent közvetítünk?
Valami nagyon elromlott ezen a területen! Könnyebben eltart egy szülő öt gyereket, mint öt gyerek a szüleit. Miért? Miért halt ki csaknem teljesen a tisztelet?
Pedig Isten után a szülők azok, akik életet adtak nekünk.
Lehet, hogy néha követnek el hibákat, de Isten parancsa akkor is változhatatlan.
Luther Márton ezt írja az ötödik parancsolat magyarázatában:
„..a szülőkre, mint egy palástot teríti rá Isten a maga tisztességét és tekintélyét. Lehet, hogy a palást alatt sokszor a legkevésbé sem tiszteletreméltó személy rejtőzik, de akkor is tisztelni kell rajta a palástot. Ezért nem áll az ötödik Igében, hogy tiszteld a te tiszteletreméltó szüleidet. Isten azért parancsolja meg a szülők tiszteletét, mert ezzel tulajdonképpen önmagának követeli meg azt. Nem a szülőnek jár, hanem egyedül Istené a tisztelet. De a szülőket Ő bízta meg, ezért bennük és rajtuk túllátva, Istent kell tisztelnünk. Ezért mondhatjuk azt, hogy a helyesen értelmezett és gyakorolt szülői tisztelet az istentiszteletnek egyik formája és része.”

Keressük meg a szülőkben, a vezetőkben, a tanárokban mindazt, amit tisztelhetünk, amire felnézhetünk, és kezdjük el a pozitív viszonyulást hozzájuk még ma! Ne a sírjukra vigyük majd a tisztelet virágait, hanem életükben adjuk oda nekik!
És ha szülők vagyunk? Tegyünk meg mindent azért, hogy tisztelhessenek minket!

csütörtök, május 09, 2013

Krisztus halála a bűnösökért

"Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk."

Pál levele a rómaiakhoz 5:8 

Mikor halt meg értünk Jézus?

- Amikor a világ teremtése előtt kiválasztatott. 
Még nem volt bűn az emberiség szívében, mert még ember sem létezett, már akkor kész volt a tűzriadó terv a tökéletes menekülési útvonallal. Egyetlen útvonalon lehet a pusztulásra ítélt bűnnel fertőzött bolygót elhagyni: Jézusnak meg kell halnia a kárhozat halálával. Ha valaki ezt az áldozatot elfogadja, megmenekül, ha elveti, a bűn meg fogja ölni.

- Amikor Ádám és Éva vétkezett. 
Abban a pillanatban a minden eshetőségre való felkészülés előmunkája lett az egyetlen útvonal, ami körvonalazódott: Isten Fiának most már biztosan meg kell halnia, nem lehet tovább reménykedni az ember hűségében, mert a bűn becsapta őket. Az egykérdéses tesztben a rossz oldalra tették a jelet. Eredmény: bukás, de az osztályismétlés lehetőségével, bár sokkal nehezebb körülmények között. Jézus halála bemutatja majd Ádám minden leszármazottjának, hogy Isten nemcsak óvta az embert a bűntől, hanem MINDENT megtett az emberiség kiszabadításáért is.

- Amikor Jézus a Gecsemáné kertben utoljára kimondta, hogy legyen az Atya akarata szerint.
Jézus emberi természetében háromszor kérte az Atyát, hogy ne kelljen végigvinnie az emberiség megváltásának e szörnyű útját. Kérése azt takarta, hogy ha van valamilyen más út, amin keresztül az emberiséget meg lehet szabadítani, akkor legyen inkább az a másik, de ha nincs más út, akkor legyen úgy, ahogyan az Atya látja jónak. Nem volt más út... Jézus akkor halt meg, amikor meghozta a döntést, hogy végig kitart és az utolsó cseppet is kiissza a méregpohárból.

- Amikor Jézus az utolsó felkiáltással meghalt a kereszten.
Az a pillanat volt az üdvösségtörténet legsötétebb pillanata. A Szentháromság Egyik Tagja a kárhozat halálának foglya lett. A Sátán kinyilvánította igazi jellemét: Isten Fiát megölte. A legsötétebb óra a feltámadás napjáról visszanézve viszont a leghatalmasabb győzelem órájának minősül majd.

