Az álruhás vendég
„Legyetek
egymás iránt vendégszeretők zúgolódás nélkül.”
Péter első levele 4:9
Történt egyszer,
hogy Mátyás király álruhában utazott egy szekéren. A rossz utak miatt eltört
azonban a kereke. Bodnár nem volt abban a faluban, így aztán a hátára kapta a
kereket, és elvitte a szomszéd településre. Mire a bodnár megcsinálta, a király
pedig visszacipelte a kereket, bizony beesteledett. Mit volt mit tenni,
szállást kellett keresni. Kinézte a falu legmódosabb házát, és bekopogott. Egy
nagypocakú szigorú gazda nyitott ajtót:
– Én nem ismerem
kendet. Kend olyan csavargónak néz ki, hogy nem is adnék kendnek szállást!
– No, köszönöm –
válaszolta kurtán a király.
Továbbment hát az
álruhás Mátyás, és egy szegény házikó ajtaján kopogtatott.
– Kerülj beljebb,
atyámfia! – invitálta barátságosan a szegény ember. – Nézd kedves barátom, egy
ágyam van ugyan, de beteg feleségem fekszik benne. Ha az eresz alatt jó lesz
mellettem a szalmán, akkor maradhatsz.
– Jó lesz, jó lesz –
egyezett bele a király.
Lefeküdtek, aludtak.
Mikor megvirradt, Mátyás megköszönte a szállást, majd elment. Hát mikor a
szegény ember az istállóba akarta vinni a szalmát, csodálkozva látja, hogy
kiesik a szalmából egy zacskó arany. Megijedt a szegény ember, keresi a szálláskérőt,
de nem találja sehol. Csak mikor Mátyás király megbüntette a nagypocakú gazdag
embert fukarságáért, tudta meg a szegény ember, hogy kit látott vendégül.