A buzgólkodó
„Sok elsők pedig lesznek utolsók,
és sok utolsók elsők.”
Máté 19:30
„Vannak, akik olyan
módon keresik az Istenről való megfeledkezés lehetőségét, hogy közben úgy tűnik,
mintha emlékezni akarnának rá.” (E. G. White: The Great Controversy, p. 572.)
Valahol, valamikor, egy nemlétező vallás hitbuzgó követője így
töltötte mindennapjait:
Legyen szó bármilyennapról,
reggel első dolga volt a mosakodás és a reggeli kávé után, hogy gyorsan
elhadarja mindennapi imádságát. Fejére téve kézzel hímzett kendőjét, fehér
könyvecskéjéből olvasta az írott szavakat olyan sebességgel, hogy a lehető
leggyorsabban a lehető legtöbb ima elhangozhasson. Sokat segített, hogy
gyermekként édesapja és tanárai stopperral mérték teljesítményét és sokszor
jutalmazták is, ha gyorsabb volt másoknál. Pár perccel később magára öltötte
egyszerű öltözékét. Színekben szegény, lehetőleg sötét árnyalatú ruhája nem
volt kényelmes. Inge alá rejtette szúrós palástját, hogy egész napi szenvedése
közelebb vezesse a megváltás kiérdemléséhez. Reggeli után a szent iratok
tanulmányozása következett, majd az azokról szóló magyarázatok elsajátítása,
végül a magyarázatok magyarázatát próbálta megérteni tematikusan követve a
központilag kiadott olvasótervet. A szent iratok mindössze pár polcot foglaltak
szekrényében, a magyarázatok több mint egy szekrénynyit tettek ki, míg a
magyarázatok magyarázata egy egész könyvtárat jelentett, így sohasem volt
egyszerű dolga. Mindig újabb és újabb helyre kellett mennie közben és ezt az
időt is ki akarta használni isten-keresésre. Minden szobaajtóban állt egy
imamalom, amit be- és kilépéskor egyaránt megpörgetett. A henger felületén több
mint száz könyörgés szerepelt. Ahányszor a henger megpördült, hite szerint annyiszor
száz imádság szállt istene felé. Mivel az olvasótermek koedukáltak voltak,
szemét lesütve közlekedett. Hitbuzgó testvérei korábban a szent szövegek velejét
a padlóra festették, így menet közben jó párat kívülről megtanulhatott. Szerény
ebédjét hittársaival fogyasztotta el, majd a másfél órás hálaadás után a
maradékot ájtatosan szétosztották a gyülekezetük közelében levő szegénynegyedben.
Közben kínosan ügyeltek arra, hogy sem öltözékük, sem jellemük be ne
piszkolódjon a hajléktalanok, munkanélküliek sokaságától. Csak annyit
érintkeztek velük, ami elengedhetetlen volt. Ha valaki érdeklődött hitük,
vallásuk iránt, annak nagyobb figyelmet szenteltek, de leginkább egymással
beszélgettek. A délután a munka ideje volt. Mivel a világban élt, kénytelen
volt dolgozni is, legtöbbször akár hat, nyolc órát. Jelmondatuk szerint azonban
mindenkor párhuzamosan folytatta kegyességét. Tökéletesen elsajátította a
telefonálás közben való olvasás képességét. Két tárgyalás szünetében imagyöngyöket
morzsolgatott. Este számonkérte gyermekeitől az aznap tanultakat. Vacsora után
párjával együtt imádkozott, majd azzal a boldog tudattal aludt el, hogy a menny
kapuja ma sem zárult be előtte, mert újból sikerült bűn nélkül maradnia. Buzgóságában
csak azt felejtette el, miért is imádkozik, miért is olvas, miért is igyekszik
jót cselekedni. Azaz, hogy Kiért…
