Az elnéző Isten megtérésre hív
„E
tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az
embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek.”
(Apostolok cselekedetei 17. fejezet 30. vers)
Sokan idézik mostanában – főleg a
közlekedési szabályok kapcsán - az egyik régi alapvető jogelvet; Ignorantia
iuris non nocet, azaz a jog nem tudása nem mentesít. Aztán hozzáteszik, mivel a
jogszabályok nyilvánosak, mindenki saját maga utánajárhat, mit szabad és mit
nem. Aki nem jár utána, aki nem nyálazza át a naponta változó törvénykönyveket,
az hanyag és felelőtlen.
Milyen jó tudni, hogy Istennél ez
nem így van. Ő sosem kér számon rajtunk olyan dolgokat, melyeket előtte nem
ismerhettünk meg. Ahogy Pál írja, ez a tudatlanság ideje.
De mi van akkor, ha tudom, hogy
mi Isten szerint a helyes és mégsem cselekszem? Igen, lehet, nem látom azonnal
a rossz következményét, büntetését, de ha nem változtatok, nem sok jóban
reménykedhetem az ítéletkor.
„Avagy megveted az ő jóságának,
elnézésének és hosszútűrésének gazdagságát, nem tudván, hogy az Istennek jósága
téged megtérésre indít? De te a te keménységed és meg nem tért
szíved szerint gyűjtesz magadnak haragot a haragnak és az Isten igaz ítélete
kijelentésének napjára. (Róm.2:4-5)
Az Örökkévaló tehát nem kéri számon a tudatlanságból
elkövetett dolgokat, sőt kész megbocsátani a tudatos bűnöket is. Ahogy
olvassuk: „parancsolja mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek.” vagy „Istennek
jósága megtérésre indít.”
S mi megtérés? A megtérés nem csupán azt jelenti, hogy aki eddig
nem hitt Istenben, nem járt templomba, nem olvasta a Bibliát és nem imádkozott,
az most minden idejét igetanulmányozással tölti, könyörgésben átvirrasztva
minden éjszakát, és az első padsorból hangosan allelujázik.
A megtérés, melyre Isten hív a gondolkodás, az értékrend
megváltozásával kezdődik, és életvitelünk, viselkedésünk teljes átalakuláshoz
vezet.
