A bölcs tanítás hallgatása

Add a te elmédet az erkölcsi tanításra, és a te füleidet a bölcs beszédekre. Példabeszédek, 23,12






"Miután akaratának megismerését, mennyei bölcsességét, s a Szentlélek világosságát kérte, a hívő kutatni kezdi a Szentírást és azok a szakaszok, melyek addig sötétek voltak értelme számára, hirtelen világossá válnak, és kötelessége is oly tisztán tárul fel előtte, mint soha azelőtt. Jézus mondta: "Felele nékik Jézus és monda: Az én tudományom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem. Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajon Istentől van-é, vagy én magamtól szólok." (Jn 7:16-17) 
  Az isteni igazság megismerését azoknak ígérte az Úr, akik engedelmességgel válaszolnak a kapott világosságra és igazságra. A szoros kapun való belépés nem a tudás vagy a gazdagság birtoklásától függ, hanem attól, hogy tanítható-e lelkületünk. Aki értékeli a mennyei világosság első fénysugarát, elfogadja azt és aszerint jár, összhangba hozza azzal cselekedeteit és megszentelődik általa, az még több fényt fog kapni. Megérti, hogy az örömhír a megváltás terve... 
  Aki engedelmes szívvel, készségesen cselekszi Isten akaratát, nemcsak hogy örömmel fogadja az igazságot, hanem komolyan kutat is utána, mint elrejtett kincs után. Alázatos és befogadó lelkülettel nyitja ki a Szentírást, keresi, hogy hogyan járhatna a világosságban, és azt kérdezi: "Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?" (ApCsel 9:6) Hajlandó feláldozni - ha kell - bármit, és mindent annak érdekében, hogy összhangba kerüljön Isten akaratával. 
  Nem mindig könnyű dolog engedelmességgel válaszolni Isten akaratára. Erős elhatározást igényel az, hogy belépjünk a szoros kapun és a keskeny ösvényen haladjunk, mely az örök életre vezet, mert minden oldalról hangok hívogatnak a tiltott mellékösvényekre. Akik szeretik a gazdagságot, a dicsőséget és a magas pozíciókat, azok nem fognak belépni a szoros kapun, míg meg nem válnak bálványaiktól. A keskeny kapunál nincs elég hely ahhoz, hogy e világ dolgait cipelve lépjünk be rajta. 
  Aki be akar lépni a szoros kapun, annak teljesen át kell adnia mindenét Istennek. Jézus mondja: "Ha valaki jőni akar énutánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem." (Mt 16:24) (Review and Herald, 1912. március 28.)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet