A hívő ember és a világ
"Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket, Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr.”
Pál második levele a korinthusiaknak 6. fejezet 17-18. verse
A hívő és a hitetlen ember viszonya mindig is komoly kérdés volt a Bibliában. Éljünk együtt, vagy különüljünk el? Lépjünk kapcsolatba, vagy legjobb, ha elzárkózunk? Ne is barátkozzunk egymással, vagy akár össze is házasodhatunk? Meg kell értenünk, hogy a Szentírás mindenkor két fontos szempont alapján vizsgálta ezt a kérdést, mégpedig Isten népének küldetése és annak védelme felől közelítve. Az is érdekes, hogy egyik szempont sem érvényes általában, hanem mindkét szempontnak megvan a maga ideje, időbeli korlátja és az is fontos, hogy ezt a korlátot nem mi, hanem mindig Isten szabja meg. Mégpedig az az Isten, aki megmenteni akarja az embert, ugyanakkor azonban meg is ítéli őt.
1. A küldetés teljesítésének ideje.
Isten népének (az ószövetség idején Ábrahám leszármazottainak, a zsidó népnek, míg az újszövetségben az egyháznak) a küldetése mindig is Isten megmentő szeretetének a közvetítése volt és ma is az. Ezért áldatnak meg Ábrahám magva által a föld minden nemzetei (12Mózes 28,14), ezért kell elfoglalnia az akkori világ középpontját, ezért kell letelepednie a Közel-Keleten, ahol minden kereskedelmi- és információs út találkozik. Itt állíttatik fel az igaz Isten egyetlen temploma, ahol mindenki imádkozhat hozzá. Jézus ezért nevezi követőit a világ világosságának, a hegyen épült városnak, amit minden szem láthat és sónak, ami megízesíti környezetét. (Mt 5,13-14.) Ezt a szolgálatot, vagyis a kegyelem hirdetését mindig is Isten ítélete előtt kellett hirdetni. Ábrahám átjárta Kánaán földjét bizonyságul az ott élőknek, mielőtt Isten el nem ítélte az ottani lakosokat. Mózes népe hosszú ideig élt Egyiptom földjén egészen addig, míg az Úr ítélete nem jelent meg a 10 csapásban, és sorolhatnánk. De a keresztények feladata sem más, mert mielőtt Isten fia visszatérne ítélni eleveneket és holtakat az egész világnak hirdetniük kell az örökkévaló evangéliumot. Vagyis ebben az időben Isten gyermekei a világban élnek, elvegyülnek, példát adnak, segítenek, a kegyelmet közvetítik az emberek felé.
2. Az Isten népe védelmének az ideje.
Azonban amikor Isten ítélete közel kerül, amikor az emberi gonoszság megsokasodik a földön, mint Noé napjaiban is, akkor Isten gyermekeinek védelemere van szükségük. Mert ahogy az angyalok megmentették Lótot és családját Szodomában a város pusztulása előtt, és ahogyan Egyiptom rabszolga népét, József és testvéreinek családjának leszármazottait is meg kellett védenie a fáraó haragjától és bosszújától, úgy az utolsó napokban egyházát is meg kell óvnia. Minden esetben ez az idő az elkülönülés ideje volt. Lótot családjával együtt kihívták és kivezették a városból, Mózes vezetésével a népnek el kellett hagynia Egyiptom földjét így az utolsó időben is, mivel egy földön élünk mindannyian, az elkülönülésnek meg kell valósulnia, csak most nem fizikai, hanem lelki értelemben.
Pál tudja, hogy ez nem egy könnyű folyamat és fájdalommal, elszakadással jár. Nem könnyű külön válni attól, akivel addig összetartottam. Mert megszerettem, mert közösségben voltam vele. Mégis meg kell hoznom a saját döntésemet, hogy nem járok vele többé egy úton és ez nehéz. Magamnak kell magamat elszakasztanom. Nekem kell döntést hoznom a saját érdekemben. A tisztátalan érintésének tiltása mutatja itt azt, hogy nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy amivel/akivel érintkezünk, az hatással van ránk. Az istentelen szokások, gondolatok fertőznek bennünket és ezt nem szabad engednünk az ítélet idején. Könnyen megeshet, hogy barátságok, rokoni kapcsolatok is megszakadhatnak emiatt. De Isten pótolni fogja azokat másképp. Kérdés csak az, hogy most itt van-e ez az idő már, vagy még a kegyelem hirdetésének idejét éljük?
Pál igehirdetése Ézsaiás próféta figyelmeztető szavaira épül (Ézsaiás 52,11-12), ami sürget az elkülönülésre, a kijövetelre ugyanakkor mégis komolyan tanácsol minket arra nézve, hogy ebben is, mint mindenben Istent kövessük: "Ne sietve gyertek ki, és ne futva menjetek, mert az ÚR megy előttetek, és Izráel Istene követ benneteket!" Olvassuk szavait a 12. versben. Vagyis az elkülönülésben, ahogyan a küldetésünk végrehajtásában is, azok mikorjában is Isten mindenkori vezetésére van szükségünk.
Te mit gondolsz, most küldetésed melyik szakaszában élsz? Mennyiben veszélyezteti létedet, hitedet az a rossz, ami a világban van és ugyanakkor vannak-e még a világban emberek, akiknek nagy szüksége van arra, hogy általad megismerjék Isten kegyelmét? Lehetséges volna, hogy Jézus eljövetele előtt mindent meg kell tennünk tisztaságunk (testi, lelki és szellemi) megőrzéséért, miközben mindent meg kell tennünk embertársaink megmentéséért is? A válaszban engedd, hogy Isten vezessen és ne az érzéseid, a félelmeid!
