szombat, július 11, 2009

Világosságban járni

„Jézus ezt mondta nekik: "Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!" Ezeket mondta Jézus, majd eltávozott és elrejtőzött előlük.”
János evangéliuma 12. fejezet 35.-36. verse

„A bűn elzárta az embert Istentől, azért a megváltás terve nélkül sorsa az Istentől való örök elszakadás, a vég nélküli éjszaka sötétsége lett volna. A Megváltó áldozata újra lehetővé tette az Istennel való érintkezést. Személyesen nem mehetünk Isten színe elé; bűnös állapotunkban nem láthatjuk arcát, azonban szemlélhetjük Őt és érintkezhetünk Vele Jézus, a Megváltó által. Isten dicsősége ismeretének világossága "Jézus Krisztus arcán" nyilatkozott meg (2 Kor 4:6) "Isten... Krisztusban megbékéltette magával a világot" (2 Kor 5:19).
"És az Ige testté lett és lakozzék miközöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal... Őbenne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága" (Jn 1:14.4). Jézus élete és halála megváltásunk ára.
Ez nemcsak az élet ígérete számunkra, hanem annak is eszköze, hogy újra megnyíljanak számunkra bölcsességeinek kincsei: jellemének azok a feltártabb és magasabbrendű kinyilatkoztatásai, amelyeket az Éden szentjei is ismertek.
Mialatt Krisztus megnyitja a mennyet az ember számára, az általa közölt élet az ember szívét nyitja meg a menny számára. A bűn nemcsak Istentől zár el bennünket, hanem megsemmisíti lelkünkben mind a vágyat, mind az Ő megismerésére való képességet. A gonosznak az a munkája, hogy hatástalanná tegye Krisztus küldetését. Jézusnak van hatalma megeleveníteni és helyreállítani a lélek képességeit: az elsötétült elmét és a megrontott akaratot, amelyeket a bűn megbénított. Ő megnyitja számunkra a világegyetem gazdagságait, és közli velünk erejét, hogy felismerjük, és magunkévá tegyük ezeket a kincseket.
Krisztus a Világosság, aki eljött a világba és megvilágosít minden embert (Jn 1:9). Amiképpen Krisztus által minden embern”ek élete van, úgy általa minden lélek elnyeri az isteni világosság sugarait. Nemcsak a szellemi, hanem a lelki erő is ott él minden szívben az igazság felismerésére és a jó vágyára. E nemes törekvések ellen azonban egy ellenerő is küzd. A jó és gonosz tudásának fájáról való evés következményét minden ember tapasztalja. Természetében megvan a rosszra való hajlam, egy olyan kényszer, amelynek segítség nélkül nem tud ellenállni. E kényszer leküzdéséhez, annak az eszményképnek az eléréséhez, amelyet lelke legmélyén kizárólagosan értékel, csak egy erőben talál segítséget. Ez az erő Krisztus. Ezzel az erővel való együttműködés az ember legnagyobb szükséglete.”( Ellen G. White:Előtted az élet)

péntek, július 10, 2009

Tiszta és jó gondolatok

„Továbbá, Atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekről gondolkodjatok.”
Filippi 4:8

Gondolataik tisztasága felett csak nagyon kevesen őrködnek. Pedig a romlás, a bűn belülről fakad, a gondolatok világából. A Szentírás beszámol arról, hogy Éden kertjében Ádám és Éva bűnbeesése is a gondolatok szintjén indult el (lásd: 1Mózes 3:1-6). Máshol ezt a kívánság bűnének nevezi a Biblia: „Hanem mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.” (Jakab 1:14-15) Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy gondolataink hol időznek, mi jár a fejünkben.

Íme, egy fontos felhívás Ellen Gould Whitetól, a 19. századi keresztény írónőtől: „Hosszú és a világ előtt ismeretlen előkészítő folyamat megy végbe a szívben, mielőtt a keresztény nyilvános bűnt követne el. Nem hirtelen zuhan alá az elme a tisztaságból és szentségből a romlottságba, bűnbe és gonoszságba. Időbe telik, míg azok, akik az Isten képére teremtettek, sátáni szintre süllyednek. Szemlélés által változunk el. A tisztátalan gondolatok megtűrésével úgy nevelheti az ember az értelmét, hogy az egykor gyűlölt bűn kedves lesz számára.

