Áldjad az Urat!


 „A Dávidé. Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. Aki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged.” 

(103. Zsoltár 1-4. vers)

Hogy vagy? Á, ne is mondd!

Észrevetted már te is? Annyira bennünk van a nyavalygás, a panaszkodás, a kritizálás lelkülete, az hogy sokkal szívesebben beszélünk a problémákról a kifogásokról, mint a megoldásról. Hogy a jót és a szépet automatikusnak vesszük, az szóra sem érdemes. De ami a nehézségeket és a bántásokat illeti, vég nélkül mantrázzuk, nehogy elfelejtsük.

De tehetünk-e valamit a siránkozás helyett? Hogyan tudunk kiszabadulni a megkeseredés magába szippantó ördögi örvényéből?

Áldjad az Urat!

A csodáiért, kezdve azzal, hogy megteremtette a földet, hogy megoldást adott a bűnre, hogy megszabadította Noét, Mózest, Dávidot, Dánielt, a hithősöket, a népét.

Áldjad az Urat!

Azért, amit Jézus tett itt e földön, ahogy megbocsátó szeretetéről biztosította a vámszedőket, a paráznákat, ahogy végtelen türelemmel oktatta a tizenkettőt, ahogy gyógyított, ahogy magára vette a keresztet.

Áldjad az Urat!

Azért, hogy téged is megszólított, hogy ismerheted Őt, hogy mennyi jót tett veled és hogy milyen örömteli jövő vár rád az Ő országában és az újjáteremtett földön.

Áldjad az Urat!

Azért, hogy ma rajtad keresztül akar áldást, örömet és reményt tölteni mások elfáradt és megkeseredett szívébe.

Áldjad az Urat!