péntek, december 05, 2008

Igazi szolgálat

„De te józan légy mindenekben, szenvedj,
az evangyélista munkáját cselekedd,
szolgálatodat teljesen betöltsd.”
2 Timótheus 4:5

Pál apostol nagyon tömören fogalmazza meg a legfontosabb üzenetét fiatal munkatársának, Timótheusnak. A szöveg akkor érthető teljesen, ha a fejezet első versétől kezdve elolvassuk.

A második versben Pál apostol, az ige minden körülmények között való hirdetésére kéri fel fiatal munkatársát. A harmadik és negyedik versben értjük meg, miért olyan fontos az alkalmas és alkalmatlan(!) időket kihasználni a prédikálásra. „Mert lesz idő…” vagyis nagyon közel van már ez az idő, amikor az egészséges tudomány már nem lesz kelendő, az emberek valami izgalmasra, érzékire, szenzációra vágynak.

Ezen a háttéren hangzik az ötödik versben megfogalmazott felhívás:

„De te józan légy mindenekben…” azaz gyakorold az önmegtartóztatást az élet minden területén. Amíg a világ jelszava: „minden szabad nékem”, addig az Isten embere nagyon jól tudja, hogy a szabadsággal csak akkor bánik bölcsen, ha azt az Isten által körbehatárolt területen belül teszi. Azon túl a pusztulás vár az oda merészkedőkre, hiszen „nem minden használ” (1Korinthus 6:12,23).

„Szenvedj” vagyis ne a saját kényelmét keresse, hanem legyen kész kellemetlenségek elhordozására is, ha ezzel mások megmentését tudja előmozdítani. Ezt a gondolatot tükrözi a fejezet második verse is az „alkalmatlan idő” említésével. Sokkal könnyebben hordozza el az ember a nehézségeket, ha előre fel tud készülni azok fogadására, s nem meglepetésszerűen érik azok.

„Az evangyélista munkáját cselekedd” Timótheus feladata nagyon világos: prédikálnia kell az evangéliumot, a jó hírt! Istennek a bűnösök felé irányuló szeretetéről beszélni a legfontosabb feladat, mert a kegyelem idején az egész világnak meg kell ismernie, hogy Isten a szeretet. Timótheus nem foglalhatja el magát mással, nem veheti el az idejét egyéb mulandó foglalatosság, hiszen az ő feladata, hogy Isten igéjét hirdesse mindenkinek.

„Szolgálatodat teljesen betöltsd”, vagyis feladatát maradéktalanul végezze el, úgy, mint aki nem embereknek, hanem Istennek kíván tetszeni (Galata 1:10; Efézus 6:6). Pál itt kéri munkatársát, hogy legyen hű küldetéséhez, elhívatásához. Talán több elismerést kapna, illetve több sikerélménye lenne, ha az emberek elvárása szerint tanítana, beszélne, de így Isten iránt válna hűtlenné. Az Úr szolgája nem teheti meg, hogy az Ige üzenetének tisztaságát, erejét vagy kritériumait kisebbítse, alább szállítsa annak érdekében, hogy nagyobb elfogadásban részesüljön. „A világnak emberekre van a legnagyobb szüksége - olyanokra, akik el nem adhatók és meg nem vesztegethetők; olyan emberekre, akik lelkük mélyéig igazak és becsületesek; olyan emberekre, akik merik a bűnt nevén nevezni; olyan emberekre, akik az iránytű pontosságával teljesítik kötelességüket; olyan emberekre, akik kiállnak az igazság mellett, szakadjon bár az ég!” (Ellen Gould White: Előtted az élet, Advent Kiadó, Budapest, 1992. p.55.)

A Timótheusnak szóló felhívás, ma nekünk szól! Ajánljuk fel életünket az Úrnak való szolgálatra. Éljünk, munkálkodjunk Pál apostol tanácsai szerint. Isten erre kér ma bennünket!

csütörtök, december 04, 2008

Az élet fája

A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak.
Jelenések könyve 22:2

Isten és a Bárány trónusából ered az élet folyója. Az élet folyójának két ága között áll az élet fája. Ha eddig kérdéseid lettek volna egyetlen pillanatig is afelől, hogy milyen módon lesz örök életünk az Újföldön, akkor négy bizonyítékot is kaphatsz erre.

