A dicsőséges Isten
"Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny. Nappal a nappalnak adja át e szót, éjjel az éjjelnek adja tudtul.” Zsoltárok 19,2-3
Sokszor utazom autóval egész hosszan, ilyenkor mindig nézem az ablakon át elsuhanó tájat. A kedvencem az a pillanat, amikor elérkezünk a naplemente idejéhez. Még soha sem láttam két egyforma naplementét. Szemkápráztató, gyönyörűséges, amikor a hanyatló nap sugarai áttörnek a felhők foszlányai között. Nem csoda, hogy sok keresztény ábrázolás – ikonok, festmények, oltárképek – felhasználja ezt az Isten dicsőségének bemutatására.
A gyönyörű természeti jelenségek látványa áhítatot keltenek bennünk, egyfajta katarzist élünk át, a kép foglyul ejti a tekintetünket, a gondolatainkat. Percekig állunk és bámulunk és átérezzük mit érezhetett szeretett költőnk a Tisza parton:
„Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.
Óh természet, óh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz.”
Petőfi Sándor: A Tisza (részlet)
A Biblia tiltja az Isten kiábrázolását, mert meg akar óvni bennünket attól, hogy ne lássunk tovább a képnél. Ugyanakkor arra is rá akar vezetni, hogy a teremtett világ csodái mögött meglássuk a teremtő Istent, Aki nem bálványkép. Mert egy valami különbözteti meg Őt tőlük, hogy a mi Istenünk cselekvő Isten.
A 19. zsoltár a Szentírás egyik legszebb ábrázolása Isten dicsőségéről, csak nem képi, hanem szóképi ábrázolás. Mert nem csak a szemünkkel láthatunk, hanem az értelmünkkel is, a szívünkkel is. Amikor olvassuk, hallgatjuk Isten szavát, lehunyjuk a szemünket és magunk elé képzeljük a nappal és az éjszaka találkozását. Ugyanakkor meglátjuk mögöttük a teremtő Isten dicsőségét.
A gyönyörű természeti jelenségek látványa áhítatot keltenek bennünk, egyfajta katarzist élünk át, a kép foglyul ejti a tekintetünket, a gondolatainkat. Percekig állunk és bámulunk és átérezzük mit érezhetett szeretett költőnk a Tisza parton:
„Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.
Óh természet, óh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz.”
Petőfi Sándor: A Tisza (részlet)
A Biblia tiltja az Isten kiábrázolását, mert meg akar óvni bennünket attól, hogy ne lássunk tovább a képnél. Ugyanakkor arra is rá akar vezetni, hogy a teremtett világ csodái mögött meglássuk a teremtő Istent, Aki nem bálványkép. Mert egy valami különbözteti meg Őt tőlük, hogy a mi Istenünk cselekvő Isten.
A 19. zsoltár a Szentírás egyik legszebb ábrázolása Isten dicsőségéről, csak nem képi, hanem szóképi ábrázolás. Mert nem csak a szemünkkel láthatunk, hanem az értelmünkkel is, a szívünkkel is. Amikor olvassuk, hallgatjuk Isten szavát, lehunyjuk a szemünket és magunk elé képzeljük a nappal és az éjszaka találkozását. Ugyanakkor meglátjuk mögöttük a teremtő Isten dicsőségét.