Sátán minden eszközt felhasznál arra, hogy a bűnt, az önzést népszerűvé tegye. Városaink utcáin nem járhatunk anélkül, hogy ne találkozzunk a bűnök reklámozásával… Annyi lealacsonyító gonoszságot hallunk és olvasunk, hogy az egykor érzékeny lelkiismeret, amely borzalommal fordult el az ilyen jelenetektől, most érdeklődéssel tekint ezekre…

Aki nem akar Sátán prédájává válni, annak jól kell őriznie a lelkéhez vezető utat. Kerülnie kell a tisztátalan gondolatokat sugalmazó dolgok olvasását, szemlélését, vagy meghallgatását. Még véletlenül se kalandozzanak gondolatai olyan területek felé, amelyeket a lelkek ellensége sugall… Szükséges, hogy a Szentlélek állandó befolyása legyen a támaszunk, mert Ő az, aki a gondolatainkat felfelé irányítja és rászoktat arra, hogy tiszta és szent dolgokkal foglalkozzunk.” (Ellen Gould White, Pátriárkák és próféták, Hitehagyás a Jordánnál c. fejezetből)


Igyekezzünk megtenni mindent, hogy elménket tiszta, jó, erkölcsös dologgal töltsük meg.
Kérjük ma reggel Istent, hogy segítsen őrködni gondolataink tisztasága felett.

szerda, július 08, 2009

Isten oldalán állva

„Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk? Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, a ki megigazít; Kicsoda az, a ki kárhoztat? Krisztus az, a ki meghalt, sőt a ki fel is támadott, a ki az Isten jobbján van, a ki esedezik is érettünk:”
(Rómabeliekhez írt levél 8. fejezet 31-34.vers)

Tegnap hárman fiatalok elmentünk kerékpározni. A Bakony legmagasabb pontját, a Kőris hegyet másztuk meg. Odafelé a nagy meleg, és a tengerszint feletti 710 méteres magasság, visszafelé az eső nehezítette utunkat. De ha csupán ennyi nehézség lett volna…

Mivel elég fárasztó hét után vagyok túl (gyermektábor), bizony nem épp a legjobb formában vágtam neki a túrának, ám ami ennél is rosszabb, hogy fejben sem voltam ott.

Hogy mit jelent ez? Bizony, nehéz úgy tekerni, és azt hiszem nemcsak biciklit, hogy az embernek igazából nincs is kedve az egészhez. Amikor végig az jár az eszembe, hogy ez ma nem fog sikerülni, nem fog menni.

Valószínűleg egyedül nem sokáig haladtam volna, de a többiek végig bátorítottak. Igazán éreztem, hogy mellettem álltak és végül is sikerült meghódítani a csúcsot.

Viszont a földi csúcsok és magasságok felett sokkal fontosabb; mennyei cél tornyosul. S mikor felnézek erre a csúcsra, hasonló érzés fog el, mint tegnap ott a Kőris hegy lábánál: - Én ezt nem tudom megcsinálni! Nem, ez nem fog menni!

Lehet, hogy az út nehéz, hogy az út mellett olyanok állnak, akik megpróbálnak visszahúzni, akik szembeszelet ’fújnak’. Az ellenség megpróbálja elhitetni velünk, hogy jobb, ha visszafordulunk, mert túl bűnösek vagyunk, hogy Isten Országába kerülhessünk.

Azonban Pál apostol e néhány sorban biztosít arról, hogy nem akárki áll mellettünk és nem akárki segít nekünk célba érni. Így ne feledd! Jézus megy veled és biztat, hogy ne csüggedj, és ne állj meg.

Kérj most erőt és hidd, hogy ma új magasságba repít!