Isten jelenlétében nem lehet meghalni, csak élni. Ha ez nem lenne elég, akkor ihatsz az élet vizéből. Ha még mindig kétségeid lennének az örök élet szünetnélküliségét illetően, akkor emlékeztetlek, hogy lehetőséged állandó lesz enni az élet fájának a gyümölcséből. Nem kell félni, hogy egy évben csak rövid időszak áll rendelkezésünkre a gyümölcsfogyasztásra, mert minden hónapban lesz belőle. De ha még mindig lennének kételyeid, nyugodj meg, mert még a fa levelei is gyógyító erővel bírnak. Kell ennél több? Isten jelenléte, az élet vize, az élet fájának gyümölcse és még gyógyító levelek is? Isten jelenléte bőven elég lett volna ahhoz, hogy tudjuk, hogy elmondhatatlanul gyönyörű és csodálatos lesz.

Régen azt hittem, hogy Isten azért Isten, hogy eszközök nélkül is mindent meg tud tenni. Pedig ez nem így van. Amikor Izrael népe kivonult Egyiptomból, Isten nem úgy tett csodát, hogy odaértek a vízfalakkal szegélyezett, középen sugárúttal díszített Vörös-tengerhez, hogy a nép átmehessen, hanem Isten erős keleti széllel egész éjjel hajtotta vissza a tengert. Illés is kapott ételt nem közvetlenül Isten kezéből, hanem a hollók csőréből, mégis Istentől származott az az étel is, nem kevésbé, mint az, amit angyal hozott neki.

Isten nem lesz kisebb azért, mert az Újföldön nem egy varázsszóra kapunk örök életet, hanem az élet vize és az élet fája fogja azt megújítani bennünk Isten kegyelméből. Az eszközök használata nem teszi kisebbé a használót.

De miért kell a pogányoknak, vagy a népeknek meggyógyulni, ha ott már nem lesz beteg ember? Miért kell gyógyító leveleket fogyasztanunk, hiszen nem leszünk betegek?

Isten nemcsak eszközöket használ, hanem a fokozatosság elvét is. Nem egyszerre veszítette el Ádám az Édenkertet: először elbújt Istentől, majd Isten nem engedte meg többé, hogy az Édenben lakjanak, azután pedig hosszú évszázadok múlva Ádámnak meg kellett halnia. Ez a végkifejlet már benne volt abban a mozdulatban, amikor Ádám beleharapott a tiltott gyümölcsbe. Bár nem azonnal lett osztályrésze, de az a pillanat volt a meghatározó.

Isten ugyanilyen fokozatosan adja majd nekünk azt a teljes tökéletességet, ami a miénk lehetett volna, ha a bűn nem jön be a világba. Az első lépés az lesz, amit a Biblia átváltozásnak hív, amikor tökéletes testtel támadnak fel a halottak, az élők pedig egy szempillantás alatt elváltoznak. De ez a tökéletesség olyan, amit még mindig lehet fokozni. Ellen G. White írja, hogy az a testmagasság, amivel az Újföldre megyünk, nem a végleges lesz, hanem ott fel fogunk nőni. Ugyanez érvényes lehet a gyógyulásra is, ami ugyan a mi fogalmaink szerint makulátlanul tökéletes lesz az elváltozás pillanatában is, de ez nem a fejleszthetetlenséget, hanem a romlásnélküliséget jelenti. A tökéletesség ezek szerint még a megváltozott világban is állandó növekedést jelent.

