Elvarázsolt kastély
„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.”
(Korinthusbeliekhez írt első levél 13. fejezet 12. vers)
Ó, az a néhai budapesti vidámpark! Gyermekkorom egyik legnagyobb élménye volt; a favázas hullámvasút, a megannyi összevissza pörgő, forgó hinta, no és az elvarázsolt kastély a megannyi homorú, domború és girbegurba tükörrel. Emlékszem, milyen nagyokat kacagtunk, mikor megláttuk magunkat összezsugorítva, vagy épp elnyújtva.
Pál sorai szerint az egész életünk olyan, mint egy elvarázsolt kastély, ahol szinte semmi sem az, aminek látszik, ahol sokszor csapdák és rémisztő dolgok lesnek ránk. Amit pedig mi látunk belőle az a valóságnak csak egy torzított szelete, mint amit a simára csiszolt bronz, vagy ezüstlapokban láttak, melyeket az ókorban tükörként használtak.
Ahogy az apostol írja; Most, ebben az állapotunkban, a bűnös és korlátolt érzékszerveinkkel és felfogóképességünkkel sohasem leszünk képesek megismerni nemhogy Istent, a világot, másokat, de még saját magunkat sem.
Most, ezzel a bűnös természetünkkel sohasem leszünk képesek önzetlenül megosztani az Istentől kapott ajándékainkat egymással, hivalkodás és versengés nélkül szolgálni másokat, békében élni, feltétel nélkül megbocsátani és szeretni.
Most „rész szerint van bennünk az ismeret”, a megértés, a szeretet…
DE,
Akkor, amikor a várva várt prófécia is beteljesedik,
Akkor, amikor Jézus visszajön,
Akkor, amikor odalépsz elé,
Akkor, amikor megöleled,
Akkor, minden görbe tükrével együtt eltűnik az elvarázsolt kastély „a rész szerint való eltöröltetik”…
És „megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.”
