Benned milyen ének szól?
Voltál
már úgy, hogy egy egész napos utazás után letetted a fejed, elaludtál és
álmodban is ott ültél a kocsiban, a buszon és utaztál tovább? Vagy, hogy egy
munkás nap után még álmodban is fested a lakást, gyomlálod a kertet, szeded a
cseresznyét, magozod a meggyet, vagy beragad egy sokat dúdolt dallam...
Bizony,
nem kell agykutatónak lenni ahhoz, hogy belássuk, hogy a gondolkodásunkat
leginkább azon dolgok határozzák meg, melyekkel a legszívesebben és a legtöbbször
foglalkozunk. Amit naponta, rutinszerűen szemlélünk, hallgatunk, kimondunk, cselekszünk,
az mind befolyásolja érzelmeinket, mélyen zsigereinkbe vésődik és meghatározza
jellemünket.
Éppen
ezért, ahogy E.G.White megfogalmazza „Nem bölcs
dolog, ha állandóan a múlt szomorú emlékeire gondolunk, ha az élet csalódásait
és igazságtalanságait idézzük emlékezetünkbe, ha mindaddig beszélünk róluk és
panaszkodunk, amíg csüggedés vesz rajtunk erőt. Az elcsüggedt lelket sötétség
veszi körül, mely kizárja szívéből Isten világosságát, és mások életútjára is
árnyékot vet.” (Jézushoz vezető út
117.o.)
Persze,
jogos lehet a kérdés, hogy akkor mégis, mit tegyünk akkor, amikor negatív
események történnek velünk, kinek panaszkodjunk a sérelmeinkről, a
veszteségeinkről?
Érdekes,
hogy Pál apostol, aki ezt levelét is egy börtönből írja, nem a kalodába zárt lábai
elgémberedését, nem a rossz minőségű ellátást, nem az őrök durva bánásmódját,
nem a saját testi és lelki fájdalmait ecseteli, hanem arról ír, hogy „Mindenre
van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” (Fil.4:13)
Végezetül,
álljon itt további elmélkedésre a fentebb idézett könyv, valamint Babits Mihály
pár bátorító sora:
„Mindenkit
érnek megpróbáltatások, fájdalmak és szomorúságok, melyeket nehéz elviselni;
kísértések környékeznek, melyeknek nehéz ellenállni. Ne egymásnak panaszoljátok
el gondjaitokat, hanem vigyétek imáitokban Isten elé! Legyen életszabályotok,
hogy kétely vagy csüggedés egyetlen szavát sem ejtitek ki ajkatokon! Nagyban
hozzájárulhattok mások életének felvidításához, amennyiben őket a remény és
vigasz szavaival megerősítitek.” (Jézushoz
vezető út 119.o.)
Megmondom
a titkát, édesem a dalnak:
Önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.
(Babits Mihály; A második
ének/részlet)