Milyen lehet az a növekedés, ami a tökéletesről indul, semmi sem gátolja, sőt minden nemcsak a szintentartásért, hanem a fejlődésért dolgozik egy örökkévalóságon át? Én szeretném megtapasztalni!

szerda, december 03, 2008

A jó hír vivője

„Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, a ki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, a ki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened!”
(Ézsaiás könyve 52. fejezet 7. vers)

Világunkban nap, mint nap milliónyi információ bombáz bennünket. A különböző médiákban egymást érik a híradások, melyek többsége katasztrófákról, balesetekről, botrányokról szól. Ma a jó hír nem hír.

Viszont az ókorban nem sokan vállalták volna a mai hírek közlését. A rossz hírek közlőit ugyanis a legtöbb esetben megbüntették, vagy nem egyszer megölték. A jó hír közlőjét azonban gazdagon megjutalmazták.

Az evangélium szó nemcsak jó hírt, hanem a jó hírért járó jutalmat is jelentette. S mennyit változott a világ, ma olyan hírekért fizetünk, melyek többsége érzelmeink felkorbácsolását, csüggedést, hitetlenséget, és közönyt vált ki belőlünk.

De mit is jelent jó hírt vinni? Mit jelent örömmondónak lenni?

Ahogy az evangélium hirdetését végezzük akár nyilvános, akár személyes módszerrel rá kell jönnünk Jézus eljöveteléről szóló jó hír átadása nem csupán információcsere. Ha elegendő lenne az evangéliumról tudni, már mindenki keresztény lenne. A jó hír értékét csak akkor érthetjük meg, ha magunk is valamilyen szinten átélői leszünk az örömhírnek. Mondhatni, az evangélium esetében a hírmondónak akkor ér célba az üzenete, ha szavait az élete támasztja alá.

„Isten szolgáinak a kibeszélhetetlen ajándék dicsőségét és gazdagságát kell másoknak bemutatniuk. Krisztus csodálatos szeretete megolvasztja és leigázza a szíveket, miközben a tantételek puszta ismételgetésével nem érünk el, és nem végzünk el semmit.” (E.G.White: Jézus élete 733.o.)

Talán elcsüggedünk, amikor kiváló szónoki képességgel megáldott evangélizátort hallgatunk, mivel mi nem tudunk így beszélni. De higgyük el, hogy nem beszédben áll az Isten Országa, hanem a szeretet megélésében.

„Ne vélje egy prédikátor sem, hogy ékesen szóló prédikációk által lelkeket téríthet meg. Aki másokat tanít, kérje Istentől, hogy az Ő Szentlelkével beteljen, és tegye képessé arra, hogy Krisztust mint a bűnös ember egyetlen reménységét tudja bemutatni. Szóvirágok, kellemes történetek vagy pedig nem az alkalomhoz illő anekdoták a bűnöst nem ébresztik bűnbánatra. Az emberek az ilyen beszédet úgy hallgatják meg, mint egy kellemes dalt. Az üzenet, amelyet a bűnösnek hallania kell, ez: "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn. 3:16) Az evangélium elfogadása nem a művelt bizonyságtevéstől, szép előadástól vagy mélyreható érvelésektől függ, hanem az egyszerűségtől és az azokhoz való alkalmazkodástól, az "élet kenyere" éhezésétől.” (E.G.White: Evangélium szolgái 97.o.)

Kérjük együtt Jézust, hogy segítsen már a mai napon gyakorolni, hogy mind szavaink, mind tetteink Őt hirdesse, aki mindannyiunk Szabadítója.

kedd, december 02, 2008

Kincs, ami van!

"A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által."

Timóteushoz írt második levél 1,14


Amikor először elolvastam mai szakaszunkat, Petőfi János Vitézére gondoltam, abban pedig a Tündér ország kapuiban álló őrökre. Ahogy felidéződik bennem gyerekkorom egyik kedves olvasmánya, magam előtt látom a három medvét, az oroszlánokat, szám szerint hármat és a sárkányt, ahogyan védelmezik a rájuk bízott kincset, egy a halandó ember számára elérhetetlen, csodálatos világot.

