Az önuralom értéke
Példabeszédek könyve, 16:32
Nem akarsz ’állatként’
élni, akit csak ösztönei hajtanak? Rossz szokásaid, vágyaid megkötöztek? Szabadulni
akarsz?
Akkor mondd utánam:
Erős vagyok! Menni fog! Meg tudom csinálni!
Érzed az erőt? Nem? Akkor
ismételgesd még 10 percig: Erős vagyok, erős vagyok… Aztán végy elő egy papírt
és az egyik oldalára írd rá, mivel fogod megjutalmazni magad, ha sikerül, a
másik oldalra pedig az elbukás esetére határozz meg büntetéseket.
Emellett keményen
zabolázd meg a testedet! Zéró édesség, semmiféle fűszer, csak olyan és annyi
élelmiszer, amennyi a ’túléléshez’ szükséges. Mindehhez következetes
edzésmunkát társíts!
Így sem megy? Nem
tudod megváltoztatni magad? Újra és újra visszaesel?
Ne csüggedj, és ne
add fel!
Ábrahám, Mózes, Dávid
király és a hit hősei mind úgy tudtak győzni, hogy elismerték gyengeségüket, a bennünk
lakozó bűn elleni tehetetlenségüket, és külső, isteni segítséget igényeltek.
Ahogy Pál, aki
farizeusként még úgy gondolta, hogy a szabályok aprólékos külső betartása a
belső átalakulásához vezet majd, de a Jézussal való találkozás után felismerte:
„tudom, hogy nem lakik én bennem,
azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem
találom.” (Róm.7:18) „Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e
halálnak testéből?” (Róm.7:24)
Az önmagával való
sziszifuszi küzdelem és az önszuggesztiós módszerek helyett elfogadta és megvallotta,
hogy őt csak az Isten képes megváltoztatni:
„Elég néked az én kegyelmem; mert
az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy
örömest dicsekszem azért az én erőtlenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék
én bennem.” (2Kor.12:9)
„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” (Fil4:13)
