Egyszer volt… az élet
„A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.”
Pál első levele a korinthusiakhoz 12:4-7
Gimnázium utolsó évfolyamában a biológia tanárunk, mivel
tudta, hogy nem fogunk ebből a tantárgyból érettségizni (aki pedig igen, az
úgyis fakultációra járt belőle), lazára vette a dolgokat, és órán mindig az „Egyszer
volt… az élet” mesesorozatból vetítette nekünk a témakörünkhöz passzoló részt.
Igazi kikapcsolódás volt ez a heti két óra, csak aztán a tankönyvben leírtakat
otthon, magunknak kellett megtanulni a dolgozat kitűzött időpontjára.
Az utolsó témazárót az immunrendszerből írtuk, a megmérettetés
előtti este kétségbeesve hívtam fel az akkor orvostanhallgató bátyámat, hogy
segítsen, magyarázza el nekem az immunrendszer működését úgy, hogy meg is
értsem. Az Egyszer volt… az élet szintjén. Ő fantasztikusan elmagyarázta, én
megjegyeztem, másnap sikerült a témazáróm, aztán az anyagot szépen el is felejtettem.
Ha majd a gyerekeimnek segítségre lesz szükségük az iskolai biológiához, tudom,
kihez kell fordulniuk…
Nem értek ehhez a tudományághoz, de az azért megmaradt
bennem, milyen csodálatosan épül fel az ember szervezete. Micsoda remekmű az
egész, micsoda komplex rendszer, milyen olajozottan dolgoznak együtt a sejtek,
szervek, hogy életben tartsanak minket. Ideális esetben mindegyik végzi a
rábízott feladatot, azért, hogy a nagy egész működjön. Az egyik beszívja a
levegőt, a másik pumpálja az oxigéndús vért a test minden szegletébe, emészt, munkálja
a felszívódást, kiválaszt, mozgat, hall, lát, érzékel, ingereket továbbít, és
így tovább. Mindegyiknek megvan a maga dolga, ami sokszor homlokegyenest más,
mint a szomszédjának, de mindegyik végzi, ezzel szolgálja a társát és a teljes szervezetet
is egyben.
Akárcsak úgy, ahogy a mai igénkben olvashattuk. Istentől
feladatot kaptunk, hozzá képességeket, áldásokat, ajándékokat. Megesik, hogy
teljesen mást, mint az ismerősünk, barátunk, hittestvérünk, családtagunk. De
ugyanaz az Isten a forrása mindnek, ugyanúgy a Szentlélek áldása ez, és azért
kaptuk, hogy használjuk. Másokért. A másikért. A nagy egészért.
Azért, hogy mindenki megismerhesse az Alkotót, aki szeret, éltet,
megváltott és hazavár.
Hát emeld fel a fejed és lásd, előtted a tettek mezeje!