Mielőtt arra gondolnánk, hogy ez csak a mesékben létezik, emlékeztetek, hogy a Biblia szerint ma éppen egy „ordító oroszlánnal” van találkozónk. A küzdelem valami jóért annyira természetessé vált, mint a levegővétel. A rossz magától jön, de a jóért bizony meg kell küzdeni.

Pál apostol a megelőző versekben az evangélium bennünk megszülető jó híréről, a Jézus Krisztusba, mint Üdvözítőbe vetett hitről ír fiatal barátjának, Timóteusnak. A sokat megélt, öregedő egykori rabbi szavaiban nyoma sincs a fölényességnek. Annál inkább az egészséges, örömtől duzzadó keresztény hitnek, tudniillik, hogy Jézusért érdemes naponta kockára tenni az életünket. Tudja, miről beszél! Bebörtönzések, verések, félholtra kövezés jelzik bizonyságtevő, az evangélium jó hírét őrző életének főbb állomásait.

Őrizzük a drága kincset! Pál ezt úgy tette, hogy amerre csak járt hirdette Jézust. Nem éppen egy őrző-védő cég emberére valló viselkedés ugye? Ez azért van, mert a keresztény küzdelme nem védekezést jelent. Abban a pillanatban, amikor statikussá, merevvé vált a hitem, elvesztettem a küzdelmet. A keresztény hit dinamikus, éppen ezért folyamatos mozgásban tart. Így a keresztény állandóan változik, formálódik, új tapasztalatokat szerez, tágul a látása, más szóval sáfárkodik a birtokában lévő kinccsel. Ahogyan az emmausi tanítványok, szívükben őrizve a friss élményt rohantak az éjszaka kellős közepén, s vitték a hírt a feltámadt Megváltóról.

Van itt még valami. Olyan felszabadító, hogy amikor megtorpannánk az „őrizésben”, van Valaki, Aki szelíden, finoman újra felruház a győzelemhez szükséges erővel. Jó tudni, hogy a Szentlélek akkor lesz igazán aktív bennünk, amikor belátjuk, hogy hitünk megélése is csak kegyelem.
Azt hiszem inspiráló ezzel az üzenettel munkába indulni.

hétfő, december 01, 2008

Ne felejtsünk el jót tenni!

„Általa vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tevő ajkaink gyümölcsét. A jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.

(Zsidókhoz írt levél 13:15-16)


Az ószövetségi istentiszteleti rendszer után nem volt könnyű „átprogramozni” a zsidókból lett keresztények agyát. A Zsidókhoz írt levél írója erre vállalkozott. Rendkívüli alapossággal körüljárja a szentélyszolgálat elemeit, és üzenetét, elmondja, hogy Jézus a Főpap és az áldozati Bárány.

Miért volt erre szükség? Valószínűleg azért, mert hiába gyakorolták nemzedékeken keresztül a különböző liturgiákat, és istentiszteletei elemeket, épp a lényeget nem látták meg, hogy mindez Krisztusról szól.
Az ártatlan áldozati Bárány leölése, a vér, a megtisztulás lehetősége Jézust tárta eléjük. Viszont, bármilyen jelentőségteljes és megtervezett legyen is egy cselekvési sorozat, egy idő után elveszíti erejét. A kezdetben talán undort kiváltó gyilkolás rövid időn belül rideg és közönyös mészárlássá alakul, miközben mindez az istentisztelet és bűnvallás jelképe volt.

Mi a helyzet az újszövetségi időkben? A fiatal keresztények talán felsóhajtottak, hogy végre megszabadulhattak ettől a körülményes rendszertől. Hamar megszokták ezt is és lélekben való imádás is veszélybe került.
Mai szakaszunk azt mondja, hogy az áldozati rendszer valójában soha nem szűnt meg. Akkor is és most is Isten elé járulunk, csak éppen az áldozat formája változott meg. Két dologról van itt szó. Az egyik áldozat: Isten dicsőítése. „Ezért Jézuson keresztül szüntelenül vigyük Isten elé áldozatunkat: dicsérjük őt szívvel-lélekkel, és hirdessük dicsőségét.” (15.vers – Egyszerű fordítás)
Mindennapi áldozatunk, mellyel Istent dicsőítjük, mi vagyunk. Amit teszünk, vagy mondunk, Isten dicsőségét szolgálhatja.