„Amint Krisztus érdemei által közeledünk Istenhez, Krisztus papi öltözékébe öltöztet bennünket. Maga mellé állít, átkarol emberi karjával, miközben isteni karjával megragadja a Mindenható trónját. Érdemeit édes illatként teszi a kezünkbe levő füstölőbe, hogy támogassa kéréseinket.” (A Te Igéd igazság - E. White ihletett szövegmeglátásai 175.o.)

kedd, július 07, 2009

„Csak bízd rám magad!”

„Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.”

(Ézs 41:10)


Mai igénk olvasása bizonyára sokaknak melegséggel tölti el a szívét. Szinte látom, ahogyan a keresztségkor tapasztalt mennyei béke kiül az arcokra, ahogyan Isten hatalma átjárja a megtérőt.

Nekem nem ez a keresztségi igém, de pontosan ismerem ezt az érzést.
Azonban hiszem, nemcsak az ünnepekkor van ereje a szavak mögött megbúvó szertő Istenünknek. Ma reggelre az Úr pontosan tudja, vannak néhányan, - vagy inkább sokan?! – akik félelemmel, csüggedéssel néznek a nap elé. Az egyre sűrűsödő, pusztító viharoktól, a már-már kifizethetetlen számláktól, családik feszültségektől, vagy „egyszerűen” a jövőtől félnek.

Egy különleges élményre emlékszem tavalyról. Amikor az ember építkezik, soha nem jön jókor az eső, de az alapozás fázisában legkevésbé. Velem ez történt. Sokat, odaadóan imádkoztam. Az eső mégis megérkezett és esett szakadatlan. Én nem adtam fel, mert hittem, Istennek nem lehet ez az akarata. De csak zuhogott tovább. Én pedig összeroskadtam. Isten nem akar meghallgatni? Szörnyű érzés volt.
Aztán valami leírhatatlan belső béke lett úrrá rajtam. Hiszem, hogy a Lélek szólt és még ma is emlékszem a szavakra, amit hallottam belülről az ő hangján: „Csak bízd rám magad!”
Már nem érdekelt, mi történik körülöttem. Mintha minden átértékelődött volna. Ő és a vele való kapcsolatom lett a legfontosabb.

Talán megértettem valamit a feni szavakból...

hétfő, július 06, 2009

Végtelen kegyelem

„Uram, az égig ér a te kegyelmességed; a te hűséged a felhőkig.”

Zsoltárok könyve 36:6

„Honnan esik az eső? A mennyből?” – kérdezi a négy éves lányom. „Nem kicsim, a felhőkből, az égből. A menny sokkal messzebb van, azt nem látjuk.” – válaszoltam.
Felnőtt fejjel van némi fogalmunk az eső körforgásáról és Isten lakhelyét is el tudjuk képzelni valahol a világűrben, de Isten kegyelmének és hűségének mértéke már nekünk is feladja a leckét.

A zsoltáros szavai nemcsak azt mutatják, hogy mennyire nehéz Istent jellemezni emberi szavakkal, hanem benne van a személyes megtapasztalás kifejezésének vágya is.
Gondoljunk csak bele, hogy milyen képtelenségeket hordunk össze, ha szerelmesek vagyunk. Lehoznánk a csillagokat szerelmünknek; el mennénk érte a világ végéig; a világ minden kincséért sem mondanánk le róla.
Mindannyian tudjuk, hogy ezek igen erős túlzások, mégis mit hallunk ki a szavakból? Szeretetet, ragaszkodást, hűséget, áldozatkészséget…
A költő szavai mögött sem a szó szerinti valóságot méricskéljük, csak azt érezzük: Isten kegyelme számunkra végtelen. Hosszú-tűrése olyan nagy, hogy nem látjuk a végét.

