Egyszer volt… az élet


„A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.”

Pál első levele a korinthusiakhoz 12:4-7

Gimnázium utolsó évfolyamában a biológia tanárunk, mivel tudta, hogy nem fogunk ebből a tantárgyból érettségizni (aki pedig igen, az úgyis fakultációra járt belőle), lazára vette a dolgokat, és órán mindig az „Egyszer volt… az élet” mesesorozatból vetítette nekünk a témakörünkhöz passzoló részt. Igazi kikapcsolódás volt ez a heti két óra, csak aztán a tankönyvben leírtakat otthon, magunknak kellett megtanulni a dolgozat kitűzött időpontjára.

Az utolsó témazárót az immunrendszerből írtuk, a megmérettetés előtti este kétségbeesve hívtam fel az akkor orvostanhallgató bátyámat, hogy segítsen, magyarázza el nekem az immunrendszer működését úgy, hogy meg is értsem. Az Egyszer volt… az élet szintjén. Ő fantasztikusan elmagyarázta, én megjegyeztem, másnap sikerült a témazáróm, aztán az anyagot szépen el is felejtettem. Ha majd a gyerekeimnek segítségre lesz szükségük az iskolai biológiához, tudom, kihez kell fordulniuk…

Nem értek ehhez a tudományághoz, de az azért megmaradt bennem, milyen csodálatosan épül fel az ember szervezete. Micsoda remekmű az egész, micsoda komplex rendszer, milyen olajozottan dolgoznak együtt a sejtek, szervek, hogy életben tartsanak minket. Ideális esetben mindegyik végzi a rábízott feladatot, azért, hogy a nagy egész működjön. Az egyik beszívja a levegőt, a másik pumpálja az oxigéndús vért a test minden szegletébe, emészt, munkálja a felszívódást, kiválaszt, mozgat, hall, lát, érzékel, ingereket továbbít, és így tovább. Mindegyiknek megvan a maga dolga, ami sokszor homlokegyenest más, mint a szomszédjának, de mindegyik végzi, ezzel szolgálja a társát és a teljes szervezetet is egyben.

Akárcsak úgy, ahogy a mai igénkben olvashattuk. Istentől feladatot kaptunk, hozzá képességeket, áldásokat, ajándékokat. Megesik, hogy teljesen mást, mint az ismerősünk, barátunk, hittestvérünk, családtagunk. De ugyanaz az Isten a forrása mindnek, ugyanúgy a Szentlélek áldása ez, és azért kaptuk, hogy használjuk. Másokért. A másikért. A nagy egészért.

Azért, hogy mindenki megismerhesse az Alkotót, aki szeret, éltet, megváltott és hazavár.

Hát emeld fel a fejed és lásd, előtted a tettek mezeje!