A második gondolat is kapcsolódik ehhez: a jótékonyság és az adakozás is Istent dicsőíti. Vajon miért? Vajon miért gyönyörködik ebben Isten? Azért mert ezekben fejezzük ki a bennünk lévő szeretetet. Aki odaadta magát Istennek, nem lesz számára nehézség, hogy másoknak is segítséget nyújtson.
Jótékonykodni, adakozni nem csupán szociális segítségnyújtás, hanem elsősorban egy Istentisztelet, mikor Isten örömmel látja, hogy teremtményei törődnek egymással is, nemcsak magukkal.

vasárnap, november 30, 2008

A Szentlélek ajándéka

„Mert akit Isten küldött, az az Isten igéit mondja, Ő ugyanis a Lelket nem mértékkel adja.”
János evangéliuma 3:34

A keresztény életnek van egy visszatérő tapasztalata. Mit jelent, hogy Isten nem hagy bennünket egyedül, ha bizonyságot kell tennünk hitünkről. Kemény kérdések hangzanak el az evangelizáción vagy éppen személyes beszélgetésekben. Sokszor összeszorul a gyomrom: tudok erre egyáltalán értelmes választ adni? Még nehezebb akkor, amikor emberek választ keresnek egy-egy nehéz élethelyzetre, tragédiára. Sokszor nem is az aggaszt, hogy tudom-e a választ, hiszen nem tudhatunk mindent, hanem hogy értem-e a kérdést.

Amikor van rá időm, próbálgatom a válaszokat. Úgy vagyok, mint a bálba induló lány a ruhákkal, amiket felpróbál, aztán az ágyra dob. Én is próbálgatom a mondatokat, egyiket a másik után, és sorban megállapítom, hogy nem jók. A meglepetés akkor ér, amikor az imádság után csak úgy „magától” jönnek a szavak. Sokszor csak utólag tudom meg, miért is annak kellett elhangzania akkor és ott.

Jézusnak különleges érzéke volt, hogy a megfelelő szavakat mondja beszélgetőtársának. Nikodémusnak, aki hízeleg, ezt mondja: „Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” (János evangéliuma 3:3) Jézus egy pillanat alatt átlátta, hogy beszélgetőtársának szükséges személyesen közelednie Istenhez. A szamáriai asszonynak, aki megpróbálja megváltoztatni a beszélgetés témáját, így szólt: „Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” „Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza!” (János evangéliuma 4:14, 16) Jézus azonnal meglátta, hogy ennek az asszonynak üres az élete és szüksége van új, rendezett kapcsolatokra. Júdásnak, aki éppen elárulta Őt, ezt mondta: „Barátom, hát ezért jöttél!” Akármennyire is különbözőek ezek az emberek, körülményeik és a Jézus válaszai, egy közös bennük: Jézus meg akarta menteni az embereket. Közelebb akarta vezetni őket Isten országához. Szerette volna, ha felismerik valódi helyzetüket és ráébrednek valós szükségleteikre. Hiszen ezt jelentette számára Isten Fiának lenni: „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (János evangéliuma 10:10)

Isten a reggeli dicséret versén keresztül azt ígéri nekünk is – Isten gyermekeinek – hogy az Ő igéit fogjuk mondani a Lélek befolyása alatt. Ennek egyetlen feltétele van: az Ő követe kell legyünk. Legyen beszélgetőtársunk érdeklődő – mint Nikodémus -, bujdosó – mint a szamáriai asszony-, vagy akár ellenség – mint Júdás: Istennek van számukra egy fontos mondata általunk. Bárcsak mi is imádkozó szívvel keresnénk a lehetőséget a beszélgetések alatt, hogy közelebb vezessük az embereket Istenhez és a megváltáshoz!