Mire való a söprű?
„Tisztítsátok
meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli
testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek.”
Péter első levele 1:22
„Amióta megismertem
a söprűt, az életem gyökeresen megváltozott. Lenyűgöző a szerkezete. Fantasztikus
milyen egyenes a nyele, és hogy milyen simára le van csiszolva. Jó érzés abban
a tudatban megmarkolni, hogy ez a söprű az enyém, és azt csinálok vele, amit
akarok. Aztán ott vannak az egy kötegbe erősített szállak. Hosszasan tudom
szemlélni söprűm fején a rendezettséget, és a szállak szép íves vonulatát. Van,
hogy végigsimítom rajta a kezem, és örömmel tölt el az a tudat, hogy nekem van
a legszebb söprűm a világon. Nagyszerű dolog ez a söprű, alig tudok betelni
vele. És a legjobb dolog, amikor használhatom. Amióta rendelkezem a söprűvel,
azóta sokkal gyorsabban el tudom kergetni azokat, akikkel nem értek egyet, vagy
akik engem csúnya mód megbántottak. Úgy érzem, a söprűm visszaadta életem
értelmét.”
Furcsán hangzanak a
fenti sorok, igaz? Hiszen mindenki tudja, hogy a söprűben semmi megcsodálni
való különös dolog nincs. A söprű egy olyan eszköz, ami csak akkor nyeri el az
értelmét, ha megfelelő módon használjuk. Egyszerűen arra való, hogy az ember
megtisztítsa vele a szobáját.
És mi a helyzet az „igazsággal”?
Mi hogy tekintünk az „igazságra”? Vajon nem viszonyulunk-e néha olyan furcsa
mód az „igazsághoz”, mint ahogyan a fenti példa „söprű-imádója”? Előfordult már
velünk, hogy úgy gondoltuk, a miénk az „igazság”, és azt csinálunk vele, amit
akarunk? Megcsodáljuk az „igazság” szerkezetét, és arra gondolunk, milyen
szépen és logikusan van fölépítve. De mikor használni kellene, akkor megbántunk
másokat, elkergetünk másokat, és természetesen „joggal”, hiszen az „igazság”
nevében járunk el, hiszen nálunk van az „igazság”.
Péter apostol
azonban egészen más funkciót tulajdonít az „igazságnak”. Ő arról beszél, hogy
az „igazság” pusztán egy eszköz, ami csak akkor nyeri el az értelmét, ha
megfelelő módon használjuk. Egyszerűen arra való, hogy az ember megtisztítsa
vele a lelkét. Az „igazság” kisepri a képmutatást, az érdek-szeretetet a
szívből. Az „igazság” az emberi kapcsolatok rendezésére való, hogy „kitartóan
és tiszta szívből szeressük egymást”. Az „igazság” mindig összeköt, nem pedig
elválaszt. És ez az „igazság” soha sem a miénk, hanem mindig Krisztusé (János
14:6).