Mikor halt meg Jézus? A világ teremtése előtt, a bűnesetkor, a Gecsemáné kertben, a Golgotán és akkor, amikor én magam szembesülök Vele, hogy mindez azért történt, hogy nekem életem lehessen. Mindenkiért Jézus akkor halt meg, amikor bűnösök voltunk, mert Jézusnak a döntést a világ teremtése előtt akkor kellett meghoznia, amikor azt mérlegelte a Szentháromság, hogy mit lehet tennie egy esetlegesen elbukott emberiséggel. Akkor - bár nem minden küzdelem nélkül, de az volt a válasza az Atyának, hogy az elbukott emberiség minden tagját visszavásárolják, Jézus életét adva váltságdíjul érte. A bűnös emberiség minden szennyes és bűntől fertőzött tagját Jézus tiszta életéért cserébe. Nagyon rossz üzlet, de nekünk a megmenekülésünket jelenti ez a csere. Amikor még bűnösök voltunk...

szerda, május 08, 2013

Események Jézus halálakor


„És ímé a templom kárpítja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének; És a sírok megnyílának, és sok elhunyt szentnek teste föltámada. És kijövén a sírokból, a Jézus föltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének.”
(Máté evangéliuma 27. fejezet 51-53.vers)

Jézus kereszthalála nemcsak a föld, hanem az egész világegyetem legmeghatározóbb pillanata volt. Hiszen Sátán nemcsak bennünket embereket, hanem angyalokat és más bolygók lakóit is lázadásra csábított.

Így bár a Golgota látszólag Isten vereségének tűnik, a valóságban mégis ez az áldozat a végső győzelmet jelentette Sátán vádjaival szemben. A kereszt egyértelműen bizonyította, hogy Isten a szeretet, aki életét adja teremtményeiért. És világossá vált, hogy Lucifer végleg önző, gyilkos indulatainak kíván élni.

A templomban az esti áldozat ideje volt, ám a földrengés következtében megrepedt az oltár, a bárány kiszabadult a pap kezéből, a kárpit kettéhasadásával pedig láthatóvá vált a legszentebb hely. Mindezek a jelek kifejezték, hogy Jézus az igazi Bárány megáldoztatott, ezáltal nyitva meg számunkra az utat a mennybe (Zsid.10:19-20).

És annak ellenére, hogy Sátán a sötétség erőivel megpróbálta végleg betapasztani a sír száját, a hét első napján, a feltámadás hajnalán a Krisztus általi szabadulás még nagyobb erővel ragyogott fel, mikor ismét „nagy földindulás lőn; mert az Úrnak angyala leszállván a mennyből" (Mt 28:2) megnyitotta Jézus és sok elhunyt szentnek sírját.

Ezután, ahogy Jézus, ők is felkeresték szeretteiket, bátorítva őket, majd negyven nap múlva vele együtt emelkedtek a mennybe, mint Krisztus győzelmének előhírnökei.

Így nyújt ma reménységet és vigasztalást az evangéliumnak eme Igéje;

„Üdvözítőnk feltámadásakor csak néhány sír tárult fel. Második eljövetelekor azonban minden drága halottunk meghallja majd az Ő hangját és előjönnek a dicsőséges és halhatatlan életre. Ugyanaz a hatalom, amely feltámasztotta Krisztust a halottak közül, feltámasztja majd az Ő egyházát is, és megdicsőíti azt Vele, minden fejedelemségek, minden hatalmasságok és minden más név felett, amely adatott, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is.” (E.G.White; Jézus élete 694.o.)

kedd, május 07, 2013

Jézusé az ítélet


Az Atya senkit sem ítél, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta...
János evangéliuma 5,22


 
 
 
 
 
 
Neki sebei voltak, hogy nekünk ne legyenek,
hogy nekünk ne égjenek, gyógyulva hegedjenek.
Hordott keserű átkot, hogy mi átoktól mentek,
bűnt, egy világnak szennyét, hogy mi tiszták és szentek,
kegyetlen kínhalált, hogy mi élők lehessünk.
És gyűlöletből ácsolt, kemény keresztet hordott,
hogy szeressünk, szeressünk, harmadszor is szeressünk.
Váltság – – – – –

S ha nekünk mégis vannak sebeink,
mélységes mélyek, be nem gyógyulók
behegedők, megint kiújulók,
véres, halálos, szörnyű sebeink…
és ha másoknak nem áldás vagyunk,
ha nem úgy élünk, járunk idelenn,
hogy aki lát, azt mondja: kegyelem…
Ha mi hordjuk a bűnünk nyomorát
és esünk, bukunk, botlunk végtelen,
akarva, akaratlanul…
s olyan halálos-holt az életünk,
mintha temető volna a szívünk,
halál fuvalma a leheletünk…
ha gyűlölködünk és nem szeretünk:
ítélet.

Nem volna váltság, nem lenne ítélet.
Akkor élnénk, ahogy lehet.
Sebekkel, kínzó fekélyekkel telten,
bűnünk hordozva, rabul, leteperten,
s nem lenne, aki ítéletre vonná
a mi halálos, átokvert utunk,
ha egyszer másképp nem tudunk.
Élnénk, ahogy lehet.
Tisztaság, szentség, áldás, szeretet
örök elérhetetlenül
tündökölnének a létünk felett.