Végtelennek tűnik ez a kegyelem egyrészt azért, mert nincs az a bűnös cselekedet, melyet Isten ne lenne képes megbocsátani az őszintén megtérő bűnösnek. Jézus vére bőségesen elég, minden egyes ember, minden bűnének elfedezésére. Ha Isten ma is egy bárkába terelné az övéit, hogy megmeneküljenek a pusztulástól, akkora bárkát építtetne, hogy mindenki beleférjen. Az új Jeruzsálem akkor is elég nagy lenne, ha történetesen minden ember üdvözülni. Igaz, hogy nem mindenki fog megmenekülni, de ez nem Istenen fog múlni.

Azért is végtelen Isten kegyelme, mert bűneink számát sem korlátozza 7-ben, vagy 77-ben, vagy 777-ben. A 778. bűnömet is kész megbocsátani, ha kérem a kegyelmét.
Isten rendkívül bőkezű a kegyelmet illetően. Jézus elmondja az atyai háztól elköltözött fiú történetét, melyet többnyire a „tékozló fiú” történeteként ismerünk. Eltékozolja vagyonát, számolatlanul osztogatja ajándékait, de végül minden elfogy.
A történetben van még egy ember, aki legalább ennyire „tékozló”. Ez az Édesapa. Érdemtelen fiára pazarolja szeretetét, kegyelmét. Visszavárja, befogadja, ünnepi ruhába öltözteti, levágatja a hízott ökröt… (micsoda pazarlás volt ez az idősebb fiú szemében!). De ilyen a mi Istenünk. Ránk árasztja végtelen kegyelmét.

Csak ne éljünk vissza vele. Mert Isten nem bolond, nem naiv, nem következetlen… csak nagyon-nagyon szeret bennünket!

vasárnap, július 05, 2009

A boldog ember

„Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. Boldog az az ember, akinek az ÚR nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság.”
Zsoltárok könyve 32:1-2

Sokféle boldogság létezik. Van a bűnben is gyönyörűség. Ettől csábító és ettől feledteti el az igazi megoldandó problémát: saját magunk . Dávid élt ezzel az érzéstelenítővel, amikor Betsabéval házasságtörést követett el.

Minden olyan gyorsan történt. Felébredt, ásított, sétált a tetőn, meresztette a szemét, aztán legeltette őket a fürdőző Betsabén. Szolgát küldött, elcsábította Betsabét. Nem csalódott a nőben: nemcsak szép, de kedves és okos is volt. Jó volt vele beszélgetni is, és mikor karjai közt volt békére lelt – hiszen hadserege és országa háborúban volt éppen. Kapóra jött ez később, amikor a férjet kellett elhallgattatni a biztos halálba küldve őt.

Minden gyönyörű és szép volt egy ideig, de rövidesen kezdtek megváltozni a dolgok. Dávid nem nézett többé tükörbe. Kerülte a társaságot: minden tekintetben látta a szemrehányást. Tudta, hogy tudják. Tudta, hogy a háta mögött kiröhögik. Már semmihez sem volt kedve. Utált dolgozni és már utálta magát is. Mogorva lett, begubózott. Már Betsabét sem bírta látni... És végül mint a sav marta a bűntudat még a csontjait is, és a sötét gondolatok mint a szellemek lengték be éjszakáit és nappalait. „Nem vagy jó ember! Egyenesen semmi vagy! Söpredék!” - súgták szüntelen. Erre terítette rá a palástot nap mint nap és tette rá a koronát és biggyesztett rá hetyke mosolyt...

Aztán jött az Isten. Nem korbácsoló szavakkal, hanem szelíd szeretettel. Igazából újra csak azt kérdezte egy történettel, mint amit Ádámtól: „Ember, hol vagy?” És Dávid arcáról leesett a mosoly-álarc és egész lénye csak azért remegett, hogy újra Isten ölelje magához. Hogy ne legyen semmi ami elválasztja őt tőle. Hogy ne legyen semmi bűne, hogy tiszta legyen mint a hó. Hogy boldog lehessen igazán, ne csak annak látsszon!

„Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az ÚRnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem.” (5) „Sok fájdalom éri a bűnöst, de aki bízik az ÚRban, azt ő szeretettel veszi körül.” (10)