De most olyan elérhető közel,
olyan hívogatóan tündökölnek.
Miénk lehet a tisztaság, a szent,
halálon, poklon diadalmas élet.
Van váltság! S van, ha nem fogadjuk el,
ítélet.

Túrmezei Erzsébet

hétfő, május 06, 2013

Istennek tett fogadalom


„Ne beszélj elhamarkodottan, ne hirtelenkedd el az Isten előtt kimondott szavadat, mert Isten a mennyben van, te pedig a földön, ezért kevés beszédű légy! Mert ahogyan a sok munka álommal jár, úgy a sok beszéd ostoba fecsegéssel.
Prédikátor könyve 5:1-2

Középiskolás koromban volt egy osztálytársunk, aki rendszeresen kért kölcsön kisebb összegeket, amit többnyire soha nem adott meg. Mai fejjel inkább koldulásnak mondanám, mert általában csak annyit kért, amit még nem bántunk nagyon, ha soha nem kapjuk vissza. Mi is a baj ezzel, hiszen senkit nem ér nagy veszteség?! Anyagilag nem, de erkölcsileg mégis lehet veszíteni. Elveszett a becsület, az adott szó értéke. Végül senki nem vette komolyan a fiút.

Mi a helyzet velünk, mikor Istennek „fűt-fát” megígérünk? Voltunk már olyan helyzetben, mikor azt mondtuk: „Istenem, ha most az egyszer megsegítesz, örökre a te hűséges szolgád leszek...”

Két gond lehet ezekkel az elhamarkodott fogadalmakkal: az egyik, hogy a legtöbb esetben a veszély, vagy nehézség elmúltával hamar elfeledkezünk ígéretünkről. Éljük tovább életünket, és talán azt gondoljuk, valójában nem is Isten segített, hanem „valahogy” rendbe jöttek a dolgok.

A másik probléma pedig az Isten előtt való becsületünk. Nem mindegy, hogyan közeledünk Istenhez. Nem mindegy, hogy mit mondunk előtte és mit teszünk. Istent imádni, Istenhez imádkozni (beszélni vele) csak úgy lehet és érdemes, ha megtiszteljük személyét, szentségét, és minden egyes szavunkat meggondoljuk előtte. Isten a barátunk lehet, de nem egy „haver”, akivel tiszteletlenül bármit megtehetünk.

Ha komolyan vesszük Istent, ő is komolyan vesz bennünket. Ha megtiszteljük Őt, ő is tisztelettel és örömmel tekint ránk.

vasárnap, május 05, 2013

Ma szeress!

„Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként.”
Pál levele az efézusiakhoz 5:1-2

Ma talán könnyebb szeretni, mert ez a nap ha egy kicsit is, de más, mint a többi. Egy nap a háláért, a viszonzásért. Egy nap azért, hogy végre egyszer az évben ne ő legyen az utolsó a sorban. Egy nap azért, hogy végre ő is kapjon valamit, bár talán soha nem is kérné. Egy nap azért, hogy kimutasd, amit nem is olyan könnyű szavakba önteni, és ma testet adj a kimondhatatlannak.

De lehet, hogy számodra már csak az emlékek napja, keserédes nosztalgia. Amíg élt, minden tette ezt a szeretetet példázta számodra. Ő szeretett józanul, tisztán, igazán. Szeretett szavakkal, megbecsüléssel, idővel, energiával, adni akarással és hálával, egy-egy érintéssel, mosollyal, és a végén egy néma intéssel, ki nem mondott búcsúval. Ő tanított meg arra, mi az igazán lényeges. Hitt hitetlenül Istenben, küzdött, kapaszkodott, és megbékélt. 

Előtted állt a legjobb példa Isten szeretetére, a feltétel nélküli elfogadásra. Ma virágot kellene vinni, de már nincs kinek, csak szívedben él a halk remény: lesz majd feltámadás. És akkor az évek során felgyülemlett, kimondhatatlan szavak egyszerre buknak ki belőled, és egy örökkévalóság áll előtted, hogy bepótold az elmaradt ajándékokat. 

Egy örökkévalóság, mert Isten szeret, és az életével fizetett érted. Ez az igazi szeretet, melyet a hozzád oly közel álló személy életén keresztül próbált feléd küldeni üzenetként. Isten szeret, és vár rád. Az örökké a tiéd, ha te is akarod, és ott nem lesz többé elválás. 

Hát dönts ma mellette! Add át Neki életedet, és kövesd a példát! Szeress szóval, szeress tettel, szeress úgy, hogy érezze a másik, szeress igazán, szívből, őszintén. Szeress úgy, hogy ne várj érte viszonzást, és szeress akkor is, ha az ellenkezőjét kapod vissza. Kövesd Isten Fiának életét, és készülj a nagy találkozásra!